Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Egy kormánydöntésről - a Nemzetközi Rákellenes Világnap kapcsán” címmel
1807 amit a m agyar kormány már év eleje óta hangoztat, ezeket a beavatkozásokat most egyre több ország vezeti be, bár a dolgokat még mindig nem nevezik a nevükön nagyon sok országban, ahogy láthattuk ezt a minap is, ahogy a kerítés helyett azt mondják, hogy ők kétszárn yú kitárt ajtóval várják a migránsokat. Tehát azért vannak még problémák, és vannak még nehézségek, de ezzel szép lassan majd megküzdenek az Európai Unió országai. (15.40) Azt hiszem, azt, hogy a nyílt kapukat meghirdette néhány nagyon komoly európai uniós tagállam, most már megbánták ezek az országok, és egyre több olyan intézkedést látunk, hogy próbálnak visszakozni ebből, természetesen nagyon óvatosan, mert a belpolitikai figyelem sem lankad. Az, hogy a menedékkérő kvóták kötelező szétosztása továbbra is prioritás nagyon sok európai pártvezetőnek, ez azért továbbra is aggályokra ad okot. Mi bízunk abban, hogy ezt a fajta meghívást az Európai Unió egyre inkább el fogja utasítani, és egyre inkább tettekkel fogja azt mutatni, hogy a valódi menedékkérőknek ot thont biztosítunk, így viszont a gazdasági menekültkérőknek nem. Egyébként a magyarországi statisztikák alapján a menedékkérelmet benyújtóknak csupán 37 százaléka vallotta magát szírnek, 63 százalékuk messzebbről jött. Ez is azt mutatja, hogy nem tudunk me goldást találni anélkül, hogy ne közösen próbálnánk együttműködni az érintett országokkal, és hogy valóban a gyökerénél fogjuk meg a problémát, illetve javasoljunk megoldásokat. Szerencsére jó hír az, hogy bár pozitív irányban is történtek döntések a Tanác sban, amelyek a helyes irányba mutatnak, de egyelőre még csak félmegoldásokat láttunk, valódi, gyökeres, oki terápiát egyelőre még nem talált ki az Európai Unió. Magyarország korábban a leginkább érintett országok egyike volt, de a kormányzati intézkedések nek köszönhetően most már csak megfigyelője a válsághelyzetnek. Viszont nem dőlhetünk hátra, teljesen egyértelmű, hogy a magyar nemzetnek is és Magyarországnak általában igenis részesnek kell lennie a megoldásban, a krízis tartós megoldásában. Az, hogy egy re többen hallgatnak ránk, és hogy az általunk végrehajtott és javasolt beavatkozásokat egyre többen támogatják, ez mindenképpen jó hír, és mi is azt szeretnénk, hogy a következő évek ne az illegális migráció elleni harcról szóljanak. Köszönöm szépen. (Tap s a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. DR. HÖRCSIK RICHÁRD ( Fidesz ): Tisztelt Államtitkár Úr! A migráció ügyé ben sajnos az Európai Unióban az látszik, hogy a kettős mérce és a képmutató politikai magatartás vált jellemzővé. Úgy tűnik, hogy egyes tagországok vezetői még mindig nincsenek tisztában, hogy ez a fajta halogatás, mondhatni cselekvésképtelenség milyen ve szélyeket rejt magában a kontinens számára. A FideszKDNPfrakció nevében ezért is szeretnénk megköszönni Orbán Viktor miniszterelnök úrnak és a kormánynak, hogy mindvégig következetes volt álláspontjával, még ha ez egyeseknek nem is tetszett az Európai Un ióban, de azt képviselte, amit a magyar polgárok akartak, hogy védje meg Magyarország határait, és ezzel példát ad nemcsak KözépEurópának, hanem Európa egészének, hogy hogyan kellene megoldani ezt a problémát. Válaszát elfogadom. (Taps a kormánypárti pads orokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Egy kormánydöntésről - a Nemzetk özi Rákellenes Világnap kapcsán” címmel