Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Egy kormánydöntésről - a Nemzetközi Rákellenes Világnap kapcsán” címmel - TUKACS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1808 Tisztelt Országgyűlés! Tukacs István, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Egy kormánydöntésről a Nemzetközi Rákellenes Világnap kapcsán” címmel. Képviselő urat illeti a szó. TUKACS ISTVÁN ( MSZP ): Megvárom, míg államtitkár úr elfoglalja a helyét, azt hiszem, ez így korrekt. Államtitkár úr pedig, akit tisztelettel köszöntök, és köszönöm elnök úrnak a szót, bizonyára el fogja tőlem fogadni azt, hogy nem interpellációs tém ától való eltérés, hogyha néhány mondatban interpellációm elején együttérzéssel gondolunk mindazokra, akik daganatos betegségekben szenvedtek, gyógyultak vagy sajnos nem tudtak megküzdeni ezzel a betegséggel. És persze kifejezzük köszönetünket a gyógyítókn ak, akik néha erejükön felül teljesítenek, akár ágy mellett, akár más módon segítve a gyógyulását vagy a betegség elviselhetővé tételét a betegeknek. Azért is kértem lehetőséget interpellációra társaimtól, mert egy konkrét kormányzati intézkedés eredményei re vagy eredménytelenségére szeretnék rákérdezni, ugyanakkor szeretném felidézni a körülményeket, amelyekben ez a kormányzati intézkedés megszületett. Daganatos megbetegedésekről beszélünk, és nem árt felidézni azt, hogy 2010ben kiemelkedően magas, 78 eze r új beteget regisztráltak, és nemcsak ez, hanem főleg a gyógyulások alacsony száma a riadalmat keltő, hiszen 32 ezer végződött halállal. A nőknél emlő- és tüdőrák, a férfiaknál pedig tüdő, vastagbél- és prosztatarák a legfőbb okok. A szakma azt mondja, h ogy a megelőzéstől a hospiceig kellene kiterjedt és nagyjából mindenki számára hozzáférhető eszközöket alkalmazni, szervezett betegutak kellenek és nem kevésbé az, amit a Nemzetközi Rákellenes Unió is mond, hogy célszerű lenne oszlatni a betegség körüli k ételyeket, ugyanakkor pedig a korai felismerést - a korai felismerést - segíteni. A minisztérium egy kéthetes időintervallumot írt elő azoknak, akiket daganatos betegséggel küldenek kontrollvizsgálatokra, CTre, MRIre, képalkotásra. Nagyon sok kétely volt ezek körül a döntések körül, főleg a finanszírozás módját tekintve és azt is, hogy ha eddig a kapacitások elégtelenek voltak, vajon sikerüle mindenkinek eljutni a vizsgálatig. De a legfontosabb kérdés azonban az, hogy sikerüle eljutni a terápiáig és fől eg a gyógyulásig. Ezért kérdezem tehát, hogy hány ilyen beteg volt, akinél daganatos betegséget regisztráltak a kéthetes időintervallum alatt. Milyen számú volt ez az elmúlt időszakhoz képest? Hogyan alakult a finanszírozása ezeknek a vizsgálatoknak? De le gfőképpen azt, hogy hányan jutottak el a pozitív lelet után oda, hogy gyógyulhassanak, akár úgy, hogy egészségügyi szolgáltatónál vagy kórházban teszik ezt. Erre várnám a válaszokat, államtitkár úr, és köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban. ) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képvise lő Úr! Tisztelt Ház! Akinek a családi, baráti környezetében volt hasonló daganatos betegség, daganatos probléma, azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez mennyire fontos kérdés, és mennyire fontos minden családban a kellő időben történő felismerés. Az államnak az egyik feladata pontosan annak a szavatolása, annak a biztosítása, hogy minél tovább élhessenek egészségben a magyar emberek, márpedig a halálozási okok között azért ott szerepelnek az elsők között nagyon régóta már a rákos megbetegedések, ezért fontos e rről minden időszakban szerintem beszélni és újabb és újabb intézkedéseket hozni, amivel csökkenthetők ezek a kockázatok. Nyilvánvalóan itt egy nagyon komplex megközelítésre van szükség. Amit képviselő úr is felsorolt, hadd egészítsem ezt még ki egypár fáz issal, hiszen a mi egészségügyi stratégiánk szerint a megelőzéssel kell kezdeni, nyilván ezt követik a szűrések, ezután következik a képviselő úr által is