Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Döntés napirend módosításáról - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): - ELNÖK:
1792 inté zkedések előirányzatának nevezett 100 milliárd forintos keret túlnyomó részét egészen egyszerűen elherdálta, és most kéri a jóváhagyásunkat a keret megemeléséhez 60 milliárd forinttal. Az LMP nem ért egyet a felülről nyitott kasszával a Belügyminisztérium költségvetésében. Ehelyett a kormánynak az LMP javaslatait kellett volna elfogadnia. Mi már korábban is számtalanszor felhívtuk a figyelmet, hogy a rendőrség állománya nem elégséges a rábízott feladatok maradéktalan ellátására. A rendőrségi állomány korább an a kormány által is bejelentett, legalább 3 ezer fős bővítésének azonnali végrehajtása lenne a legfontosabb. Ezért költségvetési módosító indítványt nyújtottunk be az idei és a jövő évi büdzséhez is, amely 10 milliárd forinttal növelte volna meg a rendőr ség költségvetését, és így lehetővé tenné a szükséges állománybővítést. De ne feledkezzünk meg a tágabb kontextusról sem! Miközben szavak szintjén a kormány is arról beszél, hogy a valódi megoldást csak az jelenthetné, ha a menekültek nem kényszerülnének a szülőföldjük elhagyására, addig az erre a célra szolgáló nemzetközi fejlesztési stratégiára a költségvetés csupán 23 millió forintot szán, miközben ugyanerre Csehország évi 10 milliárd forintot költ. (14.40) A mi állá spontunk az, hogy nem elég beszélni az Unión kívüli konfliktusok kezeléséről, hanem tenni is kell érte. Ezért az idei és a jövő évi költségvetéshez is módosítanánk az összeget, melyben 10 milliárd forintra növelnénk a nemzetközi fejlesztési stratégia célja inak megvalósítására költhető összeget. Végezetül a tervezett intézkedések fedezete különös, az egyes tételek indoklása pedig egy kicsit megmosolyogtató. Említik a gazdaság folyamatos növekedését mint az emelésre lehetőséget adó tényezőt, és ez a növekedés éppen most lassul, és várhatóan alacsonyabb lesz, mint 2,5 százalék, amivel a költségvetés tervezésénél számoltak. Említik az adófizetői morál javulását és az online pénztárgépeket, ezek hatása azonban már korábban megmutatkozott, pluszbevétel emiatt nem várható a tervezetthez képest. Mindezekből az látszik, hogy a kiadások fedezete valójában a költségvetési hiány növelése lesz. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Hegedűs Lorántné képv iselő asszony, Jobbikképviselőcsoport. Öné a szó. HEGEDŰS LORÁNTNÉ ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért, hogy nehogy még véletlenül is megismételjem az általános vitát, ezért most konkrét kérdéseket fogok önnek felten ni, és nagyon szépen kérem, hogy a válaszában is konkrétumokra szorítkozzon majd. Ezek olyan kérdések, amiket noha már feltettünk bizonyos értelemben, de még soha nem kaptunk rá korrekt, pontos, részletes választ. Az első kérdésem az, hogy a rendkívüli kor mányzati intézkedések 60 milliárdja miért pont 60 milliárd, miért nem kevesebb, miért nem több. Nyilván önöknek pontos elképzelésük van arra, hogy milyen ütemezésben, mikor, mire fogják elkölteni. Tegye meg, legyen olyan szíves, hogy itt most velünk ezt me gosztja! De tételesen, hogy ebben az időszakban erre ennyit, és a többi. A másik, hogy a 25 milliárd tekintetében felsorolja, hogy mely városok fognak ebből részesülni. Mire kapják a városok ezt a pénzt, úgy általánosságban is kérdezem, másrészt, hogy ebbe n az évben pontosan mire fogják ezek a városok elkölteni ezeket a forrásokat. Nagyon szépen köszönöm, és nagyon várom az ön válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK :