Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Döntés napirend módosításáról - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
1793 Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felszólalásra jelentkezett Gúr Nánd or képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. Öné a szó. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Az elmúlt évek tapasztalásait is figyelembe véve megfordul az ember fejében az, hogy két lopás lehetősége közé beiktatnak valami olyat is, ami kedvezőnek tűnik , hogy szavazzák meg a Parlament falai között a képviselők. Hát ilyen ez a „Modern városok” városfejlesztési projektek kérdésköre 25 milliárd forinttal felütve. Tudják, attól, hogy valami hazugságszendviccsé válik, és a közepén van valami jó ízű is, attól még önmagában nem elégséges arra, hogy azzal kapcsolatban támogatólag lehessen fellépni. Hiszen a kételyek ott vannak, a kételyek hónapok hosszú sora óta ott vannak akkor, amikor a 60 milliárd forintos nagyságrendű menekültügyet érintő kérdésekről beszélün k. Miért nem a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal érintettje közvetlenül a történetnek? Miért nem a rendőrség? Miért más szervezeti keretek között használódnak fel ezek a források? Akkor, amikor öt év leforgása alatt gyakorlatilag 700 milliárd forint az, ami az MTVAn meg NMHHn keresztül megfordult, akkor hogyhogy nincs 47 milliárd forintos nagyságrendű forrás az ingatlan megvásárlását érintően? Tudják, ez a két tétel önmagában és a 25 milliárd forint előirányzat, amelynek persze a beltartalmát sem is merjük, ez így összeegyeztethetetlen. Ezzel együtt, ami a „Modern városok” városfejlesztési programját illeti, azt nyilván támogatni fogjuk, és mind a két másik olyan ügyet, ami elfogadhatatlan, azt pedig el fogjuk utasítani. A költségvetés módosítására pe dig akkor tegyenek javaslatot legközelebb, amikor az emberek javát fogják szolgálni, akkor, amikor a minimálbér mértékadó növelését fogják megtenni, akkor, amikor a garantált bérminimum kérdését fogják érinteni, meg amikor a közszférában mértékadó jövedele mnövekedést fognak okozni. Na, akkor csináljanak költségvetésmódosítást! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő úr, Jobbikképviselő csoport. Megadom a szót, képviselő úr. NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnos a mai napig nem kaptunk választ arra, hogy miért vállalja át a kormány az MTVAnak a több mint 47 milliárd forintos adósságát, miközben elk épesztő mértékű tartalékfelhalmozás zajlik évről évre, jövőre talán már az 50 milliárd forintot is meg fogja haladni. Önmagában a jövő évi költségvetésük 28 százalékáról az előterjesztő tulajdonképpen még nem tudja, hogy mire szükséges, mire akarja elkölte ni, de jó, ha van, tegyük félre tartalékként. Egy olyan elképesztő mértékű tartalékfelhalmozás történik, aminek nem tudjuk racionális magyarázatát. Korábban informálisan azt hallottuk, hogy egy kormányváltás utáni időkre készülnek, hogy a saját embereikkel feltöltött közmédiát bármilyen áron, még akár a költségvetés megvonása után is tudják a kezükben tartani, mára azonban teljesen érthetetlenné vált ez, az, hogy önmagában a jövő évi költségvetés 38,2 milliárd forintjából is, pontosabban 32 milliárd forintb ól 9,1 milliárdot tartalékként raknak félre. És bizony ez a székházbotránnyal összefüggésben különösen elfogadhatatlan, hiszen tulajdonképpen az MSZPSZDSZkormányok egyik legnagyobb bűne volt a Kunigunda utcai tévészékházbotrány, amely sajnos elszámolatla nul maradt itt a sok „elmúltnyolcévezés” közepette. A mai napig nem lett felelősségre vonás, pedig nagyon könnyen meg lehetne találni azokat, akik a döntésükkel ehhez a rendkívül komoly nemzetgazdasági károkat okozó szerződéshez hozzájárultak. Épp ezért ne m tartjuk elfogadhatónak a költségvetés e téren való módosítását, hiszen megvan a közmédiumoknál a fedezet arra, hogy a hitelét törlessze, az pedig, hogy ezt a problémát elszámoltatás helyett egy ilyen adósságátvállalással szeretnék lezárni, az végképp elf ogadhatatlan. Igen, ha a közmédia nyögi ezeket a hiteltörlesztéseket, az legalább ráirányítja a figyelmet arra, hogy itt bizony még nem történt meg az elszámoltatás, de szó sincs arról, hogy a közmédia ne tudná ezt