Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1470 költségvetési bevételek beszedésének kereteit. A módosító javaslat jelentősége tehát elvitathatatlan. A módosításban több olyan pontosítás, technikai változás van, ami remélhetőleg a gyakorlatban is gördülékenyebbé és egyszerűbbé teszi majd min d az adózók, mind az adóhatóság számára az adók bevallását, befizetését, illetve beszedését. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam elmondta már a Jobbik álláspontját a törvényjavaslattal kapcsolatosan, elmondta azokat a kérdéseket és anomáliákat, amik felmerült ek bennünk, ezért én a törvényjavaslatnak kimondottan csak egy elemével kívánok foglalkozni. Kiemelést érdemel a törvénymódosításnak az a része, amely különbséget tesz megbízható adózók és kockázatos adózók között. Az új szabályozás egyébként figyelemremél tó, hiszen eddig elsősorban a hatósági elemek domináltak az adóügyi eljárásban, a tisztességes adófizetők számára a pozitív visszajelzés és megerősítés gyakorlatilag ismeretlen volt. Dicséretes tehát az a törekvés, ami az előttünk fekvő törvénymódosításból tükröződik, álláspontom szerint ez egy fontos lépés a valóban szolgáltató és ügyfélbarát adóhatóság irányába. A megbízható és kockázatos adózók közötti különbségtétel több eljárási mozzanat és cselekmény esetében is megjelenik a javaslatban. Azonban állás pontom szerint a megbízhatónak minősített adózók esetében az adóellenőrzés maximális határidejének 180 napban történő meghatározása továbbra is riasztó. Tudjuk mindannyian a gyakorlatból, hogy ha egy hivatalos aktus foganatosítására maximális határidő kerü l meghatározásra a vonatkozó szabályban, akkor az eljáró ügyintéző alapvetően erre tekintettel intézi az ügyet, tehát az adott eljárási cselekmény megvalósításának tényleges időigénye megközelíti majd a jogszabályban meghatározott maximális időtartamot. Je lenleg több olyan példát is említhetnénk, ahol az adóellenőrzések időtartama jócskán meghaladta a 180 napot, sőt nem ritka, hogy egyegy ellenőrzés közel egy évig is eltart. Ehhez képest a megbízható adózók esetében az ellenőrzés időtartamát 180 napban max imálni előremutató törekvés ugyan, de gondoljunk bele, hogy 180 nap az fél év. Fél évig végez ellenőrzést az adóhatóság egy olyan adózónál, akit korábban éppen a jogkövető adózói magatartása miatt minősített pozitívan. Ez az időtartam véleményem szerint vá llalhatatlanul hosszú, ezért módosító indítványt terjesztettem elő, ami a megbízható adózók esetében az ellenőrzések időtartamát 90 napban maximálja. Természetesen abban az esetben, ha az ellenőrzés alá vont adózó az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat nem bocsátja az adóhatóság rendelkezésére, akkor a határidő meghaladhatja ezt a mértéket, az általam beterjesztett módosító javaslat ezt a rendelkezést nem érinti. Tekintettel arra, hogy a kormány törekvései szerint az adóhivatal jelentős átalakítás előtt áll, csak remélni tudom, hogy a jelen törvénymódosításban megjelenő pozitív tendenciák fognak érvényesülni az újjáalakított hivatali szervezet gyakorlatában is. Még egyszer kérem államtitkár urat és tisztelt képviselőtársaimat, hogy fontolják meg - bár tud om, hogy nem szokás elfogadni az ellenzéki módosító javaslatokat , hogy e módosító javaslat esetében valóban egy konstruktív javaslatot tettünk, hiszen a 90 nap elég kell legyen az adóhatóságnak arra, hogy egy megbízható adózó ellenőrzését elvégezze, és e zzel mind az adóhatóság, mind pedig az adózó esetében egy még nagyobb könnyítést tudunk adni. Kérem önöket, fontolják meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom módosító javaslatát, hogy elfogadják azt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraib an.) (18.00) ELNÖK : Köszönöm szépen. Sallai R. Benedek képviselő úr a következő felszólaló, LMP. Parancsoljon! SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Elsőként is elnézést kérek kormánypárti képviselőtársaimtól, mert tudják, nem érzem feladatom nak azt, hogy a módosító indítvány pozitívumait emeljem ki felszólalásomban; nyilvánvalóan ellenzéki pozíciómból adódóan inkább néhány olyan problémás