Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2014. évi beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (Független):
1390 Országgyűlé s. Itt természetesen kezdeményezhet az igazságügyi tárca is, de a kezdeményezést megteheti az Országos Bírósági Hivatal is. Összességében, ami a pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos diszkrecionális jogkört, illetve az automatikus szignali záció intézményének hiányát illeti, a fenntartásaink, aggályaink továbbra is fennállnak, ezzel együtt, ami az ügyek észszerű időn belüli befejezését illeti, az előrelépést látjuk és elismerjük. Ugyanakkor szeretném továbbra is nyomatékkal felhívni a figyel met arra, hogy a munkaügyi perek elhúzódása, gondolok itt a strasbourgi elmarasztalásokra is, de a jelenlegi helyzetben, amikor maga az állam is visszaél a foglalkoztatottakkal, messzemenően aggályos. És ahhoz, hogy bizalom övezze a bíróságok működését, ta lán a legfontosabb terület a munkaügyi perek, a munkaügyi eljárások észszerű befejezésének kérdése. Arra szeretném kérni elnök asszonyt, aki maga is munkaügyi bírósági vezető volt korábban, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ezek az anomáliák me gszűnjenek a következő évben. Köszönöm szépen. ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat. Megadom a szót Varju László képviselő úrnak, maximum negyedóra áll rendelkezésére. Parancsoljon! VARJU LÁSZLÓ ( Független ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Azt gondolom, hogy azt a gondolatkört érdemes folytatni, hogy igen, azt a politikai környezetet, amiben önök a munkájuka t végzik, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ebbe beletartozik az is, és ebben nem értek egyet képviselőtársammal, hogy nyilvánvaló jogsértés, nyilvánvaló alkotmányellenesség esetében igenis kell szólni konkrét ügyekről, mert azt önök szakemberként, jogászk ént, vezetőként követik el, teljesen tudatosan. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy ügyvédi érdekeket kelljen magamnak figyelembe venni, én ezek nélkül tudom önöknek elmondani azt, hogy amit tesznek, az bűn. Ez a beszámoló, amit idehoztak, elfogadhatatl an. (Dr. Répássy Róbert: Nem is olvastad. Soha nem olvastad el!) Többek között azért, mert az Országos Bírósági Hivatalon keresztül gyakorol nyomást a Fidesz a bíróságokra. És ez abban az esetben is így van, ha egyébként a bíróságok, a bírók legnagyobb ré sze, 90 százaléka szinte egészen biztosan a maga tisztességes, köszönetet érdemlő munkáját végzi, de eközben többen vannak azok, akiket igenis váddal kell illetni azért a döntésért, ami éppen az ön részvételével és közreműködő nyomásgyakorlás eredményeként született meg. (11.20) A parlament ma értékeli ezt a munkát, és bár Répássy képviselő úr igyekszik a renoméját javítani és ezért szívesen bekiabál ide, hogy jobb helyzetet teremtsen magának, amit korábban esetleg elhibázott a saját pártjában, de ez már ne m fog sikerülni önnek, a parlament ma értékeli részben az ügyészség munkáját és az ügyészség munkája után pedig egyébként azt, hogy önök e politikai megrendelésre elvégzett munka után önök bíróság keretében mit végeznek el, hogyan és milyen módon születnek döntések. A magyar igazságszolgáltatás értékelésekor ugyanakkor értelemszerűen nem mehetünk el akkor, hogy önök milyen munkát végeznek. (Sic!) Ki kell mondjuk, hogy Orbán Viktor hatalomra kerülése óta Polt Péter egyértelműen az ügyészi kinevezéssel biztos ítja ő és a fideszes politikustársainak (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) azt a védelmet, amivel egyébként az igazságszolgáltatás elé ők nem kerülhetnek. Ez még azonban nem volt elég ahhoz, hogy a magyar igazságszolgáltatást rá lehesse n kényszeríteni a Fidesz akaratának végrehajtására, hanem ezen túlmenően létrehoztak egy hivatalt az ön vezetésével, és ezen a hivatalon keresztül is működik ez a hatásgyakorlás. Egyébként pedig ön, mint egy fideszes európai parlamenti képviselő családjába tartozó személyként… - még ez is hozzátartozik itt a baráti kiépüléshez. (Zaj.) Elnök asszony megteheti, hogy a fideszes ügyészség által indított, kreált ügyeket olyan módon terelgesse, hogy azok abba az irányba menjenek, amerre önök szeretnék. Teszik is ezt, de előtte még