Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK:
870 nem illeti meg az irodahasználat joga az Országgyűlés Irodaházában. Az Országgyűlés Hivatalának rugalmassága ezt a képte len konfliktust feloldotta ugyan, de az irodák működtetésével kapcsolatos kiadások fedezetét már nem tudta biztosítani nekünk, ezt ugyanis az Országgyűlésről szóló törvény 38. alcíme garantálja a képviselőcsoportok és a független képviselők számára, ami az onban a nemzetiségi szószólókra nem vonatkozik. Ugyanez a helyzet a képviselői tevékenységgel járó kiadások biztosítására szolgáló kerettel is, amelyre a nemzetiségi szószólók nem jogosultak, pedig választókerületük az egész ország, nemzetiségi közösségeik et az anyaországaikban és szélesebb, nemzetközi szinten is képviselik. Már az első évünk során nemegyszer tettünk hasznos diplomáciai szolgálatot Magyarországnak vagy az Országgyűlésnek, akár az Interparlamentáris Unió keretében is. Jómagam például éppen h olnap tárgyalok ilyen ügyben Szlovákiában, a pozsonyi parlamentben. A Magyarországi nemzetiségek bizottsága a szószólókat ért hátrányos megkülönböztetés megszüntetése érdekében már 2014. november 12ei ülésén tárgyalta egy törvénymódosító javaslat tervezet ét, amely úgynevezett rövid változatként az Országgyűlésről szóló törvény 38. alcímének független képviselőkre vonatkozó rendelkezéseit a nemzetiségi szószólókra is kiterjesztette volna. Nem egészen egy hónappal később, december 9én az Igazságügyi bizotts ág benyújtotta törvénymódosító javaslatát, amely az addigi keretösszegek meghagyásával ésszerűbbé kívánta tenni az országgyűlési képviselők, valamint képviselőcsoportok és részben a nemzetiségi szószólók juttatásaira vonatkozó szabályokat. A mi eredeti jav aslatunk ebbe nem fért bele, az előzetes egyeztetésből is kimaradtak a szószólók, amit a Házbizottság ülésén nehezményeztem is. Ugyanakkor megerősítést kaptunk abban a tekintetben, hogy az igényeink megalapozottak, és a kérdést tavasszal rendezni kell. Az Igazságügyi bizottság törvénymódosító javaslatának zárószavazását az Országgyűlés december 16ai ülésén elnapolták. A Magyarországi nemzetiségek bizottsága ennek a javaslatnak a gerincét beépítette az úgynevezett hosszú változatába, s mindkettőről - a rövi dről és a hosszúról - már április 8ai ülésén tárgyalt először. Bizottságunk első ízben május 20án nyújtotta be rövid törvénymódosító javaslatát, majd további egyeztetéseket és mérlegeléseket követően azt visszavonta, és június 2án a hosszabb változatot nyújtotta be ismét. Ez fekszik most T/5033. számmal az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatként a tisztelt Ház előtt. Az élet úgy hozta, hogy ezt a törvényjavaslatot tulajdonképpen két plenáris ülés ált alános vitája is formálta. A decemberi sajtóvisszhangok és közhangulat nyomán kimaradt belőle az a neuralgikus pont, hogy a képviselők és szószólók üzemanyagkártyájával autópályamatrica is vásárolható. A bizottsági indítványunkról tartott június 10ei ált alános vitában a legtöbb kritikát törvényjavaslatunk 2. §a kapta, mely szerint a képviselő térségi fejlesztési tanácsban tagsági megbízatást, elnöki, alelnöki tisztséget láthat el. Ennek elhagyására két országgyűlési képviselő, Balla György és Novák Előd azonos tartalmú képviselői módosító indítványt nyújtott be. Bizottságunk ezt előterjesztőként támogatta, ahogyan az Igazságügyi bizottság azonos tartalmú, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatát is. Ezt a Törvényalkotási bizottság is ellensza vazat nélkül, egyetlen tartózkodással fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak után bízom abban, hogy a Magyarországi nemzetiségek bizottságának immár letisztult törvénymódosító javaslatát, amely a nemzetiségi szószólók, az országgyűlési képviselő k és képviselőcsoportok érdekeit, valamint az Országgyűlés méltóságát egyaránt szolgálja véleményünk szerint, a tisztelt Ház a sarkalatos törvények által megkövetelt támogatással el fogja fogadni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! (Taps.) ELNÖK : Tisztelt O rszággyűlés! A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván hozzászólni a vitához.