Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
871 A kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót, így most a képviselői felszólalások következhetnek. Bárándy Gergely képviselő úrnak adom meg a szót elsőnek. DR. BÁRÁND Y GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném ismételni azokat az érveket, amelyeket az általános vitában elmondtam, de azokat az érveket továbbra is fenntartjuk. Ha önök úgy gondolják, hogy az önök szavazói ezt várják el önöktől, hát, az önök lelke rajta, majd elszámolnak feléjük vele. Azt viszont szeretném nyomatékosítani és kiemelni a vitának ebben a szakaszában is, hogy a szószólókra vonatkozó rendelkezések módosítását mi is támogattu k, és támogatnánk is, erre adtunk be módosító javaslatokat - én őszintén sajnálom, hogy nem támogatta ezt az Országgyűlés. Ez gyakorlatilag arról szólt, hogy ahogy a szószóló úr fogalmazott, az úgynevezett rövid változat tartalma kerüljön elfogadásra az Or szággyűlésben, az a változat, amelyik egyébként nem a parlamenti pártokat hozza anyagi szempontból jobb helyzetbe, nem az egyes képviselőket hozza anyagi szempontból kedvezőbb és jobb helyzetbe, hanem kifejezetten és kizárólagosan a szószólókra vonatkozik, és azokat az egyébként jogos felvetéseket, amelyeket a szószóló úr megfogalmazott, azokat a hiányosságokat pótolja, illetve korrigálja az országgyűlési törvényben. Én őszintén sajnálom, hogy a Háznak nem volt annyi bölcsessé ge, hogy jelen pillanatban nem terjeszt elő egyébként a pártok és a képviselők számára egy, a jelenleginél kedvezőbb szabályozási rendszert, hanem megmarad annál, hogy a szószólók kapják meg azokat a juttatásokat, amelyek egyébként, ha úgy tekintjük, akkor erkölcsi szempontból szintén járnak nekik, ha a képviselőknek járnak ugyanezek a juttatások. Ami a bizottsági vitát érinti - hiszen én azt gondolom, hogy ebben a vitaszakaszban elsősorban erre kell koncentrálni, legalábbis a Házszabály szerint , egy módo sító javaslatot nyújtottak be a kormánypárti képviselők, amely valóban a térségi fejlesztési tanácsokban vállalt, illetve betöltött tagságot, elnökséget, alelnökséget zárja ki országgyűlési képviselők esetében. (17.30) Nagyon furcsa helyzeteket tud az élet produkálni, így ez is egy ilyen, nevezetesen, hogy a módosító javaslatot mindegyik politikai párt támogatja, mi is támogatjuk egyébként, ennek ellenére egy komolyabb vita alakult ki a bizottsági ülésen is ezzel kapcsolatban, ezzel összefüggésben, és szere tnék ezeknek a lényegi pontjaira jelen pillanatban is a rendelkezésre álló időben rávilágítani. Az a probléma ugyanis, hogy természetesen támogatjuk azt, hogy ez az összeférhetetlenség megmaradjon ugyanúgy, ahogy most jelenleg a hatályos törvények alapján ez fennáll. Azonban azt is látni kell, hogy megint a Fidesznek sikerült kijátszania a jogszabályi környezetet és a jogszabály adta kereteket, ugyanis Lázár János nem sokkal azelőtt, hogy ezt a döntést egyébként a bizottság meghozta, ugyanígy a térségi fejl esztési tanácsok koordinálására kinevezett miniszteri biztosokat, és ezek a miniszteri biztosok érdekes módon egy kivétellel csak országgyűlési képviselők lettek. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt hívják úgy, hogy a hatályos jogszabályokat a kormány meg nem e ngedhető módon kijátssza. Kijátssza azért, mert egyrészt Lázár János azt mondta akkor, hogy ez nem jelent majd pluszpénzt az érintett képviselők számára, majd egy vagy két héttel később módosította ezt a rendeletet, és mégis helyettes államtitkári fizetést állapított meg a kinevezett képviselők számára. Lehet, hogy tud az élet olyan furcsaságot produkálni, hogy ez bizonyos képviselők esetén valódi jövedelemnövekedést nem fog eredményezni, mert mondjuk, aki az Országgyűlés jegyzője, hiszen van ilyen kineveze tt is - ez is érdekes, hogy hogy tud az Országgyűlésnek egyébként tisztségviselője lenni, és közben miniszteri biztosi feladatokat ellátni , mindenesetre ez a képviselő lehet, hogy 1020 ezer forinttal kevesebbet fog keresni. De a többsége a képviselőknek , aki mondjuk, nem tölt be parlamenti tisztséget és nem tölt be, mondjuk, egy bizottságban elnöki vagy alelnöki funkciót, ott bizony valóságosan is több mint 200 ezer forinttal megemeli a fizetését ennek a képviselőnek. Tehát