Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
765 csöndben tudták (Zaj. - Az elnök csenget.) az egységes kérelmet benyújtani, hogy egyetlenegy negatív jelző nem hangzott el? (9.50) Önök nem találkoztak az újságok hasábján egyetlenegy negatív jelzővel, a falugazdászok szolgálna k. Miért? Mert ezzel a törvénnyel megteremtettük azt, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán keresztül a vidék gazdairányítás alatt áll, és azt gondolom, ezt jó lesz szem előtt tartani az elkövetkezőkben. Azért hoztam ezt szóba, mert a föld esetében a „Föld et a gazdáknak” programról még nagyon sokat vitatkozunk a Ház falai között. Viszont egy dolgot látniuk kell: azt, hogy igenis cél nemcsak a használathoz való jutás, hanem arra kérjük a kormányt, hogy minél inkább abba az irányba haladjanak, hogy a gazdák n e csak használatot, hanem tartósan tulajdont is tudjanak szerezni azért, mert ez a kiszámítható, stabil gazdálkodásnak hosszú távon az alapja. Nagyon fontos, hogy ezt ne tévesszük szem elől. És ha már itt tartok, egyetlen gondolat, elnök úr. Arra kérem kép viselőtársaimat, itt vitassuk meg, a Ház falai között, de Brüsszelbe a hátunk mögött ne menjenek, mert az minden magyar gazdának a vesztét okozza. (Novák Előd közbeszól. - Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, alelnök úr. Megkérem képvis előtársaimat, foglalják el helyüket. (Az MSZP soraiban konzultáló Szabó Timeának:) Szabó Timeát arra kérem, tegye lehetővé, hogy Tukacs István képviselő úr és Józsa István képviselő úr elfoglalhassák a saját helyüket. A fideszes képviselőtársakat is arra k érem, foglalják el helyüket. Az elhangzott alelnöki felszólalásra Nagy István államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtá rsam! A minap ünnepeltük Péter, Pál napját, amely minden gazdaember számára egy szent nap, hiszen az aratás megkezdésének (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) hagyományos ünnepe. Célszerű ilyenkor egy pillanatra megállni, hálát adni, és erőt gyűjteni az e lőttünk álló munkához. Ezért is nagy tisztelettel köszönöm, hogy lehetőséget teremtett egy számvetésre, eszmecserére a magyar mezőgazdaság eredményeivel és kilátásaival kapcsolatban. A részletes helyzetelemzés és a jövőkép árnyalt ismertetése meghaladná az időkeretet, így csupán néhány olyan, ön által is említett témára reagálnék, amelyek kiemelten fontosak a kormány agrárpolitikája szempontjából. Ezek sorában első helyet érdemel az új földtörvény, amely az európai példák felhasználásával a kontinens egyik legszigorúbb szabályozását hozta létre annak érdekében, hogy nemzeti kincsünket, a termőföldet valóban nemzeti hatáskörben tarthassuk. Nem mindenki értett egyet a célokkal, a megvalósítás útjával, de az azóta eltelt idő minket igazolt. Noha voltak gyermekb etegségek, a gazdatársadalom alapvetően pozitívan fogadta az értékeiket tükröző rendelkezéseket, amelyek kiállták ezt a próbát. Pontosan azért, mert számos bel- és külföldi spekuláns érdekeit sérti a törvény, várható volt, hogy az érintettek az Európai Uni ónál próbálják majd ellehetetleníteni ezt a törvényt. Szerencsére ebben az ügyben és az évek során számos más kérdésben számított a kormány a megbízható szövetségesekre, mint amilyen a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. A Magosz a rendszer váltás óta immár 25 esztendeje a gazdaérdekek elkötelezett képviselője, olyan kiemelt jelentőségű témákban dolgozott sikeresen együtt a földművelésügyi tárcával 2010 óta, mint a birtokpolitikai célok lefektetése, a családi gazdaságok kiemelt támogatása, az uniós támogatási rendszer hazai szabályozásainak megújítása, a gabonapiaci szerződések újraszabályozása, az őstermelők bevonása a növekedési hitelprogramba, a jogszerű földhasználat igazolásának megkönnyítése vagy a rendkívüli időjárási körülmények kockáz atainak kezelése. Örömömre szolgál, hogy a múlt pénteken megújíthattuk az azonos elvek és a korábbi évek együttmunkálkodásának tapasztalatai mentén formálódott stratégiai partnerségünket, szerződésbe