Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása
766 foglalva a közös sikereket megalapozó, közös gondolkodás on alapuló vidékpolitika folytatásának szándékát. A Magosz kezdeményezésére és vele együttműködésben kerül sor a magyar agrárium másik nagy horderejű törvényének elfogadására, amellyel létrejött a hazai gazdálkodók legfőbb érdekképviseleti szerve, a széles körű önkormányzatisággal rendelkező, köztestületként működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az már most látszik, hogy az új kamara elődjénél sokkal intenzívebben jeleníti meg a gazdaérdekeket, és noha továbbra is alulról építkezik, a centralizált rendszerb en egyetlen jogi személyként hatékonyan tud működni. A kötelező kamarai tagság révén a szervezet a „termőföldtől az asztalig” szemlélet jegyében átfogja a teljes vertikumot, feladatainak kibővülése által pedig egyre szélesebb körben nyújt tagjainak hasznos szolgáltatásokat, képviseli érdekeiket itthon és Brüsszelben egyaránt. A mezőgazdaság teljesítménye folyamatosan nő. 2014ben újabb rekordot ért el, 2410 milliárd forintos kibocsátásával, amely a 2010. évit folyó áron 42,9 százalékkal haladta meg. A hossz ú távú fejlődés, a versenyképesség javulása szempontjából fontos, hogy a beruházások 20102014 között folyó áron 53,5 százalékkal bővültek. Emelkedett az öntözött területek nagysága is, 2013ban meghaladta a 104 ezer hektárt. A mezőgazdaság jövőjének kilát ásaira térve biztosíthatom képviselő urat, hogy a földtörvény kapcsán és más ügyben is a végsőkig harcolni fogunk az igazunkért az uniós szervek előtt, mégoly sanda támadások kereszttüzében is, amelyek sokszor itthonról indulnak. Folytatódik a „Földet a ga zdáknak” program, amelynek keretében immár 270 ezer állami hektár termőföld kerül meghirdetésre, és 7500 haszonbérlő gazdálkodik a korábban 600 magánszemély és gazdálkodó szervezet művelésében állt területen. 2015től elindult a „Több munkahelyet a mezőgaz daságban” program, amely 2020ig 212 milliárd forint új forrás felhasználására ad lehetőséget. A brüsszeli jóváhagyásra váró új vidékfejlesztési programon keresztül olyan országos problémák megoldásához juthatunk közelebb az elkövetkező években, mint a jég kárelhárító rendszer kiépítése, az öntözött területek további bővítése, az állattenyésztés kiemelt támogatása a fiatal gazdák preferálásával, a rég esedékes generációváltás elősegítése, az élelmiszerbiztonság javítása. Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy innen is megköszönjem, hogy a Magosz a magyar gazdák hangját innen a parlamentből képviseli, és képviseli az érdeküket. Munkájukhoz további jó egészséget és sok sikert kívánok. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtár saim! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. Ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyeztéke a szavazógépben, mert határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása Soron következik a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló T/4682. számú tör vényjavaslat zárószavazása . Frakciókérésre figyelemmel azonban előtte módosító javaslat fenntartásáról is döntenünk kell. Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 3., 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk. A 3. és 5. számú módosító javaslatok tartalmilag összefüggnek, ezek Gúr Nándor képviselő úr javaslatai, ezért fenntartásukról egy döntéssel határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)