Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Az e-kártya megvalósításához szükséges egyes törvények, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző ... - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK:
72 Ami miatt nem tudunk igennel szavazni, hanem tartózkodtunk és tartózkodni is fogunk, azokat a kifogásainkat a törvényalkotási bizotts ági ülésen elmondtuk. Ennek egyrészt van egy olyan garanciális oka, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálatnak úgy ad feladatot ez a törvényjavaslat - az informatikai biztonságról szóló törvényen keresztül, ami egy feles törvény , ami megítélésünk szerint, ugyan a konkrét ügy, amit feladatként kap ez a titkosszolgálat, nem aggályos, de az, hogy egy feles törvényen keresztül bármilyen feladatot adjunk titkosszolgálatnak, az kifejezetten aggályos. Mert ma egyébként egy elfogadható és indokolt feladatot kap, de ha ebből rendszert csinálunk, akkor holnap egy feles törvénybe beleírhatjuk azt is, hogy akkor tessék, nem tudom én, az összes szőkét, barnát vagy a kékszeműt figyelni az országban, és akkor ezt egy feles törvénnyel bele lehet tenni. Nem tartjuk jó megold ásnak. A mi részünkről még az is elfogadhatóbb lett volna, hogyha ezt rendesen kétharmados tárgykörben szabályozzuk, a nemzetbiztonsági törvényben, akár még támogattuk volna is. Így ez nem támogatható a részünkről. A másik, hogy számtalan olyan kérdés van ebben az ügyben, aminek a végrehajtásakor fog eldőlni, hogy valójában jó lesze ez a rendszer vagy nem. Ezek közül ma a törvényjavaslat nem ad kormányrendeleti szabályozásra felhatalmazást egy csomó ügyben, amiben a mi megítélésünk szerint kormányrendeleti felhatalmazás kellett volna. Na, nem azért, hogy mi a kormánynak további jogköröket szeretnénk adni, hanem pontosan azért, mert a kormányrendelet egy átlátható, mindenki számára nyilvánosan hozzáférhető jogszabály, és a különböző informatikai biztonsági, az emberek személyes adataihoz való hozzáférést szabályzó és egyéb más részletkérdéseket a mi megítélésünk szerint úgy lett volna megnyugtató, hogyha külön kormányrendeletek szabályozzák, és ehhez az emberek hozzáférnek, és pontosan tudják, hogy mi történi k az ő ügyükkel, az ő adatukkal. Ezzel együtt maga a törvényjavaslat a benyújtáshoz képest minden lényeges, alkotmányosan aggályos kérdésben, mondhatom úgy, hogy megjavult, tehát támogatható, ezen kifogásaink és ezen problémáink miatt azonban tartózkodni f ogunk. Ha esetleg az ekártya bevezetésével kapcsolatos végrehajtás során önök is úgy fogják látni, hogy érdemes azokat a módosításokat mégiscsak megszívlelni, amik még fennmaradtak az utóbbi napok egyeztetései után is, akkor nagy örömmel várjuk ősszel itt , a parlament előtt a BMet, és fogunk támogatni minden olyan javaslatot, amelyek ezeket a szakmai kifogásainkat vagy szakmai kéréseinket is elfogadják. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK : Most megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindösszesen két megjegyzést szeretnék tenni, tehát nem használom ki az időkeretet. Az egyik megjegyzésem az, hogy az jó, hogy az általános vitában elhangzott sok érv közül több meghallgatásra került, és ez a TAB ülésén k eresztül is visszaigazolódik. Ilyen értelemben az mondható, hogy azért nem veszett el végleg a hit vagy a remény a tekintetben, hogy van értelme a parlament falai között törvénymódosítási javaslatokat benyújtani vagy éppen észrevételeket megfogalmazni. A másik rövid vélekedésem pedig magához az előkészületi munkához kapcsolódik, az már nem ennyire jó. Tehát úgy gondolom, hogy ha komolyan gondolja a kormány, bármelyik tárca azt, hogy egy törvénymódosítás kapcsán fontos a parlamenti pártok vélekedése, akko r nem a benyújtást követően kell e tekintetben ötpárti életre hívását kezdeményezni, vagy ahogy vezérszónokként Harangozó Tamás elmondta, nem a TABülést megelőzően egykét órával. Ezeken a nem formai, mert igen fontos, a tartalmiságot befolyásoló kérdések en is érdemes elgondolkodni, ugyanúgy, mint ahogy az elején mondtam pozitívumként, hogy az jó, hogy az ellenzék oldaláról több észrevétel befogadásra került. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :