Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
285 Szilágyi György képviselő úr említette itt az állami és az önkormányzati vagyon közötti összefüggéseket. Tudjuk, az MNV Zrt. évről évre több milliárd forinttal elégít ki önkormányzati igényeket, ez nem azt jelenti, hogy az önkormányzatok csak olyan ingatlanelemeket kérnek, amiket aztá n másnap értékesítenek, és a pénzt jól elköltik. Csak egy példát hadd mondjak a választókerületemből. Létezik az egyik település mellett egy úgynevezett puszta, ahol egy állami gazdaságnak volt a központja. 24 lakás a mai napig található a területen, termé szetesen privatizálták a szocialista érában megfelelően a gazdaságot, a lakások ott vannak, a vízellátásuk a mai napig nem megoldott, nincs tulajdonosa, még mindig az állam a tulajdonosa a területnek. Gyakorlatilag, ha az önkormányzat megigényli, megkapja, akkor tud utána ott gondoskodni az ott lévő lakosságról. Nyilván ezt az állam könyveiből ki kell vezetni az MNB Zrt.nek, mert különben vagyonfedezet kell hogy álljon emögött, hogy ne következzen be vagyonvesztés. Tehát ilyen gyakorlati példák szülik azt, hogy az állam és az önkormányzatok évről évre különböző csomagok alapján megállapodnak, hogy mi az, ami a helyi önkormányzatoknál jobban működtethető, és erre az MNV Zrt.nek pedig a megfelelő felhatalmazást a kormánynak meg kell adnia. Azt hiszem, ez a t örvénymódosítás szolgálni fogja azt a célt, amit megfogalmaztunk az indokolásában, és remélem, hogy betölti a célját. Azok a kérdések, amelyeket képviselő úr feltett a különböző számadatokkal kapcsolatban, valamennyiünk számára nyitva áll a lehetőség, hogy az illetékes minisztérium felé ezeket írásban feltegyük, és a pontos számsorokat a megfelelő határidőn belül, ahogy a törvény biztosítja, megkapjuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájéko ztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatok benyújtására pénteken 16 óráig van lehetőség. A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája Most soron következik a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Gulyás Gergely, Kó sa Lajos, Tuzson Bence és a mai napon előterjesztőként hozzájuk csatlakozó Németh Szilárd István fideszes képviselőtársaink önálló indítványa H/5139. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Németh Szilárd István képvise lő úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr! NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN ( Fidesz ), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy kezdemény ezzen tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az uniós pénzügyi támogatások ellenőrzésére vonatkozó szerződéskötési gyakorlatról; vizsgálja meg az országgyűlési képviselőkre, illetve a politikai pártok finanszírozására vonatkozó összeférhetetlenségi szabályo kat; vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a hatályos uniós és hazai jogszabályok figyelembevételével, esetleges módosításával biztosíthatóe az ilyen jellegű összeférhetetlenségek megelőzése és szankcionálása; vizsgálja meg, hogy a magyar törvények megker ülésével bújtatott pártfinanszírozásban részesülő párt magyar költségvetési forrásból folyósított támogatását a