Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
120 Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Államreform II. keretében ú jabb átalakításokat szeretnénk eszközölni a közigazgatásban, melyek közül honpolgáraink számára leginkább kézzelfogható eredmény az lesz, hogy valóban csökken majd az ügyintézésre fordított idő, továbbá a különböző közigazgatási eljárásokkal összefüggő díj ak és illetékek is radikálisan csökkenni fognak, így rövidebb idő alatt kevesebb pénzért tudják majd az emberek az ügyeiket intézni. Ennek érdekében támogatjuk a kormányablakok kiterjesztésének a folytatását, a kormányablakok számának és országos területi lefedettségének az egyidejű növelésével. Az Államreform II. nevű program részeként a kormányhivatalok további integrációjának folytatását is támogatjuk. Az átalakítás célja a hatékonyság növelése, amely összekapcsolódik az állami humán tőke reformjával. Ti sztelt Hölgyem és Uraim! Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló T/5145. számú törvényjavaslat ezen Államreform II. program keretében készült el. Mindez olyan környezetben, melyben a FideszKDNP elköte lezte magát az állami rezsicsökkentés mellett, melynek egyik legfőbb célja a költséghatékonyan működő, takarékos államigazgatás kialakítása. Ennek alapján sor került az állami vezetők, valamint az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kormányrendelet felülvizsgálatára, egy új rendelettervezet kidolgozására, amely lehetővé tenné a juttatások differenciálását az állami vezetők és más vezetők tekintetében. Tisztelt Hölgyeim é s Uraim! A törvényjavaslat elsődleges célja, hogy a kormányzati irányítás vagy felügyelet alatt álló szervek vezetőinek a juttatásai ne valamely állami vezetői juttatáshoz igazodjanak, hanem a kormány saját hatáskörében legyen jogosult e juttatások rendele ti szintű szabályozására. A törvényjavaslat ennek érdekében ezen szabályozási modell kialakításához szükséges törvényi szabályokat teremti meg annak érdekében, hogy biztosítsa a szükséges törvényi szintű felhatalmazásokat a rendeleti szintű szabályozások m egalkotásához. A törvényjavaslat ezért pontosan, taxatíve felsorolja azon tisztségviselőket, nevesítve a miniszter, az államtitkár, a közigazgatás államtitkár, a helyettes államtitkár, a kormánybiztos, a miniszterelnöki biztos, a miniszterelnöki megbízott, a miniszteri biztos, a kormányhivatal vezetője és a központi hivatal vezetője, akiknek a juttatásait a kormány rendeletben szabályozná. A törvényjavaslat a juttatások differenciálása érdekében módosítja egyidejűleg a fővárosi és megyei kormányhivatalokról , valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációjával összefüggő törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXVI. törvényt is. A kormánymegbízottak esetében bekerül a törvénybe a kormányrendelet megalkotására vonatkozó f elhatalmazó rendelkezés, továbbá esetükben is az a cél, hogy a jövőben ne a helyettes államtitkárokat megillető juttatások teljes körére legyenek jogosultak, hanem megteremtődjön azok csökkentésének lehetősége is. A törvényjavaslat végül deregulációs célla l kivezeti a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvényből a normatív tartalommal nem bíró rendelkezéseket, tekintettel arra, hogy a kormánynak már nincs központi üdülője. Kérem, támogassák a T/5145. számú törvényjavaslatot, a KDNP támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A következő felszólaló Novák Előd képviselő úr, a Jobbik vezérszónoka. Tessék! NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elképesztő az a kormányzati szemfényvesztés, amely jelen törvényjavaslat címében az állami vezetői juttatások csökkentéséről szól, valójában azonban csak a felső korlát e ltörlését foglalja magában. De elképesztő az is, hogy az