Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KNDP képviselőcsoportja részéről:
119 Mi azt gondoljuk, hogy az a kormánybiztos, aki állami vezetői tisztséget is betölt, a tevékenységéért ne kapjon két fizetést, ne kapjon két díjazást, elégedjen meg egy díjazással, vagy akár arról is lehetne gondolkodni, hogy ezeket a megbízásokat tegyük összeférhetetlenné. Persze, akkor nem jár két titkárság, nyugod tan az egyik titkárság, illetve az egyik megbízásából eredő lehetőségei kapcsán el tudná látni ezeket a feladatokat. Adtunk be javaslatot arról is, hogy a miniszterelnök ne adhasson államtitkári fizetésnek megfelelő megbízást a miniszterelnöki megbízottakn ak. Ezt is javasoltuk, ezt sem látjuk, hogy támogatásra érdemesnek tartották volna. Mi azt gondoljuk, hogy az önök törvényjavaslata csak címében tartalmazza a költségcsökkentést. Nem tartjuk igazán nagy dolognak, hogy önök azt mondják, hogy most majd meg f ogják mondani azoknak a kormányzati szereplőknek, akik eddig első osztályon meg business classon utazgattak, hogy most már ne utazgassanak első osztályon meg business classon, miközben éppen az ön minisztere az, akiről nem tudjuk, hogy mennyiért utazott, h ova utazott, kivel utazott, nem hajlandó elmondani ezeket a dolgokat. (18.10) Miközben látjuk a honvédelmi miniszter kis útjait, ami nem éppen mondható hivatalos útnak, sokkal inkább magánútnak minősül, de azért az közpénzből lett kifizetve. Hogy ön azt mo ndja itt, hogy attól lesz költségcsökkentés, hogy a vonaton majd meg fogják szabni, hogy valaki ne első osztályon, hanem másodosztályon utazzon, vagy azt mondják a kormánymegbízottaknak a kormányhivatalokban, hogy mondjuk, cseréljék a nagyobb autót kisebbr e. Mi azt gondoljuk, hogy ezek mind olyan álmegoldások, amik igazából nagy megtakarítást nem eredményeznek. Még egyszer elmondom, mert mi azt gondoljuk, hogy igazi megtakarítást az eredményezne, ha sokkal kevesebb emberrel oldanák meg ezt a feladatot, ha e zt az óriási vízfejet kisebbítenék, ha nem neveznének ki ennyi teljesen fölösleges embert igazából olyan feladatokra, amit az államigazgatás a meglévő rendszerén belül meg kéne hogy tudjon oldani. És azt is látjuk, hogy a kis tételeknél mutatnak most önök óriási szigorúságot, a nagy tételeknél meg kevésbé látjuk, hogy olyan nagyon szigorodnának. Kis pénz, nagy szigor - nagy pénz, kis szigor; erről szól ez a törvényjavaslat. Mi benyújtottunk ehhez a törvényjavaslathoz megint módosító javaslatokat, amik gyako rlatilag megegyeznek azokkal a javaslatokkal, amit hónapokkal ezelőtt már ugyanilyen költségcsökkentésügyben benyújtottunk. Azt várjuk önöktől, hogy ezeket a javaslatainkat támogassák. Ugyanakkor azt mondjuk, hogy ez a kormányzati porhintés gyakorlatilag, amiről önök most beszélnek. Látják azt, hogy az embereknek elegük volt abból, hogy önök három kézzel szórják a pénzüket, és megpróbálnak csinálni egy olyan törvényt, amiről azt tudják mondani, azt tudják kommunikálni, hogy most már önöknek elegük volt ebbő l, és most már kevesebbet fognak költeni. Nyilván azért az a kérdés felmerül, hogy ha most önökben tudatosult, hogy egyébként sokkal többet költenek, mint kéne, és sokkal gálánsabban szórják a közpénzt, mint ahogy kéne, azért az a kérdés persze felmerül, h ogy az elmúlt ötéves kormányzati idejük alatt ez miért most, a hatodik évben merül fel. Miközben azt sem mondhatják, hogy nem figyelmeztették önöket, mert nincs olyan ellenzéki párt, amelyik nagyon sokszor ne tette volna szóvá ezeket a költéseket és ezeket az ésszerűtlen kifizetéseket. Mi azt kérjük, hogy egészüljön ki a mi javaslatainkkal ez a törvényjavaslat, legyenek befogadók ebben az ügyben, a mi javaslataink valódi költségcsökkentést jelentenek, és akkor ez a törvény valóban arról tud szólni, amiről a címe szól. Mindaddig, amíg ezek nem kerülnek bele ebbe a törvénybe, azt gondoljuk, hogy ez porhintés, és istenigazából nem arról szól, hogy valódi költségcsökkentés legyen, hanem arról, hogy úgy nézzen ki, mintha költségcsökkentés lenne. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Vejkey Imre képviselő úr következik, a KDNP vezérszónoka. Parancsoljon! DR. VEJKEY IMRE, a KNDP képviselőcsoportja részéről :