Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 2. hétfő (50. szám) - Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mit szeretne az Emberi Erőforrások Minisztériuma?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
664 elszívták a levegőt a családi gazdaság elől, a kis- és közepes vállalkozásoknak nem adtak teret, a földbirtokokat a zöldbárók kezében össz pontosították. Éppen ezért a KDNP támogatja a kormány intézkedéseit, és köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg a miniszter urat. Öné a szó. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszte r : Köszönöm szépen. Várhatóan májusra kerül elfogadásra a vidékfejlesztési operatív program 1200 milliárdos, 1300 milliárdos kasszával, és indulhat meg az első pályázati kiírás, ami alapvetően a kicsiknek fog kedvezni, és hátrányba, szándékosan hátrányba h ozza a nagyokat. Szeretném azonban minden képviselőtársamnak elmondani - pártállástól függetlenül fölhívva a figyelmüket , hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. Képzeljék el azokat, akik az elmúlt hét esztendőben a pályázati rendszer nyertesei voltak, és 3 540 ezer hektáron gazdálkodnak ma Magyarországon. Van belőlük bőségesen! Magyarországon lakosság- és földterületarányosan a tízezer hektár fölötti gazdasági vállalkozások vagy az ötezer hektár fölötti gazdasági vállalkozások száma óriási és a számaránya is. Ők jelen pillanatban Brüsszelben és Budapesten kormányközel és kormánytávol mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a pályázati rendszerben - a földalapúnál is és természetesen a vidékfejlesztési ágon is - megőrizhessék a korábbi primátusukat, előnyük et, amit mi, úgy gondolom, minden politikai párttal és minden jó szándékú politikai erővel összefogva közösen fogunk megtörni, legyen szó Csányi Sándorról vagy Simicska Lajosról. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mit szeretne az Emberi Erőforrások Minisztériuma?” címmel ELNÖK : Megköszönöm a miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván felten ni az emberi erőforrások miniszterének: „Mit szeretne az Emberi Erőforrások Minisztériuma?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Ikotity István jelzésére:) Igen. Ikotity István képviselő urat illeti a szó. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Balog Zoltán emberierőforrásminiszter arról beszélt nemrégen egy tévéműsorban, hogy „amikor a hátrányos helyzetű diákok többségben vannak az iskolában, és nem lehet őket összehozni a nem hátrányos helyzetű diákokkal, ilyen esetekben speciális pluszszolgáltatásokra, pluszfeltételek előírására, több figyelemre van szükség ”. A miniszter úr azokra a településekre és azokra az iskolákra gondolt, ahol a hátrányos helyzetű roma diákok többségben vannak, tehát nem lehet őket integrált nevelésben részesíteni, és egyház vagy valamilyen kisebbségi önkormányzat akarja átvenni ezeket az iskolákat. Ezekben az esetekben nem tudatos vagy szándékolt elkülönülésről van szó, ez egy nagyon súlyos probléma, bár pontos információk nincsenek, hiszen 2010 óta nem készült felmérés a szegregáció kiterjedéséről. Ezért javasolta is az LMP a helyzet felmérését a megfelelő társadalomkutatásokon keresztül. Tehát ezekben az esetekben a problémát a roma és a nem roma lakosság elkülönülése okozza, a jobb helyzetű családok elköltöznek kistelepülésekről, ahol a hátrányos helyzetűek többségben maradnak. Önmag ában természetesen az oktatáspolitika ezeket a térbeli társadalmi problémákat nem tudja megoldani, abban azonban komoly felelőssége van a mindenkori oktatásirányításnak, hogy az