Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
5283 egy új helikopterleszálló, és az eszközbeszerzése k révén új képalkotó diagnosztikai berendezések és műtéti eszközök is gyarapítani fogják a kórház eszközállományát. (19.10) Azt hiszem, hogy ezek mellett a nagy projektek mellett örömmel tudunk az olyan kisebb fejlesztéseknek is örülni a térségünkben, mint amit a siófoki kórház az elmúlt esztendőben tudott felmutatni, hiszen önerőből, mindenféle európai uniós támogatás nélkül többek között a fizioterápiás részlegét teljes mértékben megújította. Ennek köszönhetően már napi száz beteget is tudnak fogadni a ré szlegen. Ugyanilyen nagy öröm számunkra a gyermekambulancia megújulása is, amely nem csupán egy egészségügyi fejlesztés volt, hanem valóban a jövő nemzedéke, a gyerekek érdekében tett határozott fejlesztés és lépés volt Siófokon és az intézményhez tartozó több mint 40 település életében is, azt gondolom, hasonló pozitívumként értékelendő. Nagyon örülünk a KEOPos finanszírozásoknak is. Ennek köszönhetően e hét csütörtökén fogunk átadni egy 150 millió forintos fejlesztést Siófokon. Több mint 800 napelem kerü lt elhelyezésre a kórház épületén. Ezzel egyébként éves szinten a kórház rezsikiadását több mint 7,1 millió forinttal sikerül csökkentenie a kórháznak, és 164 tonna mennyiségben csökken a kórház széndioxidkibocsátása. Óriási eredmény az is, azt gondolom, hogy a teljes éves energiamennyiségét ez a napelempark 17 százalékában kiváltja. Nemcsak a kórházakról, hanem nyilván a járóbetegszakellátó központok fejlesztéséről is jó, ha beszélünk, hiszen a megyében több helyen, így az én választókörzetemben is tört éntek ilyen irányú fejlesztések. Többek között 1 milliárd forintért valósult meg az elmúlt években Tabon egy valóban XXI. századi, modern, esztétikus járóbetegszakellátó központ, rendelőintézet. De egyébként a választókörzetemen kívülről, Fonyódról, Balat onboglárról, Csurgóról vagy Barcsról hasonló példákat tudnék mondani. Nagyon sokan hangoztatják azt a véleményt is, hogy az egészségügy megreformálását vagy az egészségügy gyógyítását - hiszen senki nem állítja, hogy minden rendben lenne és egészséges lenn e a magyar egészségügy , tehát ennek a nagy rendszernek a meggyógyítását valóban az első lépcsőfoknál, az alapellátásnál, vagyis a háziorvosi szintnél kell kezdeni. Valóban így van ez. Ez az a szint, ahol a beteg belép az egészségügyi ellátórendszerbe. E tekintetben is, azt gondolom, szép eredményekről tudunk beszámolni. Megint csak a saját választókörzetemet szeretném példának felhozni. A közelmúltban, néhány nappal ezelőtt kihirdetett pályázati fejlesztések eredménye révén több mint 443 millió forint tám ogatáshoz jutottak települések a választókörzetemből. Összesen 12 település, nemcsak az öt város, tehát Siófok, Tab, Balatonföldvár, Zamárdi és Igal települések, hanem Ádánd, Andocs, Balatonszárszó, Baté, Magyaratád, Mernye és Taszár községek esetében is e z több tízmillió forintos rendelőfejlesztésre adja meg a lehetőséget. Hasonlóan jól szerepeltek a megyében lévő másik három választókerületben lévő települések is ezeken a pályázatokon. A mentőszolgálatról esett már szó. Itt is csak a helyi sajátosságokra szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Az országos mentőállomásfelújítási, építési programnak köszönhetően 22 új mentőállomás megépítésére és 60 mentőállomás felújítására nyílik mód és lehetőség. Többek között az én körzetemben a régóta jogos igényként felmerült siófoki mentőállomás felújítására is sor kerülhet. A megyénkben három új mentőállomás épülhet meg, az én körzetemben történetesen Igal városában, ezenkívül még Kadarkúton és Böhönyén, amivel végre biztosítható lesz, hogy bajba ju tott embertársaink valóban tíz percen vagy negyedórán belül megkaphatják a megfelelő egészségügyi segítséget és az ellátást. Ezenkívül a mentőautókról is esett szó. A mi térségünkbe is jó néhány új gépkocsi érkezett. Valóban 2008 és 2010 között egyetlenegy mentőautó beszerzésére nem került sor Magyarországon. Ezzel szemben azóta már közel 320nál tartunk összességében. Ha az egészségügyről beszélgetünk, nagyon sokat beszéltünk már számokról, forintokról, pénzről. Azt gondolom, hogy a jól működő egészségügyh öz az infrastrukturális fejlesztések mellett nyilván szükség van az egészségügyi dolgozók bérrendezésére is. Azt gondolom, az, hogy az egészségügy a rendszerváltás óta eltelt próbatételeket egyáltalán túl tudta élni, elsősorban a magyar