Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP):
5284 egészségügyben dolg ozóknak, akár a technikai személyzetnek, akár a szakmai személyzetnek, ápolóknak és orvosoknak egyaránt köszönhető. Az ő hivatástudatuk, szolgálatkészségük nélkül, azt gondolom, ez nem lett volna megvalósítható. Ezúton is köszönjük szépen az eddigi munkáju kat. Nagyon örülök annak, hogy ez a kormány hosszú évek óta foglalkozik a bérrendezés gondolatával. (Dr. Szakács László: Gondolkodik, gondolkodik? És a cselekvés?) Eddig is már többször történtek béremelések. A végleges megoldást, azt gondolom, nem a bérem elések fogják jelenteni, mint ahogy a kórházak esetében sem az adósságkonszolidáció minden évben történő megléte fogja biztosítani a megoldást, hanem egy új életpályamodell kidolgozása fogja ezt a jövőben jelenteni. Annak nagyon örülök, hogy a 2016os költ ségvetésben is tervezve van további egészségügyi béremelés orvosoknak és ápolóknak egyaránt. Nyilván vannak problémák, ne tegyünk úgy, mintha nem lennének. A várólisták valóban komoly kihívás elé állítják a gyógyulni vágyó embertársainkat. Jó hír ebben is, hogy a kormányzat ennek csökkentésére törekszik, ha jól emlékszem, tavaly több mint 18 milliárd forint forrás állt rendelkezésre ahhoz, hogy ezek a várólisták csökkenhessenek. (Dr. Szakács László: Hat!) Az a cél, hogy a jövőben is ez folytatódhasson. Az o nkológiai diagnosztikai vizsgálatok gyorsabbá tételéről is már többen szóltak, erre is lesz mód, illetve lehetőség a kormány tervei szerint, és a bérrendezések fontosságáról pedig az előbb beszéltem. Röviden ezek voltak azok a gondolatok, amelyeket szerett em volna önökkel megosztani. Szándékosan nem az országos példákat vetítettem most ide, hiszen nagyon sokan már sokszor, nagyon helyesen elmondták ezt. Nem gondolom, hogy bárki is azt állítaná közülünk, hogy az egészségügy Magyarországon úgy működik, ahogy szeretnénk vagy ahogy elvárnánk. De ahhoz képest, amit 2010ben kapott súlyos örökségül a jelenlegi kormányzat, azt gondolom, inkább több az előrelépés (Bangóné Borbély Ildikó: Meddig lehet még csinálni ezt a visszamutogatást?) , mint a nehézsé g vagy a probléma. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló az MSZP képviselőcsoportjából Heringes Anita képviselő asszony. Parancsoljon! HERINGES ANITA ( MSZP ): Kö szönöm szépen. Az egészségügyi vitanapot az MSZP azért kezdeményezte, hogy egy szakmai vita folyjon és nem azért, hogy önök pártkatonaként visszafelé mutogatva penetráns stílusban képviseljék saját pártjukat és nem a lakosságot, nem a saját választóikat. M ert hogy vane pénz az egészségügyben, és hogy vane pénz béremelésre, csak jelzem halkan, pusztán politikai döntés. Dr. Kovács József képviselőtársam mondta, hogy 2007 és ’13 között volt a legnagyobb infrastruktúrafejlesztés a kórházakban. Bárhogy nézzük , 2007től ’13ig a mi időszakunkban indult el, mi indítottuk el. Igen, az infrastruktúrafejlesztés megtörtént, most a bérfejlesztésre lenne szükség. (Witzmann Mihály: Nagyon nagy probléma van!) Mert most vagyunk ott, hogy maguk nemcsak fizikailag, hanem lelkileg kizsákmányolt orvosoknak nem adják meg a béremelésüket. Nem adják meg azt a volumenű béremelést, amit megérdemelnének. Nézzük meg! Egy közszférában dolgozó bére 2006ban 12 százalékkal volt magasabb, mint a hozzá hasonló, versenyszférában dolgozóé , míg 2012ben 30 százalékkal alacsonyabb volt. A diplomásoknál pedig 40 százalékkal alacsonyabb. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van!) Bárhogy nézzük, képviselőtársaim, azt kellene észrevenniük, hogy mind az orvosok, mind az ápolók és minden egész ségügyi dolgozó számára az a bér, amit ma önök kifizetnek, az állam kifizet, vállalhatatlan. Gyermekeinket, nagyszüleinket ápolják ezek az emberek, és azt gondolom, hogy tőlük a béremelés nem megvonható. De ha nézzük a 2016. évi költségvetés tervezetét, az ágazatnak nem ígérnek szép jövőt. Ahogy nézzük, a nemrég átdolgozott, Brüsszelbe küldött úgynevezett konvergenciaprogramban az