Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
5171 Ki is számolja a pártkiadványuk - amit egyébként kormánypénzből csináltak , hogy ez évente személyenként 167 938 forintba kerülne, minden egyes állampolgárnak havonta pedig 13 995 forintba. (Szilágyi György: Szégyen !) Vagy még egy gyöngyszemet hadd ismertessek. Ujhelyi István akkor a Fiatal Baloldal nevében a következőket mondta: „Orbán Viktor megalomán ötletének és külpolitikai kudarcának árát elsőként a fiatal munkavállalókkal kívánja megfizettetni. Zömében fiatal, romániai román munkavállalók jelennek majd meg a magyar kormány jóvoltából a munkaerőpiacunkon. Világos tehát, hogy ez hátrányosan érinti azokat a kortársainkat, akik munkahely nélkül kezdik önálló életüket. A Fiatal Baloldal számára elfogadhatatlan az if júság megélhetési és munkalehetőségeinek ilyen kiárusítása.” Mondta ezt akkor a balliberális oldal. (Dúró Dóra: Szégyen! - Szilágyi György: Szégyen!) Tisztelt Ház! Tehát láttuk azt, hogy a balliberális oldal 2004ben a külhoni magyarokkal szemben a szociál is demagógiáig elmenő bevándorlásellenes kampányt vitt, ezért teljesen hiteltelen, amikor most hirtelen a külföldi bevándorlók - idézőjelben mondom - mellé áll. Ezért azt állítom, hogy kétszeres felelőtlenséget követ el. Az első felelőtlenség az volt, amik or a külhoni magyarok állampolgársága ellen kampányolt 2004ben, most pedig, 2015ben a magyar nemzet önvédelmi reflexeit ellehetetlenítve akarja megakadályozni azt, hogy védekezhessünk ezzel a migrációval szemben, ami veszélyt jelent Magyarországra, veszé lyt jelent Európára, veszélyt jelent a magyar emberekre és veszélyt jelent az európai emberekre. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : A következő napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tukacs István képviselő úr, az MSZP részéről: „A parl amenti vitanap elé” címmel. Öné a szó, képviselő úr. TUKACS ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban bizonyára egyetértünk, hogy nagyon kevés olyan nemzeti ügy van, amely igényli a megállapodást politikai erők és sz akmai szervezetek között. Kevés van ilyen, mert hiszen kevés olyan ügy van hazánkban, amely nem tűri, hogy négyévente más irányba rángassák. Én a magam részéről az egészségügyet, az oktatást és a nyugdíjrendszert sorolom ebbe a körbe. De nemcsak azért kezd eményeztünk vitanapot az egészségügyről, mert hiszünk abban, hogy ennek a megállapodásnak lenne helye, hanem azért is, mert a szakma azt jelezte, hogy az egészségügy működőképességének a határára ért. Ezt jelezte a szokatlanul egységes és összehangolt tünt etésein. Azt jelezte, hogy elegük van; elegük van azokból a bérekből, amikből nem lehet megélni, és ezért kénytelenek két vagy három munkahelyen dolgozni. Elegük van a megalázó orvos és orvos, orvos és beteg viszonyát megrontó hálapénzrendszerből. Elegük v an abból, hogy a kórházak adóssága miatt nem képesek olyan eszközökkel dolgozni, amelyek szükségesek lennének, nem tudják teljesíteni a dolgukat. És elegük van abból, hogy az elvándorlás miatt egyre több munka hárul rájuk, és a lehetetlen helyzet miatt mag uk is egyre többször gondolkodnak azon, hogy elmenjenek hazánkból. Arról már nem is beszélek, hogy a betegük előtt vállalhatatlan számukra, hogy egyre hosszabbak azok a váró- és előjegyzési listák, amelyekkel gyógyulni lehetne. Amikor a szakma ezt kimondta , akkor a kormány folyamatosan egy kommunikációs típusú egészségügyi kormányzással próbálkozik. Összefüggő elképzelésrendszert nem látunk, bedobott és majdnem összeillesztésre érdemes mozaikdarabkákat igen. Csakhogy ezeknek a mozaikdarabkáknak az az egyetl en problémája, hogy összeilleszteni lehet őket, de nem formálnak alakot. Mert ilyen mozaikként volt bedobva darabkaként az onkológiai szűrés, aminek nem látjuk a következményét; ilyen mozaikdarabkaként volt bedobva a várólisták csökkentésére előbb 1, majd talált 5 milliárd, amitől a várólisták nem kezdtek el drasztikusan csökkenni, sőt az utóbbi időben megállt a csökkenés, és újra növekszenek; ilyen kommunikációs mozaikdarabka volt az, amikor önök azt mondták, hogy átrendezik az ellátórendszert, és megállap odnak a kórházakkal. Kérdezem, hol van a megállapodás, és hol van ennek a nyilvánossága. S arról már nem is beszélek, hogy azt mondják, Erdélyben
