Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 12. péntek (85. szám) - A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK:
5068 működtetést ők végzik. Szerencsére nagyon tapasztaltak, és ezen a téren nagyonnagyon komoly tudással rendelkező civil szervezetekről van szó. Én is fontosnak tartom, hogy úgy foglalkozzunk ezzel a témával, hogy meghallgatjuk az érintet teket, meghallgatjuk az áldozatokat. Én magam is ültem már be ilyen segélyvonal végére, hallgattam meg számos ilyen felvételt, látogattam végig ennek az ellátórendszernek a különböző tagjait, minden alkalommal beszélgetve az áldozatokkal is. Éppen ezért vi lágítottuk át a működését ezeknek a központoknak, a 20122013as működésnek a 2014es tapasztalatai alapján határoztunk meg egy módszertant az ő működésükre vonatkozóan. Úgyhogy azt gondolom, hogy valóban, az a tapasztalat, amit tőlük személyesen is tudunk nyerni, mindenképpen nagyon fontos. Még kitérnék itt egy mondat erejéig a szóhasználatra, hiszen ezt többször fölvetették, többször fölmerült. Kapcsolati erőszak vagy családon belüli erőszak. Egyetértek azokkal a képviselőtársakkal, akik azt mondják, hogy a kapcsolati erőszak több a családon belüli erőszaknál. És egyébként, én négy nyelven tudom érdemben megítélni azt, hogy ugyanaze, mint magyarul, ezeknél egyiknél sem a „család” szó jelzi egyébként a családon belüli erőszakot. Tehát ha megnézik, a domest ic és a family két különböző szó, ez háztartást jelent tulajdonképpen. Bele lehetne menni egy ilyen nyelvészkedésbe, de az, hogy ennek nevezzük vagy kapcsolati erőszaknak nevezzük, szerintem ennek a fölemlegetése, vagy hogy mondjam, az ehhez való ragaszkod ás, hogy erről a kérdésről beszéljünk, hogy most kapcsolati erőszaknak hívjuk vagy családon belüli erőszaknak, nem hiszem, hogy egyébként olyan mértékben a lényeghez tartozik. Szelényi képviselő asszonynak is reagálva, egyébként a Btk.ban, amikor önálló b üntetőjogi tényállássá tettük éppen 2013as hatálybalépéssel a kapcsolati erőszakot, ami szerintem egy nagyon fontos és előremutató lépés volt, és az áldozatok védelmét szolgálja, akkor a kapcsolati erőszaknak megadtuk pontosan ezen a helyen is a definíció ját, és úgy látom, hogy az nem jelentősen különbözik a nemzetközi szóhasználattól. Tehát én úgy érzem, hogy ebben a tekintetben is a nemzetközi sztenderdeket követő a magyar jogrendszer. Végighallgattam az önök minden észrevételét. Nem szeretném az időt az zal rabolni, hogy részletekbe is belemegyek. Hangsúlyoznám, ahogy azt már az első felszólalásomban is elmondtam, hogy a forrásokat a jövő évben is növeljük, illetve a 20142020as emberi erőforrás operatív programnak számos eleme szolgálja éppen azt, hogy a kapcsolati erőszak áldozatául eső nőknek tudjunk megfelelő támogatást nyújtani, illetve elhelyezést is biztosítani, és ugyanígy a szemléletformálást, a prevenciót, amit nem győzök eléggé hangsúlyozni. És igen, ezt elkezdjük az iskolában. És igen, mi indí tottunk el egy olyan programot, ami kifejezetten az iskolás korosztályt szolgálja, és az iskolákban a civilek segítségével beszélünk kifejezetten a kapcsolati erőszakról. És igen, a mi támogatásunkkal valósult meg a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek a „ Vedd észre” elnevezésű kampánya, ami kifejezetten ismételten a figyelemfelkeltést szolgálja. És igen, mi javasoltuk azt az NMHHnak, hogy adjon ki egy olyan ajánlást, hogy a krízisintervenciós telefonközpontnak a telefonszámát jelenítsék meg az olyan hírek nél, amikor kapcsolati erőszak áldozatairól van szó. Azt hiszem, hogy ezek a tettek és mindazok, amiket már a korábbiakban elsoroltam és nem szeretném újra ismételni, éppen azt jelzik, hogy mi nem a szavak szintjén, hanem a tettek szintjén szeretnénk tenni a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépés érdekében. Összességében azzal zárnám, hogy amit nem értek, bár én nem vagyok képviselő, tehát lehet, hogy még jobban meg kellene értenem az Országgyűlés lélektanát, én úgy tudom, hogy módosító javaslatokat lehető ségükben állt benyújtani. Ennek a határideje lejárt. Az MSZP nyújtott be három módosító javaslatot, a többiektől én nem láttam ilyeneket. Ezt nem tudom, hogy miért nem teszik, hogy ha vannak módosítási javaslataik, miért nem nyújtják be azokat írásban is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK :