Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 9. kedd (82. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - LÁZÁR JÁNOS
4600 országban. S milyen érdekes, hogy miközben NagyBritannia, sőt, London utcáin száz évvel az I. világháború kitörése után szá zezrek vonulnak az utcára és hajtanak fejet a háborúban elesettek előtt, addig Magyarországon még a halottak nevét sem tudjuk pontosan, hogy hány áldozatot hoztunk, nincs egyetlenegy központi emlékmű sem, úgy éljük az életünket száz éve, hogy az I. világhá borúban vagy a II. világháborúban elhunyt katonáknak a sírhelye sincsen rendben. Az utóbbi évtizedekben tettünk erőfeszítéseket, hogy mind Magyarországon, mind a határon kívül ezeket a sírhelyeket felkutassuk, ezeket a sírhelyeket nemzetközi együttműködésb en rendbe hozzuk, és legalább az elhunytaknak az eltemetéssel kapcsolatos tiszteletet megadjuk. Messze még az a világ, amikor képesek leszünk megadni a tiszteletet azoknak, akik a hozzátartozók voltak. Az az igazság, hogy 1990ben az Országgyűlés azonnal h ozzákezdett ennek a kérdésnek a megtárgyalásához, amikor májusban megalakult. Két ágon indult el ennek a kérdésnek a kezelése. Először is megszületett a sokat vitatott és az Alkotmánybíróságot többször megjárt kárpótlási törvény. A kárpótlási törvény alapj án azok, akik 1945. augusztus 1je után kerültek a Szovjetunióba, ők hadifogolynak minősültek, és kárpótlási jegyet kaptak, kárpótlásban részesültek. Azonban az 1992es kárpótlási törvény lényegében kizárta az ellátásból vagy a kárpótlásból azokat a hadiöz vegyeket és hadiárvákat, akiknek ’45ben jogosultságot állapítottak meg, meghalt a hozzátartozójuk, és ’49ben a jogosultságot megvonták tőlük. Majd a hadigondozásról szóló ’45ös törvény 1994ben volt az a törvény, amely egy egyszeri juttatásban részesíte tte ezeket a családokat. (12.20) A törvény indokolása úgy szól - a kárpótlási törvényé és tulajdonképpen a ’94es, hadigondozásról szóló törvényé is , hogy az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében van arra mód és lehetőség, hogy valamilyen j uttatásban részesüljenek. Még egyszer mondom: nem az anyagi szempontok vezényelték sem az akkori előterjesztőket, sem a civil szervezetbe, érdekképviseletbe tömörült, akkor már idős hadiárvákat vagy hadiözvegyeket, hiszen nemzetközi rendjemódja és kultúrá ja van annak, hogy a hősi halált halt katonák mire jogosultak, illetve hogy a hozzátartozókat a közösségnek hogyan kell gondjába vennie. Az igazság az, hogy parlamenti képviselőként többször találkoztam azzal a problémával, hogy a választókörzetemben az ot tani civil szervezetek, a Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetségének helyi szervezete - mint ahogy jó néhány parlamenti képviselőtársamat is pártállástól függetlenül - megkeresett, és arra kért, hogy próbáljak annak érdekében fellépni az Országgyűlésb en országgyűlési képviselőként, hogy másokhoz, más csoportokhoz hasonlóan, akik egyébként nyugdíjkiegészítésben részesülnek, ez a közösség is kapjon nyugdíjkiegészítést. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki időkben erre kevés mozgástere adódott az embernek, rá adásul ez nyilvánvalóan költségvetési vonzattal is jár, és egy év kellett ahhoz, hogy az eseményeket pontosan rekonstruáljuk, hiszen az 1949es jogmegvonás nem volt teljesen világos mindenki számára. Azt mondhatjuk, hogy ma Magyarországon olyan hadiözvegy és hadiárva, akinek a férje, illetve az édesapja 1938 novembere és 1945 májusa között maradt ott a fronton, illetve a háborúban, jelenleg 20 ezer lehet, a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a kutatók álláspontja szerint nagyságrendileg ennyi ilyen honfitá rsunk lehet. Először is, mielőtt kitérnék a javaslatra, nagyon fontos az első elvi pontot tisztázni, hogy az a javaslatunk a képviselőtársaimmal együtt az Országgyűlés számára, ami, úgy gondolom, az elmúlt 25 év magyar jogtörténetében igen példás első java slat, hogy az 1947es párizsi békeszerződéstől függetlenül azokra is terjesszük ki a mostani döntésünk pozitív következményeit, akik 1947ben elveszítették a magyar állampolgárságukat. (L. Simon László: Helyes!) Tehát a jelenlegi határokon belül nem élő, h atárokon kívül élő hadiözvegyek és hadiárvák is kapjanak arra lehetőséget, hogy a magyar kormányhoz fordulva beadják igényüket erre az ellátásra. A javaslat konkrétan az lenne, hogy ne nyissuk meg a kárpótlási törvényt, mert nyilvánvalóan jó néhány alkotmá nybírósági határozat és az Alaptörvény mint a korábbi alkotmány is rendelkezik a kárpótlás ügyéről. Tehát a javaslattevőknek jogi értelemben nem az a javaslata, hogy a kárpótlási
