Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 9. kedd (82. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - LÁZÁR JÁNOS
4599 azokból a megyékből sokkal súlyosabb veszteséget kellett elszen vedni. Ez igaz minden alföldi megyére egyébként. Ezért például az én városomban a hadigondozásnak, a hadiárvaellátásnak és a hadiözvegyekről való gondoskodásnak hatalmas hagyománya alakult ki. Így volt ez 1918 után, a 20as évek első törvényeiben, és így volt abban a jogtörténeti szempontból kiemelkedő jelentőségű törvényben, amelyet 1933ban fogadott el az Országgyűlés annak érdekében, hogy az I. világháború áldozatairól megemlékezzen, számukra emléket állítson, és gondoskodjon a hadiözvegyekről, hadiárvá król, hadirokkantakról, mindazokról, akiknek viselni kellett az I. világháború poklát. Amikor a II. világháború közeledett, akkor a magyar állam egy professzionális intézményrendszert állított fel ennek a kérdésnek a kezelésére, és emellett működött az a t ársadalmi szövetség, civil szervezet önálló vagyonnal, önálló igazgatással, amely a hadiözvegyek, hadiárvák, hadirokkantak nemzeti szövetségeként, HONSZ néven az érdekképviseletet is ellátta. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a két világháború között, sőt, az I. világháború előtt az akkori Európának és a korszaknak megfelelő hadigondozotti ellátásban részesült mindenki. Nem volt politikai vita abban e ház falai között, hogy a hadiárvák vagy a hadiözvegyek, az I. világháború kimenetelétől függetlenül, tehát att ól függetlenül, hogy Magyarország megnyertee vagy elveszítette az I. világháborút, igenis elismerést és támogatást érdemelnek. Ez azért nagyon fontos kérdés, mert a II. világháború után nem ez történt, holott az áldozat és a veszteség korántsem volt kiseb b, mint az első világháború idején. A II. világháború idején, 1938 késő ősze, november 2a és 1945 nyara között meghaltak tekintetében először a magyar kormány még az 1945. április 4i időpont előtt, valamikor 1945 márciusának végén visszaható hatállyal el eve kizárta az ellátásból azokat, akik 1944. október 15. előtt veszítették az életüket. Tehát mindenféle törvény nélkül az ideiglenes kormány hozott egy olyan döntést, amellyel az 1944. október 15. után elesettek tekintetében diszkriminációt vezetett be. 1 945től folyamatosan leépítették a hadiözvegyi, illetve hadiárvaellátást - bár a jogosultságokat még ’45ben megállapították , és hosszú kutatásokat folytatva nyugodtan állíthatjuk azt, hogy 1949ben kifejezetten csak és kizárólag politikai döntés alapjá n az 1945ben jogosultságot szerzettektől egyöntetűen megvonták a hadiözvegyi és hadiárvaellátást. Ami azt jelentette, hogy nem kaphatták meg azt a pénzt, a jogot sem, sőt, mint ismeretes, 1950 után, amikor az egész kérdést a Belügyminisztériumba sorozták át - nem kell mondanom, hogy felszámolták a civil szervezeteket, felszámolták az érdekképviseletet, sőt felszámolták azt a hadigondozói intézetet is, amely a hadigondozottak ellátását volt köteles végezni , 1950 után az volt a politikai rezsim, hogy aki a II. világháborúban a hazájáért harcolt és a Szovjetunió ellen küzdött, az természetesen az ország és a Szovjetunió ellenségeként bűnösnek számít. Tehát megbélyegezték a II. világháború minden katonáját, és megbélyegezték - az én vélemé nyem szerint emberi szempontok alapján nehezen felmenthető módon - a hadiözvegyeket és a hadiárvákat, megvonták tőlük az ellátást. Akik éltek - nálam jóval idősebbek, ebben a teremben, tulajdonképpen politikai pártállástól függetlenül - 19501990 között ta pasztalhatták és tudhatták, hogy a II. világháború frontszolgálatáról, a hadifogságról, a II. világháború katonai eseményeiről csak családi körben, szinte titokban lehetett beszélni, mert az volt a rezsim, az volt a ki nem mondott ukáz, hogy a II. világháb orúban harcolt katonai - sorkatonákról beszélünk - szolgálatot teljesítők mind bűnösök. Ezeket az embereket - a Magyar Honvédség tisztjeivel ellentétben, akiknek, mint tudjuk, 1945ben a megbélyegzés volt az osztályrésze , nagy részüket nem igazolták az i gazolóbizottságok, ezeknek az egyszerű honvédeknek a sorsa a megbélyegzés volt. Nemhogy hősként respektálták volna őket, nemhogy hősként becsülték volna meg őket, aki hadifogoly is volt, leszolgálta a katonaidőt, vagy megadták volna a tiszteletet a hadiözv egyeknek vagy a hadiárváknak, kifejezetten megbélyegezték őket azért, mert végső soron mégiscsak a Szovjetunió ellen harcoltak. Ez nagyon izgalmas abból a szempontból, hogy próbálkozik a kormányzat - mint képviselőtársaim tapasztalják, Rétvári Bence képvis előtársam és Vargha Tamás képviselőtársam is ebben élenjár , hogy az I. világháború kapcsán méltó megemlékezések legyenek ebben az
