Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 9. kedd (82. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - LÁZÁR JÁNOS
4598 akik a Magyar Királyi Honvédség tagjaként 1938 és 1945 között a hazáért életüket áldozták. Nagy adóssága a magyar törvényhozásnak és Magyarországnak az, hogy 1994 óta az egyszeri elismerés és az egyszeri járandóság kifizetése után nem talál tunk arra módot az elmúlt 20 esztendőben, hogy a hadiözvegyek és hadiárvák számára az elismerésünket kifejezzük és megadjuk a nekik járó tiszteletet. Azt hiszem, a nálam idősebb generációk sincsenek már abban a helyzetben, hogy átélték volna, vajon mit jel entett a II. világháború pokla. Én magam egy olyan családba születtem, ahol a nagyapámat 1945 áprilisában a Szovjetunióba vitték, és 3,5 év hadifogságot töltött le. Az életem egyik legmegrázóbb élménye volt, amikor a halála után a vöröskeresztes levelezőla pokat átolvashattam, amit egy kötegben, egy stószban még a dédszüleim gumiztak össze és raktak el, amit a hadifogság idején írt 1945 és 1948 nyara között. (12.10) Azt hiszem, abban, hogy most itt állok, és megpróbálom a hazámat szolgálni, talán ennek a dol ognak is van valamennyi szerepe, hiszen azokat a cenzúrázott vöröskeresztes levelezőlapokat olvasva talán egy tizenéves vagy huszonéves gyerek is átélhette azt, hogy a II. világháború és az azt követő pokol mit is jelenthetett egy honvéd baka számára. Nem azok számára, akik a politikát csinálták, nem azok számára, akik vezették az országot, nem azok számára, akik a hadsereget vezették vagy a katonai stratégiai döntéseket hozták, nem azok számára, akik elveszítették a háborút, nem azok számára, akik megnyert ék a háborút, nem azok számára, akik a politikai berendezkedést vezényelték 1945 után, hanem az egyszerű polgár számára, akit besoroztak, attól függetlenül, hogy akarte háborút vagy nem, aki katonaként szolgált, attól függetlenül, hogy akarte háborút vag y sem, és akinek a családja kénytelen volt elszenvedni a veszteséget, hiszen Magyarország nemcsak polgári áldozatokban áldozta a legnagyobbat az I. és a II. világháborúban létszámarányosan, hanem katonai áldozatokban is több százezres áldozatot hoztunk a I I. világháború idején. A II. világháború idején jó magyar hagyományként, a nemzetközi hagyományokat is követve, azoknak a családoknak, akik elveszítették a háború alatt szolgált testvért, férjet, édesapát, megadták a tiszteletet és az elismerést, és a magy ar állam az akkori szociális viszonyokhoz képest megpróbált róluk gondoskodni. Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy úgy gondolom, emberiességi kérdésről is szó van, hiszen a modern háborúk történetének nemcsak a győzelem a velejárója, hanem a vereség is, és 1859 óta, a solferinói csata óta, illetve az azt lezáró béke óta a Vöröskereszt próbálja a fájdalmat és a veszteséget enyhíteni, 1875ben pedig, a magyar honvédség felállítását követően a magyar törvényhozás is a hadigondozás első törvényét, illetve első rendelkezését törvénybe iktatta, gondoskodva arról, hogy háború idején katonai veszteséget elszenvedő özvegyek és családtagok tekintetében milyen döntéseket kell hozni. Ebben a Házban, száz évvel például az önálló magyar hadseregről folytatott viták után, vagy az 1900as évek elejét jellemző politikai vitákra utalva talán nem fölösleges ideidéznem azt a vitát, amely a ’48as honvédek ellátásával kapcsolatban robbant ki az 1800as évek végén, annak a kultúrtörténeti és kultusztörténeti jelentőségét, ho gy hogyan viszonyult az akkori hatalom, az akkori többség a ’48as honvédek ellátásához; hány intézmény, hány ellátási forma született az idős honvédek megbecsülésének kifejezésére. Az I. világháború teljesen új, professzionális intézményrendszert igénylő kihívás elé állította az országot, amikor olyan intézményi struktúrákat állított fel az akkori kormányzat, amelynek az volt a feladata, hogy a mérhetetlen és a társadalmat megrázó veszteségeket próbálja hárítani. Magyarország minimum 660 ezer katonát veszí tett az I. világháborúban. Azokból az alföldi megyékből - többek között az én városom is, talán elnök úr megengedi, hogy ezt ideidézzem , amelyek korábban az akkori hatalommal szembenálló ellenzéki politikai magatartást tanúsítottak, és 1867 és 1914 közöt t a parlamenti választások alkalmával ellenzéki képviselőt adtak ebbe a Házba - illetve ennek az elődjébe, még a Főherceg Sándor utcába , sokkal magasabb arányban sorozták be a fiatalokat, és
