Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A sport legyen a tiéd!” címmel - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
4442 Amiről képviselő úr kérdezett, az egy új program, sikeres program. Két hónapj a kezdtük el ezt a programot, ez „A sport legyen a tiéd!” program elnevezést kapta. Ez egy sajátos sporttoborzás, amely arról szól, hogy összekapcsoljuk a sportolni kívánó gyermekeket, iskoláskorú gyermekeket a sport világával, egyesületekkel, helyi sportk lubokkal, pont azért, hogy azt a nagy célt elérjük, hogy minden gyermek sportoljon, és lehetőség szerint minél többen igazoljanak le egyesületekhez, klubokhoz. Tehát ezen keresztül tudjuk a gyermekeinket bevezetni a sportos életmódba. és ezen keresztül szé lesítjük az élsportunk utánpótlásbázisát is. Az elmúlt közel két hónapban 14 megyei eseményt rendeztünk, regisztráltan több mint 10 ezer gyermek vett részt ezeken a sporteseményeken, rendezvényeken, és 10 sportág mutatkozott be: az asztalitenisz, az atléti ka, a dzsúdó, a tenisz, a röplabda, a torna, a vívás, a kosárlabda, a kézilabda és a tollaslabda; a sportági szakszövetségek támogatásával és együttműködésével, valamint a diáksportszövetség bevonásával indítottuk útjára ezt a programot. Azt kell mondjam, számos eseményen részt vettem magam is, a gyermekek nagyon nagy örömmel vettek részt ezeken az eseményeken, és természetesen köszönettel tartozunk a szervezőkön túl azoknak a helyi testnevelő tanároknak, akik elhozták a gyermekeket, azon iskolavezetőknek, intézményvezetőknek, akik részt vesznek ebben a programban. A program folytatódik, ősztől mintegy 230 iskolába szeretnénk eljutni, ezt a sporttoborzó programot végigvinni, és ezen keresztül hangsúlyozottan az utánpótlásbázis növelését célozzuk. Azt hiszem, ebben a körben nem szükséges ismertetni a sport számos értékét és utalni néhány történelmi példára, de egy biztos - talán egykét klasszikust hadd idézzek , már Platón, aki ifjú korában részt vett az iszthmoszi játékokon, amelyen birkózóbajnokként díjaka t is nyert, minden fiatalnak az ókori Görögországban azt ajánlotta, hogy öttusázzon, tehát futó, ugró, dobó- és birkózóedzéseken vegyen részt, ezen keresztül is egyfajta testilelki egészséget próbált meg a fiatalok felé sulykolni. Juvenalis római költő úgy fogalmazott, hogy kívánatos volna, hogy ép testben ép lélek lakozzék, és ez a megfogalmazás sok mindent elárul, hiszen amikor azt mondjuk, hogy kívánatos lenne, akkor ez azt jelenti, hogy tenni is kell érte, tehát nem biztos az az állítás önmagában, le bontva ezt a mondatot, hogy ép testben ép lélek, csak akkor, hogyha teszünk érte. Szerintem tennünk kell mindannyiunknak, szülőként is, közéleti emberekként is, tanárokként is, testnevelő tanárokkal együttműködve ezt a programot tovább kell vinnünk. Úgy lá tom az eddigi tapasztalatok alapján, hogy a sport a nemzetközi szóértést is tartalmazza, egy olyan közös nyelv, amelyet ha beszélünk, akkor értékekkel gazdagodunk, s az emberiség nagy közös nyelve, egyetemes értéke a sport maga. Én azt hiszem, azzal, hogy a gyermekeinket sportoltatjuk és ezt a programot továbbvisszük, azzal az élet sportszerű felfogását is a gyermekeink részére tudjuk sulykolni, tehát ezen keresztül a sportoló nemzetet tudjuk felépíteni, a sportoló nemzet pedig sportszerű nemzet is, tehát a fair play szellemiségét is magáénak vallja. Szeretném kérni az önök további támogatását és segítségét ahhoz, hogy környezetükben is hassanak oda, hogy a sportegyesületek nyitottak legyenek ezekre az eseményekre, és fogadják be a gyermekeket jó szívvel, hi szen ez a célunk, hogy minden magyar gyermek sportoljon. Köszönöm szépen képviselő úrnak a kérdését. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, Simicskó államtitkár úr. Megkérdezem Firtl Mátyás képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, amit adott. Valóban, azt kell hogy mondjam a magam részéről, hogy a sportra való toborzásnál nemcsak ez a fő cél részemről, hanem, mint amikor arra utaltam, hogy a gyermekeink a legfontosab bak számunkra, akkor azt is, hogy egy olyan egészséges nemzedék nőjön fel, amelyik a sporton keresztül nevelődik, közösségben formálódik, és valóban, egy egészséges nemzedék nő fel, hiszen a mai magyar társadalmunknak egy másik nagy