Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 20. péntek (47. szám) - Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
384 A törvényjavasl at ezen ügyek közül a legfontosabb, legalapvetőbb területet, az intézményi működési engedélyekkel kapcsolatos ügyeket nem érinti. Ezek továbbra is a MAB kizárólagos szakértői működése körében maradnak. Az NKE működésének egyes területei - ez adódik az egye tem speciális rendeltetéséből és jogállásából - kizárólagos tevékenységet képeznek, annak folytatására Magyarországon más felsőoktatási intézmény nem jogosult. A törvényjavaslat szerint ezért lehetővé válik, hogy az NKE fenntartói testülete kezdeményezze, hogy az Nftv. szerint a MAB kizárólagos szakértői hatáskörébe tartozó egyes ügyekben, így a közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatási képzések indításával és a doktori iskola létesítésé vel kapcsolatos szakvélemény elkészítésében külföldi, azaz az Európai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Szövetség teljes jogú tagjaként működő szervezet járjon el. Tehát a külföldi szervezet igénybevétele csak egy többletlehetőség, alkalmazása nem kötelező, hiszen fő szabály szerint továbbra is a MAB jár el ezekben az ügyekben. 3. Jelenleg az NKEtörvény rögzíti a szenátus pontos összetételét az egyetemen. A gyakorlati tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a törvényi szintű szabályozás tú lzottan merev szabályozásnak mondható, lassan képes közvetíteni az intézmény felépítésének változásait, illetve az azzal kapcsolatos fenntartói igényeket. Véleményünk szerint optimális megoldás lehet a szenátus összetételének a Közszolgálati Egyetem szmszében történő rögzítése, az Nftv.ben az arányokra vonatkozó előírások szigorú alapulvételével. Tehát kerettörvényként jelenne meg az Nftv., de a részletszabályok - optimális megoldásként - szmszben történő rögzítésére kerülne sor. Mivel az Nftv.ben fogla lt arányokra vonatkozó egyes előírások az egyetem sajátosságaira való tekintettel nem tarthatók, az arányok speciális szabályai kerülnek rögzítésre az NKEtörvényben. A speciálisan nem szabályozott kérdésekben értelemszerűen a jogállási törvény előírását k ell alkalmazni. 4. Az Nftv. 40. § (2) bekezdése szerint alapképzésre és osztatlan képzésre történő felvétel feltétele az érettségi vizsga sikeres teljesítése, feltétele lehet meghatározott szintű nyelvtudás, feltétele lehet egészségügyi, szakmai pályaalkal massági vizsgálat, következik ez az egyetem speciális jellegéből. Ezek a speciális képzések szükségessé teszik különösen a katonai és rendészeti felsőoktatás területén szélesebb körben meghatározni az előírható felvételi feltételek körét. Ilyen például egy olyan nyilatkozat, amelyben a jelentkező hozzájárul ahhoz, hogy a tanulmányok megkezdéséhez szükséges nemzetbiztonsági ellenőrzést, illetve kifogástalan életvitelre vonatkozó ellenőrzést az illetékes szervek elvégezzék; fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszony vagy ilyen jogviszony létesítésének vállalása meghatározott szervnél; tanulmányi szerződés megkötésének vállalása, és még lehetne néhány példát sorolni. 5. Az Nftv. szerint a kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendelettel szabályozza egyebek mellett az alap- és mesterképzés képzési területeit, képzési ágait, szakjait. Tekintettel arra, hogy az NKE alapvetően a fenntartók által meghatározott képzési igényeket elégít ki, a törvény kiegészül az Nftv. ezen felhatalmazó rendelkezéséhez képest egy s peciális szabállyal. A közigazgatási, a rendészeti, a katonai, a nemzetbiztonsági, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás vonatkozásában az alap- és mesterképzés szakjait és a szakok képzési és kimeneti követelményeit, valamint az alap képzés képzési ágait miniszteri rendeleti szinten kell megállapítani. Ebben az esetben a négy fenntartó minisztérium, a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium egyetértése szükséges a rendelet kiadá sához. 6. Az Nftv. kiegészítésre kerül a támogatási idő számítására vonatkozó speciális szabállyal. A felsőoktatási támogatási idő számításakor nem kell figyelembe venni azt a félévet, amelyet a hallgató az egyetem egyes képzésein vett igénybe, ez az előír ás kormányrendeleti szinten jelenleg is létezik, azonban a jogszabályi környezet változása miatt törvényi szinten indokolt megjeleníteni, mivel ez az adekvát jogforrási szint. A speciális szabályt az indokolja, hogy a már korábban diplomát szerzett, közszo lgálatban dolgozó személyek átképzése, ezáltal az életpályák közötti átjárhatóság biztosított