Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TUZSON BENCE (Fidesz):
3724 Egyetem Integritás Tudásközpontja és a Nemzeti Védelmi Szolgálat közösen fejlesszék azokat a mechanizmusokat, amelyek elősegítik az államigazgatási szervek nél külözhetetlen együttműködését. Ennek is köszönhetően a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2015. február 25én az integritástanácsadói szakirányú továbbképzés keretében 31 fő kezdte meg tanulmányait. A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2014 novemberében elkészítette a 201518. évekre szóló nemzeti korrupcióellenes program szakmai tervezetét. Ez magában foglalja a korrupciómegelőzés és az integritás témakörét egyaránt. Kijelöli a szükséges cselekvési irányokat, valamint figyelemmel van a nemzetközi szervezetek korrupci óellenes egyezményeinek végrehajtásával kapcsolatos megállapításokra, ajánlásokra, továbbá az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmével és antikorrupciós törekvéseivel kapcsolatos követelményeire, a felmért kockázatokra, valamint a korrupció elleni fellé pésre és integritáserősítésre vonatkozó jó nemzetközi és hazai gyakorlatokra is. E program hatóköre a korábbiaktól eltérően túlmutat a közigazgatáson, ugyanis intézkedéseket fogalmaz meg például az üzleti élet tisztaságának erősítésére és új jogintézmények átvételére is. Tisztelt Országgyűlés! A célkitűzések határozott végrehajtást követelnek, mert csak az hozza meg a kívánt eredményt. Azt pedig, hogy vane eredménye az eddigi munkáknak, mi sem bizonyítja jobban, mint az Európai Unió antikorrupciós jelentés e, amelyből engedje meg, képviselő úr és tisztelt Országgyűlés, hogy idézzek: „Magyarország azon országok között van, ahol a legnagyobb csökkenést mutatja a nemzeti közigazgatási intézményen belüli korrupció”. Önmagában azonban ettől a megállapítástól még nem dőlhetünk hátra, a megkezdett úton tovább kell haladnunk annak érdekében, hogy az eredeti célkitűzéseknek megfelelően a legkevésbé korrumpálható országot, közigazgatást tudjunk mielőtt felmutatni. (Novák Előd közbeszól.) Tisztelt Képviselő Úr! Ha megha llgat, megköszönöm. Én is meghallgattam (Novák Előd: Válaszoljon!) anélkül, hogy közbeszóltam volna, és most adom meg a választ. Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon a mi kormányunk alatt a korrupcióval szemben nincs tolerancia. Arra kérem önt és a frakci óját, hogy ennek érdekében segítse a kormány célkitűzéseit, hogy az itt benyújtott törvényjavaslatokkal is hozzájáruljunk ahhoz, hogy ez a cél megvalósuljon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : A következő napirend előtti fe lszólalásra jelentkezett Tuzson Bence képviselő úr, a Fidesz részéről: „A magyar gazdaság állapotáról” címmel. Öné a szó, képviselő úr. TUZSON BENCE ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar gazdaság adatai egyre jobbak. L átjuk, hogy azok a törekvések, amelyek 2010ben elkezdődtek, 2013tól kezdve beértek, és folyamatosan változtak, javultak a különböző gazdasági mutatók. Ha csak a tavalyi évet nézzük, akkor látjuk azt, hogy a várakozásokon felül 3,6 százalékos volt Magyaro rszágon a növekedés, és minden gazdasági mutatóban javulás következett be. Javulás következik be várhatóan ebben az évben is, hiszen ebben az évben a korábbi saccoláshoz képest 3,1 százalékos növekedésre is számíthatunk, és óvatos becsléssel a következő év es költségvetés, a 2016os is egy 2,5 százalékos növekedést prognosztizál. Természetesen nagyon fontosak ezek a számok, de ezek mögött a számok mögött mindig emberek állnak, és az egy nagyon fontos adat, hogy hogyan néz ki Magyarországon a foglalkoztatotts ág, ezért rendkívül fontos, hogy ma már Magyarországon tartósan 14 hónapja több mint 4 millió ember dolgozik, 4 millió 117 ezer fő volt a legutóbbi adat. Ez egy nagyon fontos szám, és azt gondolom, hogy amikor erről kezdünk el beszélni, akkor nem árt, ha e gy kicsit visszatekintünk, és megnézzük azt, hogy honnan indultunk el 2010ben. Mi volt az alapvető oka annak, hogy a foglalkoztatottság Magyarországon így növekedett? Fel lehetne sorolni természetesen jó néhány kormányzati intézkedést ezzel kapcsolatban, de én azt gondolom, hogy a legfontosabb a lefektetett elv volt 2010ben. 2010re a magyar állam, a magyar kormányzás egy