Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3725 olyan állapotba jutott, amikor egy szerelhetetlen gépezetté vált, és elvek nélkül irányította az országot. Hölgyeim és Uraim! Elvek nél kül nem lehet; elvek mentén lehet csak kormányozni, ezért nagyon fontos volt 2010ben, hogy meghatároztuk a legfontosabb célokat, azt, hogy itt a becsületes emberek munkájára kell koncentrálni, arra kell törekedni, hogy minél többen dolgozzanak Magyarorszá gon. Egy ország akkor fejlődhet, ha a foglalkoztatottsági szint is folyamatosan növekszik, és az emberek nem segélyből, hanem munkából élnek meg. Emellett természetesen nagyon fontos az, hogy a családokra kell koncentrálni, a családokat kell előtérbe helye zni, ennek megfelelően az adórendszert is módosítani kell. Ezen az úton indult el a kormány, és ezen az úton indult el a magyar állam is, az Országgyűlés is, és olyan szabályokat alkotott, amelyek mentén ösztönözte azt, hogy Magyarországra a termelő beruhá zások érkezzenek meg, a termelő szférában növekedjen a munkahelyek száma, mert tartós növekedést csak akkor tudunk elérni, ha termelünk, ha értéket állítunk elő, és ezeknek az értékeknek az előállítása mentén növekednek a munkahelyek. Ezen az úton nem állh atunk meg. Törekedni kell arra, hogy a következő években is tovább haladjunk. Ennek mentén a 2016os költségvetés is tartalmaz majd olyan elemeket, amelyek a munkahelyteremtésről szólnak, és ezt az alapvető politikát tudják folytatni. Csak néhány elemet me gemlítve, például a munkahelyvédelmi akció folytatódik, és a mezőgazdasági területen is ki fog terjedni. Nagyon fontos az, hogy ettől az évtől kezdődően az egész évben az adókedvezményeket igénybe lehet venni. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetése i s növekedni fog. Ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarországon a foglalkoztatottság növekedjen, és olyan emberek is munkához jussanak, akik egyébként hátrányosan érintettek a munkaerőpiacon. Ezért a foglalkoztatottsági, képzési támogatások is növekedn i fognak mintegy 2 milliárd forinttal, és törekedni kell arra, hogy a nők foglalkoztatottsága is növekedjen. Ez egyébként nagyobb arányban növekedett az utóbbi időben, mint a férfiak foglalkoztatottsága, ezért a gyed extrára is törekedni kell, tehát ezt is erősíteni kell a következő időszakban. Fontos az, hogy azokat a pénzeket, amelyek az Unióból jönnek, elsősorban azt a 12 000 milliárd forintot gazdaságerősítésre, gazdaságteremtésre, gazdaság megerősítésére úgy koncentráljuk, hogy munkahelyek jöjjenek lét re. Hölgyeim és Uraim! Nekem négy gyermekem van, és én azt szeretném, ha az az ország, amelyben ezek a gyerekek felnőnek, sikeres, sikerekben gazdag, sikeres emberekből álló ország legyen, egy olyan ország, amely elsősorban a családjaira tud építeni és mun kahelyeket tud teremteni. A csodákban nem hiszek, de abban biztos vagyok, hogy becsületes munkával ezt el fogjuk tudni érni, elsősorban akkor, ha valóban a munkahelyteremtő beruházásokra koncentrálunk, a családunkra koncentrálunk, és arra figyelünk, hogy m indig a jövőbe, a gyerekeinkre gondoljunk belül is. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Tállai András államtitkár úr kíván válaszolni a kormány nevében. Öné a szó. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szé pen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban úgy van, ahogy Tuzson Bence képviselő úr elmondta, a magyar gazdaság teljesítménye kiemelkedő, figyelemre méltó, most már nemcsak belföldi szemmel, hanem nemzetközileg is elismeréseke t kap az ország teljesítménye. Nagyon fontos kérdés azon túl, hogy a képviselő úr levezette, hogy 2010től milyen kormányzati döntések vezettek ide, és hogy 201314. évre milyen eredményeket tudtunk felmutatni, hogy hogyan tovább. Fontos kérdés az, hogy pé ldául 2015ben ez a teljesítmény folytatódike. Erről szeretnék néhány szót szólni, először az ipari termelés eredményéről, tehát kimondottan a 2015ös eddigi eredményeket megvizsgálva. Például 2015 márciusában az ipari termelés 11,6 százalékkal haladta me g az előző év hasonló időszakát. Az előző hónaphoz mérten pedig 2,6 százalékos növekedés