Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP): - ELNÖK:
3620 Rövid leszek. Az az álláspontunk, hogy az elmúlt években jelentős eredményeket értünk el. 2010 augusztusa óta folyamatosan nő a foglalkoztatottak létszáma, 13 hón apja pedig tartósan több mint 4 millióan dolgoznak Magyarországon. Az elmúlt egy évben több mint százezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Ezt tartjuk igazi eredménynek. Eközben a 2010 óta eltelt időszakban a reálbérek összesen 10 százalékkal emelkedt ek. 2010 és 2014 között a bruttó minimálbérek Magyarországon nőttek a legjobban az OECDországok közül, és immár két és fél éve stabilan nő a bérek vásárlóereje. Úgy gondoljuk, hogy ez az az út, amin a kormány jár, és ezen haladunk tovább. Köszönöm a figye lmet. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az LMP képviselőcsoportjából Szél Bernadett képviselő asszony következik. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a javaslatot is támogatja az LMP frakciója, hisz en való igaz az, hogy a dolgozói szegénység Magyarországon egyre nagyobb méreteket ölt. Az emberek egyre kevésbé tudnak megélni a munkájukból, és egyre többet kell dolgozniuk ugyanazért a bérért. Erről gondoskodott a FideszKDNP tandemben, hiszen az új mun ka törvénykönyvével együtt és az egykulcsos adó bevezetésével gyakorlatilag egy olyan állapotot hozott létre az országban, ami azt eredményezte, hogy aki átlag alatt keres, mindenki rosszul jár, és most már 4 millió szegény országáról kell beszélnünk. Soka t emlegeti a Fidesz azt, hogy a családoknál mennyi pénz marad. Mostanában azt szokták mondani, hogy 170 milliárd marad a családoknál. A költségvetésben 500 milliárdot dobnak ki az ablakon. Ráadásul, ha már családokról beszélünk, akkor nevezze meg azokat a családokat, tisztelt képviselőtársam, akiknél nagyon sok pénz marad az országban. Olvashatunk róluk sokat a lapokban, a különböző médiumokban. Azoknak a családoknak a gyarapodása valóban jelentős, viszont a magyar családok nagy része egytől egyig rosszul j ár azzal, hogy önök kormányoznak. Ráadásul még azok az emberek, akik tényleg a hátukon viszik ezt az országot, hogy így fogalmazzak, azon emberek egy nagy része most már azt kell hogy fontolgassa, hogy még magát az országot is elhagyja, mert gyakorlatilag annyira nem vár rájuk semmi ebben az országban, és ezért önök felelősek. Ön emlegette itt a minimálbér bruttóját. Az elmúlt öt évben valóban 43 százalékkal nőtt, de a nettója 15 százalékkal, ráadásul hol van az a létminimumhoz képest? Az elmúlt öt évben mé g tízezer forinttal sem emelkedett a minimálbér, az egykulcsos jövedelemadóval pedig két és félmillió munkavállaló járt rosszul. Az alsó hét jövedelmi tized adóterhelését önök növelték meg 134 milliárddal, és ezzel egyidejűleg a legmagasabb jövedelműek adó ja 501 milliárd forinttal csökkent, tehát úgy rendezték át önök az adóterheléseket, hogy gyakorlatilag mindenki, aki átlag alatt keres, rosszul járt ebben az országban. Ennek az egyik következménye az, hogy egyre nagyobb az aránya a dolgozók közül azoknak az embereknek, akiknek a keresete még a létminimumot sem éri el. Teljesen világos, hogy önök rossz úton járnak. Ez most egy javaslat, ami mérsékelni tudja az önök rossz politikáját. Arra kérem önöket, még ha nem is egészen értik azt, amiről most itt beszél tem, mert láthatóan önök egy másik mozit néznek, ha Magyarországról beszélnek, fontolják meg és támogassák a tárgysorozatba vételt, aztán utána fejtsék ki bővebben a véleményüket, mert ez nem állapot, hogy gyakorlatilag nem tudunk már rendesen beszélni önö kkel arról a helyzetről, amit mi a világban látunk. (Taps az LMP soraiból.) (17.50) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A független képviselők közül Varju László képviselő úr kért szót. Parancsoljon, képviselő úr!