Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - VARJU LÁSZLÓ (Független): - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK:
3621 VARJU LÁSZLÓ ( Független ): Köszönö m szépen. Elöljáróban szeretném rögzíteni, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja támogatni kívánja ezt a javaslatot, már csak azért is, mert a FideszKDNP az elmúlt évek alatt tulajdonképpen 6 millió embert cserbenhagyva teremtette meg azt a hely zetet, hogy a saját adataik, ismereteik alapján is, a Központi Statisztikai Hivatal által is elismerten 6 millió ember rosszabbul járt az önök kormányzásával ebben az országban, miközben önök szívesen beszélnek a felkészülés, az elrugaszkodás évéről és még sok mindenről, hogy most éppen milyen lendületesen halad a gazdaság. Ha ez így van, ha ez így lenne, akkor ez a 6 millió ember nem szegényebb lett volna az elmúlt évek alatt, hanem kicsit jobban is élhettek volna. De ehhez önök feltételeket nem teremtette k. Éppen ezért a javaslat alkalmas arra, hogy erről a vitát lefolytassuk. Mi azt javasoljuk, hogy ha a létminimum 93 ezer forint Magyarországon, amely lényegében azt a minimumfeltételt teremti meg, hogy egy minimális étkezésre, ruházkodásra és lakhatásra l egyen meg a lehetőség, akkor a 67 ezer forintos minimálbér belátható időn belül, öt éven belül eljuthasson erre a szintre. Éppen azért, hogy ennek a vitáját lefolytathassuk, hiszen ennek sok következménye van más területekre is, de ezt a vitát le kell foly tatni, és be kell fejezni a kormány által cserbenhagyott emberek további lenullázását. Éppen ezért ezt a vitát folytassuk le, ezért támogatjuk a napirendre vételt. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, az előterjesztők képvise letében kíváne valaki válaszolni az elhangzottakra. Igen, Gúr Nándor képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon! GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni ellenzéki képviselőtársaimnak a megelőlegezett bizalmat a tárgys orozatba vétel kapcsán, és szeretném arra biztatni a kormánypárti képviselőket, hogy gondolják át az álláspontjukat. Nem elég az, hogy foglalkoztatási adatokról és munkanélküliségi adatokról beszélnek, ráadásul igaztalanokról. Nem megyek bele a részletekbe , de hát önnek tudni kellene, hiszen minden lehetősége megvan a tudás megszerzésére, hogy mindazok a számadatok, amelyek a KSHn keresztül kimutatásra kerülnek, a többletfoglalkoztatási adatokból származtathatók, a külföldön dolgozó, egy évnél nem régebben munkatevékenységet folytatók regisztrálásából, a nyolcórás munkaidőből négyórás munkaidőt életre hívott munkavállalók sokaságából, ezekből tevődik össze, és nem valós foglalkoztatásnövekedésből. Ez az egyik része a történetnek. De ami ettől talán most ebb en a pillanatban fontosabb, az az, hogy a jövedelmek tekintetében, amikor átlagról beszél, akkor szeretném a figyelmébe ajánlani azt képviselőtársaimnak, hogy a többieknek is el tudják mondani, akik ma nincsenek jelen a Parlament falai között, hogy az alac sony jövedelmi szinten keresők nem haszonélvezői az elmúlt öt esztendőben ennek a történetnek, hanem kárvallottjai. Nem haszonélvezői, hanem kárvallottjai! Magyarra fordítva a szót, nem a tízezrek és százezrek kategóriáját, hanem a több millió főt érintő k ategóriát érinti vagy képezi a vesztesek sokasága. Éppen ebből kifolyólag egy konkrét, kézzelfogható, önök által nagyon nem vitatható statisztikai adat, Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013as zárt esztendeje: 4,3 millió ember tesz személyi jövedelemadóbevallá st, ebből több mint 2,2 millió a létminimum alatt keres. Ez a dolgozói szegénység kialakulása és fokozódása. Ennek a mérséklésére teszünk javaslatot akkor, amikor még a költségvetés elfogadása előtt vagyunk. Kérem képviselőtársaimat, a fideszeseket is és a kereszténydemokratákat is, hogy ezt gondolják meg. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :