Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 12. kedd (72. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikke szerinti megfeleltetési nemperes eljárásról, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3282 megvolt önöknek ez a felhatalmazása. Jobb lenne tudomásul venni, hogy most már nincs meg. Nem tudom, hány elbukott kétharmados törvényjavaslat szükséges még ahhoz, hogy belássák azt, hogy egyeztetni szükséges. És nem tudom, hány e lbukott törvényjavaslat szükséges ahhoz még, hogy belássák azt, hogy az egyeztetés az nem formális egyeztetés, az, hogy leülnek egy asztal köré, meghallgatják, hogy ki mit mond, aztán azt csinálnak, amit önök akarnak, hanem azok tartalmi egyeztetések kell hogy legyenek, tartalmi egyeztetések arról, hogy az ellenzéki pártok is mit látnak helyesnek, és mi az, amit támogatni tudnak. És, tudja, államtitkár úr, az a probléma ezzel, hogy amikor később kéri erre az ellenzéki pártokat, akkor már egy nagyon meghatár ozott és szűk keretben tudjuk ezt megtenni, ugyanis nem biztos, hogy konkrétan ezekben a témákban szeretnénk mi változást eszközölni, és nem biztos, hogy ezek azok, amelyek a legfontosabb számunkra. Amikor leülnénk egy ilyen egyeztetésre, akkor talán meg k ellene nézni azt, hogy általában, mondjuk, az igazságügyi rendszerrel kapcsolatban, a jogállási törvénnyel kapcsolatban nekünk milyen felvetéseink vannak. Ugyanis a teljes ellenzék például kifogásolja azt, hogy bizonyos határozatokat az OBH elnöke indokolá s nélkül meghozhat. Például eredménytelenné nyilváníthat pályázatokat. Ezt mi szeretnénk megváltoztatni. És nyilvánvalóan mi is jóval nyitottabbak lennénk az önök javaslataival szemben akkor, hogyha ezeket a javaslatokat egyszerre lehetne az asztalra tenni . Szóval, tisztelt államtitkár úr, azt gondolom, az, hogy önök kétharmados törvényjavaslatokat hoznak be úgy, hogy előtte nem egyeztetnek semmiről az ellenzékkel, ez nincs rendjén. Megint a falnak fognak nekimenni. És az, hogy ön innen a pulpitusról elmond ja azt, hogy nyitottak a későbbi egyeztetésekre abban a témában, kizárólag abban, amit önök benyújtottak, ez nincs rendjén. Ez nem így volt, és - elárulom önnek - nem is lesz így. Az, hogy egyébként összehoznak olyan témákat megint egy javaslatban, aminek köze nincs egymáshoz, azzal az is probléma, mint ahogy valószínűleg nem fogjuk elfogadni az egész törvényjavaslatot, így azokat a rendelkezéseit sem tudjuk megszavazni, amit egyébként megtennénk. Ugyanis például, ami az európai öröklési bizonyítvánnyal kap csolatos rendelkezéseket illeti, azt mi támogatnánk. Arra körülbelül ugyanazt a felszólalást mondtam volna, mint az előző igazságügyi tárgyú törvényjavaslatnál, ami - ha jól emlékszem - szó szerint az volt, hogy a mi részünkről, köszönjük, rendben van, és leülnék. Csak a többi részét a törvényjavaslatnak, tisztelt államtitkár úr, nem fogjuk tudni támogatni. Elég hosszan beszéltek, ezért én megkímélem a Házat attól, hogy részleteiben ismertessem az európai öröklési jog változására vonatkozó, a megfeleltetési nemperes eljárásokról szóló részletszabályokat, ön is és képviselőtársa, Vas Imre képviselő úr is megtette ezt. Néhány dologra azonban szeretnék kitérni. Az első az, hogy első ránézésre nem tűnik rossz rendelkezésnek az, hogy az elektronikus kommunikáció lehetőségét a felek, illetve a képviselőik 2015. július 1jétől nemcsak törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben választhatják, hanem a polgári peres eljárás minden szintjén, szakaszában, azaz a perorvoslati eljárásokban is. (10.40) Azonban van ezzel egy kis gond. Az, hogy ez elfed valamit. Ugyanis a polgári perekben 2013. január 1jétől mód van arra, hogy a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó perekben a felek és a képviselőik elektronikus úton tartsák a kapcsolatot a bírósággal. Ebben az es etben a bíróságnak is elektronikus úton kell a felekkel kapcsolatot tartania. Ez a törvénymódosítás azonban karanténba zárja az elektronikus kommunikációt, vagyis szinte - és ez a probléma itt, államtitkár úr - észrevétlen módon fél évvel eltolja az elektr onikus útra terelt ügyek körének a bővítését. Ennek a jelenleg hatályos törvényben 2015. július 1je a bevezetési határideje, a javaslat ezt tolná el fél évvel. Súlyosítja a helyzetet az is, hogy a javaslat a bíróságok egymás közti és a közigazgatási szerv ekkel, illetve más hatóságokkal történő elektronikus kapcsolattartását is 2016. január első napjától teszi kötelezővé, a 2015. július 1jei bevezetés helyett. Ezek a módosítások elfogadhatatlanok, és szeretném kiemelni, hogy felvetik bizony az OBH elnökéne k, Handó Tündének a személyes felelősségét is ezért.