Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Az energiahatékonyságról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
3245 amikor ez a javaslat, mármint a Ga zdasági bizottság módosító javaslata odakerült, akkor gondolom, a kormánytöbbség érzékelte, hogy ebből gond lesz, mert akkor itt, az Országgyűlés előtt adott esetben ezt kétharmados szavazásra kellene bocsátani, és lehet, hogy nem menne át. Az a megoldás s zületett, ami számomra nehezen érthető volt akkor, és azóta is az, hogy egészen egyszerűen a Gazdasági bizottság módosító javaslatát is leszavazta a bizottság, és ezzel együtt azt a passzust, az 55. §t, a törvény 55. §át is kivette, arra hivatkozással, h ogy tulajdonképpen ez az 55. § nem is kell, és enélkül is alkalmazható a törvény. Ebben a szakaszban az volt benne, azt indítványozták az előterjesztők, hogy a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak a hatásköreiről szóló rész abban a törvényben , a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalról szóló törvényben egy pluszponttal, egy g) ponttal egészüljön ki, ami azt mondta volna ki, hogy a hivatal ellátja a felügyeletét az energiahatékonyságról szóló törvény alapján és az ezen törvény hatálya alá tartozó szervezeteknek. Valami miatt, kodifikációs okból ezt előterjesztette az előterjesztő, aki ráadásul ebben az esetben Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter volt, tehát nem egy egyéni előterjesztésről beszélünk, hanem egy miniszteri előter jesztésről, ahol nyilvánvalóan a kodifikációs folyamatokon átesett a javaslat. Valami miatt úgy gondolták a kodifikátorok, hogy fontos ezt a pluszpontot beiktatni az Energetikai és Közműszabályozási Hivatalról szóló törvénybe. Ezek után - ezt persze ki leh et venni, és ki lehet venni pont azután, hogy a Gazdasági bizottság azt állapította meg, hogy ez egy kétharmados szabályozást érint, csak nem túl elegáns, és nem túl elegáns egy olyan módosító javaslattal, ami tulajdonképpen azt mondja ki, hogy ez nem is k ell a törvénybe, tehát hogy enélkül is működik a dolog. Akkor arról van szó, hogy az előterjesztő minisztérium nem jól végezte a dolgát - ez az egyik verzió , és szakmailag indokolatlan javaslatot terjesztett elő; úgy terjesztette elő ezt a javaslatot, ho gy igazából nem is kellett volna az 55. passzusnak szerepelnie benne. Ez az egyik lehetőség. Vagy a másik lehetőség, hogy bizony egy kétharmados szavazást próbáltak úgy kikerülni, hogy az egész szakaszt törlik, és általános felhatalmazások alapján szeretné k intézni az egész eljárást. Természetesen jogi vitát lehet vice versa folytatni, én most nem is szeretnék mélyebben belefolyni, mert az Országgyűlés plénuma talán nem is a legalkalmasabb hely erre, ezt többször megtapasztaltuk az elmúlt időszakban, de az viszont biztos és rámutat, hogy itt olyan műveletek zajlanak bizottsági szinten, ami nem túl elegáns, és akkor a legudvariasabban fogalmaztam meg az ellenvetéseinket. Ezt már a minisztériumi szakaszban fel kellene ismerni, vagy ha ez akkor nem sikerült, ak kor viszont egy kétharmados szavazásra ide kellene hozni ezt a javaslatot. Én ennyit szerettem volna elmondani, és úgy gondoljuk, hogy a javaslat, bár a céljai támogathatóak, de nem oldja meg azt, amit kitűz célként, és amit elmondtam itt, a kétharmados pa sszus, a sarkalatossági pont kivételével, nem is sikerült a vége túl elegánsra, ezért mi csak egy tartózkodással tudunk hozzájárulni a szavazásnál. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy kíváne valaki hozzászólni még a napirendhez. (Nincs ilyen jelzés.) Amennyiben nincs hozzászólási szándék, akkor a vitát lezárom, bár nagy vita nem volt eddig. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen, államtitkár úré a lehetőség. SZABÓ ZSOLT n emzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő 4285. számú törvényjavaslat elérkezett a mai nappal a vitájának a lezárásához. Ez a törvényjavaslat volt minden - és nagyon sok gondolat lett kiolvasva ezekből a sorokból, amelyek valójában nincsenek is benne, és erre majd a későbbiekben fogok utalni ; volt jó, rossz, volt megszorító, volt megengedő törvényjavaslat, de azért az alapdolgokat ne felejtsük el!