Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 28. kedd (68. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosítá... - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2819 ellenkezőleg, csak ehhez az államnak is olyan gyerekanyagot kell, olyan gyerekeket kell biztosítania ezeknek a cégeknek, amelyekkel úgy gondolják, hogy érdemes befektetniük a szakképzésbe. Ennek a biztosítékát nem látjuk. Annak a biztosítékát sem látjuk, hogy a lemorzsolódá s csökkenni fog, a Hídprogram, ahogy említettem az adatokat is, nem tudja betölteni azt a célját, amire létrehozták, éppen ezért ez az egész rendszer nem lehet sikeres. A központosítást elutasítjuk, az intézmények önállóságát szeretnénk erősíteni. Ez is e gy olyan szemléletbeli kérdés, amivel nem tudunk egyetérteni. Ebben a formában tehát ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Én is köszönöm. Most Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az Országgyűl és jegyzője következik, LMP. Parancsoljon! SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatokat az LMP véleménye szerint jogszabályellenesen tárgyalj a a parlament, hiszen beterjesztésük törvénybe ütközött. Sem a módosításokat megalapozó „Szakképzés a gazdaság szolgálatában” című koncepció, sem a törvénytervezet nem volt társadalmi egyeztetésen, holott ez legalább az utóbbinál kötelező lett volna a jogs zabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerint. Több szervezet, köztük az LMP is kísérletet tett arra, hogy közérdekű adatkérés útján jusson hozzá a koncepcióhoz, de a Nemzetgazdasági Minisztérium még arra sem vette a fáradságo t, hogy válaszoljon, amivel szintén törvényt sértettek. A törvényjavaslat múlt szerdai beterjesztése előtt tehát senkivel sem egyeztettek, sem a szakképzési kollégium, sem a szakszervezetek, sem a munkáltatói érdekképviseletek nem látták a tervezetet. Azt nem nevezhetjük egyeztetésnek, hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának monitoringbizottsága látta. A monitoringbizottság ülését utólag, sebtében hívta össze az NGM múlt péntekre, hogy szentesíttesse velük a javaslatot. (12.40) Rögt ön rá is térnék a kamara kizárólagos befolyására a szakképzés alakításában. Az LMP az elmúlt években aggódva figyelte Parragh László iparkamarai elnök lobbitevékenységét. Mint Orbán Viktor miniszterelnök bizalmi embere, Parragh Lászlónak komoly befolyása v an a folyamatok alakítására. Az iparkamara mellett hiába működnek még más kamarák is, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kizárólagos szerepre tett szert. Parragh László és nagyvállalkozói köre diktálja a szakképzés változtatásait, ez a befolyás a mostani törvénytervezeten is tetten érhető. Az iparkamara még a 2010es választások előtt megállapodást kötött a Fidesszel, amely a magyar gazdaságpolitika előtt álló legfontosabb feladatokat tartalmazta, például a szakképzés megújítását is. Ennek nyomán 2011ben a kormány 16 évre csökkentette a tankötelezettségi korhatárt, egységesen 3 évre az addig 4, illetve 5 éves szakiskolai képzést, a közismereti órák számát pedig radikálisan csökkentette. 2012ben a kormány és a kamara közötti megállapodást egy közös nyilat kozatban megerősítették, és ebben a kormány vállalta, hogy nemcsak a szak, de a felnőttképzést és a felsőoktatást is a gazdasági igényeihez igazítja. A kormány egész szakképzési politikáján látszik, hogy csak bizonyos gazdasági érdekcsoportok igényeit tel jesíti, a nagyvállalati lobbiérdekeknek rendeli alá az egész szakképzést. Még csak azt sem lehet mondani, hogy úgy általában a gazdaság érdekeit szolgálná a szakképzés átalakítása. Az oktatásnak, ezen belül a szakképzésnek elsősorban a társadalom igényeit kell szolgálnia úgy, hogy a