Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KÓNYA PÉTER (Független):
1954 jobbá válna, és akk or adott esetben egy konszenzusos döntés is lehet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Megadom a szót az e lsőként felszólalásra jelentkezett független képviselőnek, Kónya Péter úrnak, 15 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr! KÓNYA PÉTER ( Független ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is egy pozitív eleméve l kezdeném az új életpályarendszernek, és ez pedig az, hogy végre évek óta várt bérfejlesztéshez, jól megérdemelt bérfejlesztéshez juthatnak a katonák. Azt gondolom, hogy az a fajta bérbefagyasztás, ami sajnálatos módon a szocialista kormányok alatt is tap asztalható volt, illetve az önök kormányzása alatt is, a köztisztviselői illetményalap befagyasztásával tényleg azt eredményezte, hogy elinflálták azt a bérfejlesztést, ami egyébként az előző Fideszkormány alatt egy jelentős béremelkedést jelentett a kato náknak. Azt gondolom, hogy épp itt volt az ideje, hogy valamilyen módon egyfajta bérrendezésre kerüljön sor a hivatásos katonáknál. Ugyanakkor azért azt el kell mondanom, hogy önök kiszámítható életpályamodellről beszélnek, egy új életpályamodellről, kiszá mítható életpályamodellről. Úgy tűnik ez a kiszámíthatóság, körülbelül annyira lesz kiszámítható ez az életpályamodell, mint amennyire gránitszilárdságú az önök Alaptörvénye, hiszen a 2012. évi CCV. törvénynél is már a preambulumban azt fogadták el, hogy k iszámítható életpályáról beszélnek, és gyakorlatilag 2013. év közepén lépett életbe és hatályba az a törvény. Ehhez képest most 2015öt írunk, és újra megváltoztatják az egész, teljes illetményrendszerét a katonáknak, illetve az előmeneteli rendszerét. Ez sok minden, csak nem kiszámíthatóság. Nem a kiszámíthatóságot biztosítja az, hogy teljes mértékben leválik az illetményalap egyébként a köztisztviselői illetményalapról, és leválik a rendészeti illetményalapról. Én tudom, hogy sok ilyen javaslat volt az el múlt évtizedben, ugyanakkor az teljesen egyértelmű volt, és azt én katonaként végigéltem, és azt el kell mondanom, hogy 16 éven keresztül tárgyaltam a különböző kormányokkal akár a katonák, akár a rendvédelmi dolgozók bérfejlesztéséről, és az egyértelműen kiderült számomra, hogy lehet, hogy a katonáknak most lesz egy jelentős bérfejlesztése, de ez a fajta leválás a többiek illetményalapjáról középtávon és hosszú távon veszteséget fog okozni a katonáknak. Ugyanis amíg egy békeidőben a politikusoknak - és aká r majd itt a patkóban is megnézhetjük, hogy ha éppen ezekről döntés lesz, hogy mennyi is legyen az illetményalap - a saját béreikről kellett dönteni, addig saját maguk felé hajlott a kezük. Ugyanez elmondható volt a választásokat megelőzően, hogy a rendőrö k bérfejlesztésére valahogy mindig volt forrás. Azonban ebbe a kategóriába már nem tartoztak bele a börtönőrök, adott esetben a tűzoltók és békeidőszakban a katonák sem, ugyanis azt mondták, hogy sokkal fontosabb az, hogy legyen közbiztonság, mert az a vál asztási kampányban fontos, a többieknek meg megpróbálunk majd valamit, ami majd csurrancsöppen, azt odaadni. Ha leválasztjuk ezt az illetményalapot, akkor nagyon könnyen, pillanatok alatt elválhatnak majd ezek az illetményalapok, elválhat a köztisztviselő i illetményalap a honvédelmi illetményalaptól, és elválhat a honvédelmi illetményalap a rendészeti illetményalaptól, és nekem nincs kétségem afelől, hogy békeidőben ez a katonák rovására fog menni. Az, hogy most sajnálatos módon kialakult ez a helyzet a sz omszédunkban, Ukrajnában, egy picit most odaterelte a figyelmet a katonákra, és ennek következtében lehetett elérni azt, hogy egyébként az új életpályarendszerre, a rendőröknek megvalósítandó és politikailag fölvállalt új életpályarendszerre rá lehetett cs atlakoztatni a katonákat is. Azonban ez nem lesz mindig így, úgyhogy a kiszámíthatóságot ez sem fogja biztosítani.