Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 18. szerda (46. szám) - Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
176 Egyébként ez az EKAER rendszer gyakorlatilag minden vállalkozást érinthet, a termelő, a gyártó, sőt még a szolgáltatói területen tevékenykedőket is. Azt is ki kellene tudni mondani, és egyébként TuriKovács Bélának köszönöm a felszólalását, ismét úgy érzem, hogy mindig, amikor valamilyen témához hozzászól, akkor tényleg megpróbálja kritikus szemmel is figyelni a dolgokat, és ki is mondja őszintén azt, ha bárminél úgy gondolja, hogy ezen változtatni kellene. Tehát szerintem egy teljes mértékben konstruktív és a valóságon alapuló felszólalás volt. Egyetlenegy dologgal nem értek csak egyet az ön felszólalásában. Azt is lehet, ahogy mondta, rendeletekkel kormányozni. Igen, ismeri a politika a rendeleti kormányzást, csak hát ezt általában kisebbségben lévő kormányok szokták alkalmazni, nem kétharmad birtokában lévő kormány esetében alkalmazzák a rendeleti kormányzást. Hiszen semmi nem tiltja meg önöknek egyébként azt, hogy a kétharmad birtokába n olyan törvényeket fogadjanak el, amilyeneket éppen akarnak. Tehát azokat a rendeleteket, amiket most önök két héten belül akarnak megalkotni, ugyanúgy törvényekbe is foglalhatnák elvileg, és akkor teljesen tiszta lenne, nagyobb lenne a jogi garancia. Vis zont itt jön az a kérdés, hogy mi lehetne a megoldás ebben a helyzetben. Hát semmi esetre sem az a megoldás ebben a helyzetben, hogy elfogadjunk egy olyan törvényt, amelyben biankó felhatalmazást adunk a miniszternek, majd két hét múlva, tehát elvileg két héten belül a vállalkozóknak erre készen kellene állniuk, azokra a rendeletekre, amikről még nem is tudjuk, hogy mi lesz bennük igazából, és két hét múlva ennek a rendszernek működnie kellene. Egyszer végre, azt mondom, hasonlóan TuriKovács Bélához, önökn ek is reálisan kellene értékelni a helyzetet. Hiába van kétharmaduk, a kétharmad birtokában is nyugodtan kimondhatnák és kijelenthetnék, hogy valóban, ahogy TuriKovács Béla mondta, vagy Pócs János is mondta, megpróbáltak tenni az áfacsalások ellen, valóba n elindultak egy úton, amivel mi egyetértünk, hogy el kell indulni ezen az úton, kitaláltak egy rendszert, kitaláltak egy törvényt, de ez a törvény sajnos jelen pillanatban, úgy néz ki, megbukott. Ez a rendszer megbukott, alkalmazhatatlan. Akkor itt egyetlenegy dolog lenne, amit önök megtehetnének, azt mondanák, hogy most ezt a rendszert felfüggesztjük. Nem elvetjük, felfüggesztjük, nagyon gyorsan elkezdünk egy egyeztetést az érintettekkel, nagyon gyorsan elkezdünk egy egyeztetést a szakmai szervezetekkel, és nem miniszteri rendeletben, hanem amilyen gyorsan lehet, megpróbálunk benyújtani a tisztelt Ház elé, a Magyar Országgyűlés elé egy olyan törvényt, kidolgozva egy olyan rendszert, ami már véleményünk szerint működni fog. És addig, amíg ez t önök megteszik, önök odaszólnának, esetleg fölhívnák a figyelmét Vida Ildikónak, hogy jelen pillanatban is a NAV rendelkezésére állnak bizonyos eszközök. Tehát kicsit dolgozzanak, és tegyenek az ellen, hogy ne legyenek áfacsalások - hiszen tehetnének. (1 1.10) Tehát meglenne a lehetőségük arra, hogy a NAV tegyen jelen pillanatban is az áfacsalások ellen, mint ahogy elmondtam, ebben az EKAER rendszerben - és ahogy itt többen is elmondták - például az áfacsalásokra ez a rendszer jelen pillanatban nem jó, his zen harmadik, negyedik, ötödik cégeknél ez már adott esetben nem jelenik meg. Tehát én azt szeretném kérni önöktől, hogy gondolják át azt, hogy ezt a javaslatot most vonják vissza, az EKAER rendszert függesszék fel. Ezzel a rossz rendszerrel, ezzel az alka lmazhatatlan rendszerrel jelen pillanatban ne terheljék azokat, akiket érintene, és minél gyorsabban, akár a Jobbik Magyarországért Mozgalom is felajánlja azt a szakértői hátteret, amivel rendelkezik, hogyha önök, mondjuk, leterheltek a kormányzás időszaká ban és nem rendelkeznek megfelelő szakértőkkel, mi is felajánljuk azt a szakértői rendszert, amivel közösen dolgozzunk ki egy olyan rendszert, ami valóban megszüntetheti vagy legalábbis nagyon nagy mértékben megnehezítheti Magyarországon az áfacsalások kér dését. Üljenek le, tárgyaljanak a megfelelő szakmai szervezetekkel, az érintettekkel, és ne miniszteri rendeleteket, ne biankó miniszteri rendeletekre való felhatalmazást kérjenek a Háztól, hanem hozzanak ide egy olyan törvényt, amely törvény jó lesz, és a mely egy olyan rendszert tartalmaz, amely rendszer valóban tehet ez ellen a gazdasági bűncselekmény ellen.