Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 23. hétfő (59. szám) - Velez Árpád (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi lesz a csókakői idősek otthona lakóival?” címmel - ELNÖK: - VELEZ ÁRPÁD (MSZP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1625 Terveinkben szerepel a BorsodAbaújZemplén Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet szirmabesenyői ingatlanán új, 500 férőhelyes büntetésvégrehajtási intézet építése. A beruházás teljes költsége mintegy 4,5 milliárd forint. A kivitelezés már az i dei év második félévében megkezdődhet, és várhatóan 2016 végén, ’17 elején el is készül. Magyarországon már több évtizedes probléma a büntetésvégrehajtási intézetek túlzsúfoltsága, amelynek a megoldása ránk vár. A büntető jogszabály szigorítása eredmények éppen ma több mint 18 ezer fő fogvatartott van az intézetekben. A kormány jóváhagyásával a Belügyminisztérium és a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága olyan programot dolgozott ki, amelynek célja, hogy 2019ig száz százalékra mérsékeljük a börtönö k zsúfoltságát. Remélem, képviselő úr, hogy a felvetett kérdéseire megnyugtató választ adtam. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) Velez Árpád (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi lesz a csókakői idősek otthona lakóival?” címmel ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Velez Árpád képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Mi lesz a csókakői idősek otthona lakóival?” címmel. Ön é a szó, tessék! VELEZ ÁRPÁD ( MSZP ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Február 1jével átvette az állam a csókakői idősek otthonát mint fenntartó, mert megelőzően vélhetően felelőtlen gazdálkodás folyhatott az intézetben. Megemlíteném, hogy a Fide sz bodajki önkormányzati képviselőjelöltje, most külső bizottsági tagja volt az otthont működtető alapítvány korábbi vezetője. Miért csak utólag tárták fel a problémákat az otthonnal kapcsolatban? Miért nem vették korábban észre az állami szervek az otthon nál jelentkező gondokat és problémákat? Ki ezért a felelős? Milyen vizsgálatokat folytatnak az ügy tisztázása érdekében? Milyen konkrét változásokat terveznek, hogy máshol ez ne fordulhasson elő? Köszönöm válaszát. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : A kérdésr e Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Tessék! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A legfontosabb szerintem, hogy itt az ellátottak bizton ságban vannak, ezt fejteném ki önnek a válaszom első felében. A szociális ellátásra szorulók biztonsága érdekében a szükséges intézkedések mind megtörténtek ebben az otthonban. Jogszabályban meghatározott garanciális elem, hogy amennyiben valamely fenntart ó nem tudja tovább az ellátottak részére a szükséges szolgáltatást nyújtani, úgy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mint állami fenntartó gondoskodik a rászoruló és ellátatlan személyekről. Az Aranyhegyi Idősek Otthona működését 2015. február első napjától vette át az állami fenntartó, ahogy ezt ön is mondta, tehát az ellátottak az állami beavatkozás nyomán immáron biztonságban vannak. Az idősek ellátása folyamatos, az állami fenntartó részéről a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény működteti az otthont, amelynek új telephelye lett a csókakői intézmény. A lakók folyamatosan kapnak tájékoztatást és információkat a változásokról, nyugalmuk és ellátásuk biztosítása elsődleges a számunkra és a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény számára is.