Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 18. szerda (57. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
1459 kezelési költségekkel járó, atomrea ktorral kapcsolatos költségekre akkor tegyünk termékdíjat. Arra is azt mondták, hogy nincs rá szükség. Tehát gyakorlatilag a Fidesz magatartása azt mutatja, hogy ami környezetterhelő, ami nagy kockázatot jelent, azt segítsük, ami pedig kellene, hogy a fogy asztói társadalomban minél jobban, szélesebb körben eljusson az emberekhez, a megújuló energiaforrások használatát segítse, azokat pedig próbáljuk meggátolni termékdíjjal, tehát hozzuk piaci hátrányba. Az a fő gond ezzel, hogy ezeknek a piaci hátrányoknak a leküzdését semmilyen formában nem segíti. Hogyha egy újrapapírnak a technológiájával figyelembe vesszük a begyűjtési, feldolgozási költségeknek a többletét, akkor nyilvánvalóan azt mondhatjuk, hogy ezeknek az előállítása valami többletköltséget jelent a hagyományos papírral szemben. Hogyha emiatt a boltban az egyiket drágábban adják, a másikat olcsóbban, és azonos termékdíjat tesznek rá, akkor soha az életben nem fogja a fogyasztó azt választani, ami a környezetbarátabb megoldás lenne. Ilyenkor jöhetne a termékdíj, és ezt kellene szolgálnia ennek a szabályozásnak. Itt van előttünk ez a tényleg nyúlfarknyi kis módosítás és pontosítás, amiről simán azt gondolná az ember, hogy nem kell róla mit vitázni, de definiálja az irodai papírt. Anélkül, hogy megkülönbö ztetné, hogy az a papír hogyan lett előállítva, milyen környezeti teherrel, mit lehet még vele utána csinálni; gyakorlatilag ennek nincs környezetvédelmi vonatkozása. Ez egy újabb pénzlenyúlása az államnak, hogy lehetőség szerint olyan helyeken is szedjen be adót, ahol még idáig nem szedett, és most kitalálja, hogy de jó lenne minél több dolgot megadóztatni. Tehát összességében szemléletileg ezzel a termékdíjakról szóló módosítással nem tudunk egyetérteni, magával a jogszabállyal sem tudunk egyetérteni. Azz al, hogy ez évtől a napelemeket és a hőszivattyúkat sújtó termékdíjrendszer van, azzal meg főleg nagyonnagyon nem tudunk, és azt gondoljuk, hogy ezeknek az intézkedéseknek egy jó része szöges ellentétben van azzal, amit Orbán Viktor miniszterelnök úr több ször hangoztat a parlamentben. Államtitkár urat most először kérem meg a mai nap folyamán nagy tisztelettel, hogy ha van módja, akkor úgy válaszoljon már, legyen szíves, hogy tudjak még reagálni, mert hogyha valamit mond, akkor utána nehezebben tudok esetl eg választ adni, mert itt jó néhány olyan felvetés van, amiben merülhetnek fel szakmai kérdések, amelyekre szívesen adok még választ. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt szeretettel kö szöntöm valamennyiüket ismételt találkozásunk alkalmából, másrészt pedig „a vezérszónoki felszólalások végére értünk” bejelentést is megteszem. Most lenne lehetőség független képviselői felszólalásokra, amennyiben a független képviselőket érdekelné a téma; és innen van lehetőség kétperces felszólalásra is. Pillanatnyilag senkit nem látok, aki élni szeretne ezzel, viszont V. Németh Zsolt államtitkár úr szót kért. Parancsoljon, államtitkár úr! V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítása most lehetőséget ad arra valóban, hogy beszéljünk a törvényről is, hogy mi a célja, mert mindenki, ha meghallja, hogy környezetvédelmi termékdíj, akkor természetesen nem megkérdőjelezve a környezet ügye iránti elkötelezettségét, de mindenfélét belegondol, amit a természet megóvása szerinte szükségessé tesz. Amikor ezt a törvényt megalkották, akkor a preambulumban az volt, hogy hozzájáruljon a környezetsze nnyezés megelőzéséhez, csökkentéséhez, de az is, hogy pénzügyi forrásokat teremtsen, segítse az európai uniós hulladékgazdálkodási szabályozás által hazánk, illetve a piaci szereplők részére meghatározott környezetvédelmi előírások teljesítését.