Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz):
1295 Szintén Sallai Róbert Benedek képviselőtársamra kell reagálnom, hogy az állami erdőterületekkel kapcsolatban nagyon óvatosan fogalmazzon, mert még tippeket ad itt a kormány ré szére, és a jövő héten szépen összeülhetünk egy hasonló vita keretében, és ismét arról beszélgethetünk, hogy milyen problémák lehetnek majd az - akkor már - állami erdőterületek bérbeadásával kapcsolatban, de a halászati és a vadászati jog is - ami hamaros an időszerű lesz - felveti ugyanezeket a kérdéseket. Arra is szeretnék rávilágítani, hogy miért érzem egy picit hibásnak államtitkár úr logikáját. Ugyanaz köszön vissza, ami bizottsági ülésen is az ilyen vitákban számtalanszor: állandóan GDPkben és termés mennyiségben határozzák meg a mezőgazdaság hasznosságát, vagy akár állatlétszámban. Ebből a szempontból ez azért mindegy, mert az előbb említett példákon keresztül látjuk, hogy hogyan oldják meg az állatlétszámbővelkedést. De tisztázzuk már itt a természe tvédelmi szempontból értékes területeknél is azt, hogy számunkra nem az jelenti a közjót, a vidék felemelését vagy akár a mezőgazdaságét, hogy az az önök értelmezésében 1015 ezer kis családi gazdálkodó éppen hogyan teljesít a magyar vidéken, hanem minket az aggaszt és az vet fel problémákat, hogy az állami földeknél tényleg nem a közjót tekintik elsődlegesen zsinórmértéknek, és nem ezek alapján kapják meg a földterületeket a földhasználók; tisztelet a kivételnek, mert biztosan van ilyen. Kishantost már min dannyian felvetettük itt különböző megvilágításból, államtitkár úr is említette már kétszer is Kishantos nevét. Ugyanakkor sem magyarázatot, sem indokot nem hallottunk most sem arra, hogy miért ne emlegetnénk ezen ügy kapcsán Kishantost, hiszen ez intő pél da arra, hogy önök hogyan állnak ezekhez a természeti értékekhez. Ha lehetne, kérem, erre is reagáljon, mert csak megemlítettem itt mint egy ellenzéki fegyvert, de nem vette ki ezt a fegyvert a kezünkből, és nem adott arra indokot, hogy miért is ne kellene nekünk itt most Kishantost emlegetni. S végül egy utolsó felvetésem, amit részben már érintettem korábban, a 12 állami gazdaság ügye. Ez csak egy költői kérdés, de nem baj, ha válaszol rá államtitkár úr. Ha ezek az állami gazdaságok még meglennének, tetsz ik tudni, azok, amiket a 2002es választási vereségkor az utolsó pillanatban kiprivatizáltak, akkor ugyanígy járnae el a Fideszkormány? Ha erre választ adna, azt nagyon megköszönném, mert nagyon sok dolgot tisztázhatnánk. Tehát ha még - feltételezzük - m eglenne ez a 12 állami gazdaság, akkor most mily módon járna el a Fidesz? Nagyon jó lenne, ha színt vallanának, hogy fenntartjáke a korábbi logikájukat, és továbbra is azt mondják, nagyon helyes, hogy ez a földvagyon kikerült az állami kezelés alól, vagy pedig most már egészen máshogy cselekednének, és más elvek mentén adnák esetleg használatba ezeket a földterületeket. Azt hiszem, hogy mindkét válasz elég beszédes lenne, és örömmel fogadnám. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖ K : Most kétperces hozzászólásra Győrffy Balázs képviselőnek adom meg a szót. GYŐRFFY BALÁZS ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Megszólíttattam, így kénytelen vagyok válaszolni. Sallai képviselőtársam kérdezte, mik azok, amiket vártak ebben a törvényben, és ki várta ezeket. Képviselő úr, a szociális szövetkezetek földhöz juttatása - erről már esett szó , illetve az árverések során tapasztalt problémák kiküszöbölése. Azt gondolom, ez két olyan téma, amit vártak. Hogy kik? Szerintem minden olyan felelősen g ondolkodó ember várta ezt, akinek fontos az állami vagyon felelős kezelése. Magyar képviselő úr azt mondta, hogy nincs bajuk a fideszesekkel. De van, képviselő úr! De van! Az önök helyi elnöke minősíthetetlen hangon beszélt - hogy rólam, az egy dolog - az édesapámról, és a mai napig nem kértek tőle elnézést. És miért? Azért, mert huszoniksz éves sertéstartói múlttal 9,6 hektárt mert nyerni. Egyébként a pályázat a mai napig fenn van az interneten, megnézhetik. Utána egy nagy csend volt, senki nem mondta azt a Jobbik részéről, hogy elnézést