Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1293 Köszöntöm képviselőtársaimat. Most Legény Zsolt képviselőnek adom meg a szót normál hozzászólásra. DR. LEGÉNY ZSOLT ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy törvényjavaslat házszabály szerinti tárgyalásának már sajátossága az, hogy néha olyasmire is reagálunk, ami esetlegesen később hangzott el. Semmilyen vi tám nincs Sallai képviselő úrral, csupán azt szeretném kiemelni, hogy ő említette a szociális szövetkezetek témakörét. Azt szerintem már a Magyar Szocialista Párt frakciója részéről a vezérszónoki felszólalásban is rögzítette Gőgös képviselő úr, hogy össze sségében nem fogjuk tudni támogatni a törvényjavaslatot, azonban azt mindenképpen pozitívnak és jónak tartjuk, kiemelendőnek, sőt a javaslat egyetlen pozitív pontjának, hogy a javaslat ugyan megteremti annak a lehetőségét, hogy a szociális szövetkezet rész ére - és itt hangsúlyozom, hogy a szociális szövetkezet részére - közfoglalkoztatási célú hasznosítási szerződéssel használatba adható lehessen az NFA kezelésében álló föld. A Magyar Szocialista Párt frakciója már régóta szeretné a szociális szövetkezetekr ől szóló törvényt is egyébként a szövetkezeti törvény mellett behozni a Házba, és szeretné, ha erről tudnánk tárgyalni, majd ebben egy egységes álláspontot kialakítani. Mindenesetre azt gondoljuk és azt látjuk, hogy ez egy kifejezetten pozitív része egyébk ént a törvényjavaslatnak. Még egyszer mondom, teljesen más okok miatt nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot, de azokat, ahogy mondtam, Gőgös képviselő úr már felsorolta, úgyhogy én nem szeretném ezt megismételni és ezzel húzni az időt. Viszont ha megeng edik, a törvényjavaslattal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a FAO a 2015ös esztendőt a talajok nemzetközi évének nyilvánította, méghozzá azzal a jelmondattal, hogy „egészséges talajokat az egészséges életért”. Ezzel pedig nem más a FAO célja, mint felhívja a figyelmet a tudatos és fenntartható talajművelés és tápanyaggazdálkodás fontosságára. Ezek alapján, ha egyébként a kormánynak valóban fontosak lennének védett területeink, illetve az állami földvagyon, akkor egy, az állami földvagyonnal kapcso latos módosítás során megteremtené annak a lehetőségét is, hogy a talajminőség megőrzése a földbérletpályázatok során fontos legyen a bérleti szerződések ideje alatt. Tekintettel arra, hogy ez sem valósul meg, mi azt gondoljuk, hogy ez egy bizonyítéka újra annak, hogy a Fidesz, illetőleg a kormány újra azt próbálja eljátszani, hogy az állami földvagyont hogyan fogja átjátszani a fideszes köröknek, de mint ahogy én említettem, azokat az okokat, amelyek miatt nem fogjuk tudni a törvényjavaslatokat támogatni, Gőgös képviselő úr már felsorolta, ezzel nem húznám az időt. Köszönöm. (Gőgös Zoltán tapsol.) ELNÖK : Most Magyar Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót normál időkeretben. (15.20) MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Két reagálással kell kezd enem; államtitkár úr felvetéseire mindenképpen igyekszem pontos választ adni. Azt, hogy a nyertesek hány százaléka milyen pártkötődésű vagy kire szavazott, azért hoztam fel, mert tényleg nem az az alapproblémánk, hogy egy adott nyertes a Fideszre szavazotte vagy nem. Csak ezt akartam aláhúzni. Ha ugyanazon birtokpolitikai irányelvek mentén adták neki oda a földeket, és egyforma, egységes, igazságos pályázaton keresztül, akkor tényleg nem az a lényeg, hogy milyen pártkötődésű az illető. Ugyanakkor a gyakorl at azt mutatja, és a feltárt esetek azt bizonyítják számunkra, hogy itt nagyon nem erről van szó, és az önökhöz köthető nyertesek bizony nem egyforma feltételekkel indultak ezen a pályázati rendszeren. Több példát elmondtam erre, csak erre utaltam.