Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1275 hogy még a becsérték 50 százaléka is magasabb a reális ingatlanforgalmi értéknél. Kiemelten fontos tehát az állami vagyon és költségvetési források védelme érdekében, hogy a tárgyi árverések kapcsán minden esetben, ahol túlzó mértékű becsérték kerül megállapításra, ott az NFA által megállapított becsérték legyen irányadó és elfogadandó. A közfoglalkoztatás egyik meghatározó eleme a mezőgazdasági Startmunkaprogram. Ennek továbbviteléhez, illetve kiszé lesítéséhez szükséges, hogy az önkormányzatok megfelelő nagyságú termőterülettel rendelkezzenek. A közfoglalkoztatásból való kimenet egyik lehetősége, hogy a közfoglalkoztatottak szociális szövetkezeteket alapítsanak, és rendelkezzenek mindazon eszközökkel , amelyek biztosítják a megerősödésükhöz szükséges termelőeszközöket. A jogszabálymódosítás biztosítja az önkormányzatok részére a föld használatának közfoglalkoztatás és szociális földprogram céljára történő megszerzését és e célra történő hasznosítását. A módosítással megteremtődik az összhang a földforgalmi törvény és a Kftv. között. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Tisztelt Képviselőtársak! Kérem, hogy hozzászólásaikkal, illetve szavazataikkal támogassák a T/3788. számú törvényjavaslat elf ogadását. Elnök úr, köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm szépen. Soron következik az MSZP vezérszónoka, Gőgös Zoltán képviselő úr. Találja meg a mikrofonját! GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm, elnök úr, a szót. Tis ztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez valóban egy elég sok területet átfogó törvény, mondhatnánk azt is, hogy sok technikai korrekcióval, de azért van ebben néhány olyan dolog, ami nem technikai, ezt előttem Győrffy Balázs képviselőtársam is jelezte. Azzal kezdem, ami szerintünk is rendben van. Ez az a része a javaslatnak, miszerint az osztatlan közös tulajdonban lévő erdőterületek állami részét értékesítenék magának a társaságnak. Mert itt nagyjából erről van szó. Ez azért is fontos, mert lát unk ezzel kapcsolatban visszaéléseket, ahol ilyen vegyes tulajdon van, ott előfordul, hogy az állam csak a tulajdonnal rendelkezik, de abból származó haszonnal nem nagyon, mert nagyon nehéz követni a gazdálkodási ügyeket, és azt általában nem is szokták je lezni. Erre konkrét példát is tudok mondani, Zirc környékén is vannak ilyen állítólagos visszaélések, de ezt majd nyilván az NFA meg fogja vizsgálni. Tehát ez a része rendben van. Pozitív része az is, hogy a szociális szövetkezetek közfoglalkoztatási célra ingyen kaphassanak vagy ingyenes használatra is akár állami földterületet. Ami viszont számunkra is problémás, és több környezetvédő szervezet is jelezte a miniszter úrnak korábban is, most is, hogy nem nagyon látunk arra garanciát, hogy ha a természetvéd elmi területek hasznosítása vagy kezelése az NFAhoz kerül, akkor az NFA ezzel az apparátussal, amivel jelenleg rendelkezik, képes lesze. Ugyanis azt látjuk, hogy azzal az állami földvagyonnal sem nagyon bír, ami jelenleg a kezelésében van, hiszen semmi n yomát nem látjuk annak, hogy a korábbi pályázatokon földhöz juttatott szereplők érdemi ellenőrzés alá essenek, érdemi vizsgálat tárgyát képezze az általuk leírt gazdálkodási tervek végrehajtása. Ugyanis tömegesen kellett volna az elmúlt két évben vidéken ú j munkahelyeknek megjelenni, nem beszélve az állatállományról. Hiszen itt mindenki bevállalta azt az állatállományt a földpályázatoknál, ami az előírásban szerepelt. Az a tapasztalatunk, hogy ennek a töredéke sincs meg, vagy pedig mintegy utazó nagykövetké nt körbejárnak, és ugyanaz az állatállomány minden egyes ellenőrzésnél föllelhető, pontosan azért, mert erre nincs felkészülve a Nemzeti Földalapkezelő. Nincs se embere, se hozzáértő szakemberei, akik mondjuk, az ilyen típusú visszaéléseket, az állatutazta tásokat ki tudnák zárni. Látjuk azt is, hogy a Hortobágyon milyen pályázatok voltak, ugyan azt nem az NFA bonyolította, hanem pont a nemzeti park, de a gyakorlata ugyanaz volt. Sőt, mondhatnám azt, hogy elvileg még lazább, annak ellenére, hogy nemzeti park os volt. Hiszen nem létező állatállománnyal nyertek el hatalmas földterületeket, illetve olyan nonszensz is előfordult,