Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
1191 Sallai képviselő úr fölvetette, fölvázolta azt a tényt, hogy a szóban forgó tájelemek a legtöbb esetben csupán néhány száz, ese tleg néhány ezer négyzetméter területűek. A kifejezetten nagy szántóterületen intenzív módszerekkel termelő nagybirtokok ökológiai területigényét ez nem oldja meg, hiszen nekik, akár ezer hektár szántót feltételezve, több tíz- vagy százezer négyzetméternyi ökológiai területet kellene felmutatniuk. Ami még nagyobb probléma, és igazából nehezíti ezt, hogy ellentétes az 1307/2013as rendelettel, hiszen abban nincs nemzeti szabályozásra vonatkozó felhatalmazás az egyes ökológiai típusú területek maximumával kap csolatosan. A biztosítási, a kockázatkezelési törvényhez tett mindkét módosító javaslat kapcsán pedig azt kell mondjam, a kár birtokmérettől függetlenül mindenki számára kár. Nem célunk az, hogy káreseménnyel birtokszabályozási politikát folytassunk vagy b irtokszabályozást alakíthassunk ki. Azt hiszem, hogy mindaz, amit tudunk ebben tenni, az az, hogy a gazdák érdekeit képviseljük, és ha már ilyen kár van, akkor ezen segítsünk. Ezt szolgálja majd a jégkármentesítés kialakítása Magyarországon, hogy egy hálót vonjunk magunk fölé, és tudjuk mentesíteni az egész országot. Ezt szolgálja ez a javaslat is, ami a Ház előtt van, hogy megfelelő kompenzációt kapjanak jogos kárigényük alapján akár kisgazdák, kistermelők, akár nagyüzemben termelők. Arra kérem önöket, hog y az önök előtt lévő törvényjavaslatot holnap szavazzák meg. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, most a napirend utáni felszólalások következnek. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr: „Országos Mentőszolgálatot minden falunapra! Nesze neked, privát egészségügyi rendezvénybiztosítás!” Megadom a szót képviselő úrnak. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az év elején tette közzé a mentésről szóló 5/2006. EüM rendelet módosítására vonatkozó tervezetét. Ez eddig csak szokványosan az e falak között inkább lelombozó kezdésnek tűnik, de a téma máris érdekesebbé válik akkor, ha a rendeletmódosítás okát nézzük. A rende let ki fogja húzni a széket azok alól a magánmentők alól, akik a rendezvények egészségügyi biztosítását látják el. Ezzel kihúzza az állam több kisebb cég lábát is, amelyek sok egészségügyi dolgozót másod, harmadállásban foglalkoztatnak, és maguk is akár c saládi vagy félcsaládi vállalkozásban működnek. Szóval, ilyen cégek alól húzza ki a talajt és veszi el a megélhetést egy egyszerű rendeleti módosítás. De hogy megértsük jobban a problémát, elsőként meg kell nézni, mi is a rendezvények egészségügyi biztosít ása. A magán- vagy közösségi rendezvények egészségügyi biztosítása kötelező, bármennyire is nem tudjuk, amiről a rendezőnek kell gondoskodnia. A biztosítás tényét ezáltal a mentőhatósághoz kell bejelenteni. Korábban, a még most is éppen hatályos jogszabály rendelkezése alapján az OMSZ, az Országos Mentőszolgálat jár el az állami rendezvények egészségügyi biztosításánál, a nemzeti ünnepeken, valamint a kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítésénél is. Viszont a mostantól kezdve, illetve nemsokára kötele ző új rendelet szerint az OMSZ fog eljárni, tehát az Országos Mentőszolgálat fogja kötelezően ellátni a feladatot lovas sportnál, autós sportoknál, szabadtéri, több helyszíni rendezvényeknél, szabadtéri fesztiváloknál, tehát minden olyan