Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 23. kedd (44. szám) - Az Országgyűlés 3. téli rendkívüli ülésének megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
158 Az a helyzet, hogy önök folyamatos törvénysértésben vannak, nemcsak a két visszaküldött törvény esetében, hanem rendre az elmúlt hónapokban, mióta nem frakciókormányzás folyik. De menjünk tovább! A másik jogalkotási törvény, a 2010. évi CXXXI. törvény 5. §a világosan előírja azt is, hogy társadalmi egyeztetésre kell bocsá tani a kormány által előkészített jogszabályokat. Államtitkár úr, nem általában véve kell szakmai partnerekről beszélni. Mi, amikor társadalmi egyeztetésre gondolunk, nem a nagytőkére gondolunk, nem a csókosokra meg a különböző lobbistákra gondolunk, hanem adott esetben, amikor a kereskedelmi dolgozók álláshelyeiről van szó, a szakszervezetekkel le kell ülni egyeztetni. A szociális párbeszéd intézményét kell helyreállítani. A társadalmi egyeztetés nem azt jelenti, hogy önök felmérik azt, hogy melyik nagytők ést kell éppen helyzetbe hozni. Az nem társadalmi egyeztetés, az a mutyizás, amit önök zárt ajtók mögött folytatnak. Azzal kell elszámolni a kormánynak minden egyes törvényjavaslatnál az Országgyűlés színe előtt, hogy milyen hatásvizsgálatot végzett az ált ala beterjesztett előterjesztés várható hatásait illetően, és hogy milyen társadalmi partnerekkel egyeztetett. A társadalmi partnerek nem a nagytőkét jelentik. A társadalmi egyeztetés azt jelenti, hogy adott esetben a szakszervezetekkel tisztességes módon leülnek tárgyalni. Tisztelt Országgyűlés! A helyzet úgy áll, hogy adott esetben a törvényalkotás folyamata kapcsán a jogalkotási törvényt sorozatosan megsértik, lásd például a fizetős M0st, és ez alkotmányos célok, értékek sérelmével jár, ezért ebben az e setben az előterjesztés alkotmányellenes. Ezért fordultunk a mai napon az ombudsmanhoz, hogy a fizetős M0sra vonatkozó előterjesztést küldje meg az Alkotmánybíróságnak. Több rendben megsértették, illetve nem tartották be a jogalkotásra vonatkozó eljárási szabályokat, és ezzel a jövő generációk Alaptörvényben biztosított érdekeit veszélyeztetik. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hónapokban lett volna jogalkotási kötelezettsége egy felelős kormánynak, hiszen akkor, amikor Magyarország külpolitikai pozícióit i s veszélyeztetik bizonyos korrupciós vádak, a Ház elé kellett volna hozni olyan törvényeket, amelyek világosan és radikálisan visszametszik a korrupciós nyomást, például a jogalkotásra. Ehhez képest az LMPnek azokat a javaslatait, amelyek világosan arra v onatkoztak, hogyan lehetne például a közbeszerzések terén az átláthatóságot növelni, hogyan lehetne Magyarországról az offshore lovagokat kiseprűzni, és így a pénzszivattyúnak legalább egy részét hogyan lehetne elzárni, önök tárgyalás nélkül lesöpörték az asztalról. Amikor újra a Ház elé terjesztettük a NAVvizsgálóbizottságra vonatkozó javaslatot, hogy menjünk utána a különböző állításoknak, ne pusztán kommunikációs trükkökkel próbálja megúszni az ügyet a kormány, az Igazságügyi bizottság ezt a vizsgálóbiz ottsági kezdeményezést házszabálysértő módon hosszú hetek óta parkoltatja, állítólag azért, mert a Fideszfrakció nem képes kialakítani az álláspontot. Szégyen, gyalázat! Világosan látszik az önök jogalkotási politikája. Választanak egy támogatható célt, a fiatalkorúak egészségének védelmét, a multik visszaszorítását, kiválasztanak egy ellenszenves piacot (Az elnök csenget.) , ilyen a dohánypiac, és arra alkotnak egy törvényt, az állami piacrablásra. Erről szól az önök jogalkotása. Köszönöm szépen. (Szórvány os taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK : Répássy Róbert államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon! DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ön a napirend előtti felszólalásá nak azt a címet adta, hogy „Törvénysértő törvénygyár”. A napirend előtti felszólalásának okaként a köztársasági elnök által visszaküldött törvényeket jelölte meg. A mostani felszólalásában erről kevés szó esett, de szeretném önt tájékoztatni arról, hogy eb ben az évben 72 törvényből összesen két törvény esetén élt a köztársasági elnök a vétójogával. 2010 és 2014 között pedig 859 törvényből 21 esetben élt csak a vétójogával. Ez azt jelenti, hogy 3