Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 20. hétfő (20. szám) - A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
849 egy banktól, és ezért ő végrehajtható és kilakoltatható lesz a szomszédjához ké pest, akinek a tartozása megmaradt a banknál. Ez egy hatalmas különbségtétel a két adós között, ami szerintem jogilag nehezen megalapozható. Még úgy sem, hogy önök próbálják az indoklásban igazolni, mert érezhetik, hogy itt gond van, alkotmányos deficit le het, hiszen leírják, hogy az alkotmányosan igazolható indok az, hogy a település és az ott lakók fennmaradásának, ottmaradásának feltétele a munkahelyek odatelepülése. Ha a mérleg két serpenyőjébe belerakjuk az indokokat, akkor ez önmagában még nem alapozz a meg, hogy adós és adós között különbséget tegyünk. De amikor a bizottsági ülésen ez először felmerült, itt az Országgyűlésben sem hangzott el, hogy konkrétan Miskolcról és a Fészekrakó kilakoltatásáról van szó. (23.40) Ez egy óriási különbség, mert egyéb ként ami Miskolcon az Avason kialakult és egyéb területeken - jómagam is jártam jó néhányszor Miskolcon , az elfogadhatatlan. Ez ellen valamit tenni kell! Ebben mi is egyetértünk. Az egy másik kérdés, hogy ezt milyen módon teszik meg, és jó lett volna egy ébként, ha ebben az indokolásban és az előző esetében is, amit Csöbör képviselőtársunk beterjesztett, ott lett volna, hogy ennek a legfőbb célja a miskolci helyzet rendezése. Hogy miért probléma ez vagy milyen galibákat okozott az, hogy ezt nem tudhattuk i tt az Országgyűlésben, azt most idézném egy sajtóhírből vagy a helyi Fidesz sajtótájékoztatójából, hiszen az ottani jobbikosok meg lettek vádolva azzal, hogy itt az Országgyűlésben a Jobbik nem támogatja a miskolci helyzet rendezését és a fészekrakók kilak oltatását, miközben itt el sem mondták, hogy valójában erről van szó. Akkor még el tudtuk volna dönteni, hogy ez egy megfelelő eszköz, vagy esetleg mérlegelni tudtuk volna, hogy mégis támogassuk a javaslatot, ha ez esetleg valóban Miskolc városának érdekéb en áll. Itt muszáj idéznem Soós Attilát, a FideszKDNP miskolci frakciójának szóvivőjét, aki egészen demagóg módon támadta be a Jobbik parlamenti frakcióját és azon keresztül a helyi jobbikosokat. Ő azt mondta a városházán tartott sajtótájékoztatójában, ny ílt levélben fordult Vona Gáborhoz, a Jobbik elnökéhez, személyes felháborodásának adott hangot, miszerint a Jobbik országgyűlési képviselői az antiszociális elemek Miskolcról való kiközösítésének… - bocsánat, lehet, hogy elszólás , kiköltöztetésének ügyé ben átálltak az MSZP és Gyurcsány Ferenc oldalára. Elfogadhatatlannak és gyalázatosnak tartja - mármint Soós Attila , hogy a miskolciak számára annyira fontos ügyben, mint a fészekrakók kilakoltatása, a Jobbik és az MSZP összhangban utasította vissza a mi skolciak többségének akaratát, amikor a bizottsági ülésen és a plenáris ülésen is nemmel szavaztak Csöbör Katalin módosító javaslatára. Még tart tovább a közlemény, tulajdonképpen annyit mondanak még el, hogy felszólítják Vona Gábort, hogy kérjen bocsánato t a miskolci, avasi és diósgyőri lakosok tízezreitől. Nagyon furcsa ez a közlemény annak tükrében - mondom , hogy önök nem jelezték sem a bizottsági ülésen, sem itt az Országgyűlés ülésén, hogy erről van szó. Tudom, mert ott voltam a bizottsági ülésen, és direkt rá is kérdeztünk, hogy vane esetleg olyan indok, ami túlmutat ezen a javaslaton. Én ezt nem tartom korrektnek, és akkor még politikailag finoman fogalmaztam. Úgyhogy ezt mindenképpen a parlamenti jegyzőkönyvben, és aki esetleg most még nézi vagy a z interneten keresztül nyomon követi, le szeretném szögezni, hogy azok a vádak, amelyek a helyi Fidesztől elhangzottak, azok vagy amiatt hangozhattak el, mert a helyi Fidesz nem olvasta azt a javaslatot, amit Csöbör Katalin beterjesztett, ezt is el tudom k épzelni, vagy ha olvasták, akkor szimplán ez egy aljas politikai támadás volt a miskolci jobbikosok ellen. De lezárva ezt a részt: önök most a beterjesztett javaslattal ezt a gondolatmenetet szeretnék továbbvinni, és most itt elérkeztünk ahhoz a problémáho z, hogy nekünk itt az Országgyűlésben valahogy erről dönteni kell. Ebbe az indokolásba sem írták bele, hogy ez Miskolcról szól. Legalább most már itt elhangzott - ez már előrelépés az előzőhöz képest , de nem tudom, hogy hogy fogjuk tudni feloldani ezt a dilemmát. Nyilván ez már a mi frakciónknak legyen a problémája - gondolhatnák önök , hogy a miskolci folyamatokat szeretnénk támogatni, már ami a fészekrakók