Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 14. kedd (19. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a 2013. évi zárszámadásról - Magyarország 2013. évi költségvetése végrehajtásának ellenőr... - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
626 előttünk fekszik, hiszen önök azt sem tudják, hogy Magyarország mint entitás, milyen vagyonnal gazdálkodhat, mi az, amit meg kellene óvniuk adott esetben. Van ugyanakkor egy állatorvosi lova ennek az egész rendszernek, ami a zárszámad ás kapcsán is kiviláglik, ez pedig az úgynevezett különadóknak a szerepe. A kormányzat nem titkolt szándéka volt az, hogy a fogyasztási típusú adózást előtérbe helyezve, elérje azt az állapotot, hogy fogyasztásarányban terheljen különböző közületeket. Ez k issé félresikerült, bár az alapfilozófiája még magyarázható és indokolható. Az látható ugyanakkor a statisztikákból, hogy a különadók nagyságrendje a zárszámadás által érintett időszakra már elérte a társasági adóét, tehát egy igen nagy adóbevételi tömegrő l van szó. Érdemes tehát megvizsgálnunk, hogy kit terhelnek önök ezzel, valóban az eredeti célcsoportot terhelike, és hogy a magyar lakosság terhelése mennyiben indokolt, illetve mennyiben nem az. Látható, hogy a különadóknak a száma, tehát a típusok szám a is folyamatosan emelkedik, hiszen 2009ben még csupán négy különadónem létezett: a hitelintézeti járadék, az energiaadó, az energiaellátók jövedelemadója, ez közkeletű néven Robin Hoodadóként ismeretes, valamint a gyógyszerszektort érintő egyes adófajtá k. Végül odajutottunk, hogy az érintett időszakra, 2013ra a közműadó, a biztosítási adó, a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetésével ez a szám már 12re emelkedett. Tehát egy elképesztő adóteher jelent meg a magyar piacon. Nem mondjuk azt, hogy a különad ók indokolatlanok, egyáltalán nem. A pénzügyi szektort bevonni a közteherviselésbe több mint indokolt volna, és a Jobbikfrakció lesz az első, amely ennek a valódi kivitelezését támogatni fogja. Az az elképesztő helyzet ugyanakkor, hogy példának okáért a t ranzakciós illeték emelését követően is teljes egészében áthárításra került a lakosságra. Ezt bevallotta a pénzügyi szektor, nemcsak nem hivatalos közleményekben, de hivatalos formában is bevallottan megtörtént ez. Magyar vállalkozók kaptak hivatalos level eket a hitelező bankjuktól, hogy a tranzakciós illeték emelkedése miatt visszamenőlegesen, az érintett év januárjától ezt és ezt az emelkedett terhet tessék befizetni, vagy pedig rá is terhelik a számlára. Tehát elképesztő módon - a jogalkotó szándékával e llentétesen - a magyar polgárokat, a magyar vállalkozókat terhelték ezzel a többmilliárdos teherrel is. Magyarország kormánya pedig kétharmados felhatalmazással ült a helyén, csendben, nem tett semmit, és most sem tesz semmit, most is csendben ülnek a hely ükön, senki nem nyom egy gombot reagálni arra, hogy azt a pénzügyi tranzakciós illetéket, amit a bankok állítólagos elszámoltatására - hát az önök óriásplakátján van fönn - vetettek ki, miért a magyar emberek fizetik az utolsó büdös fillérig. Tehát tessék elárulni azt, hogy ha a jogalkotó szándékával ellentétesen bekövetkezik egy piaci folyamat, kétharmados felhatalmazásnál több mi kellene még az érdemi cselekvéshez. A válasz hiánya önmagáért beszél. Látható az is, hogy míg 2009ig az említett különadók az összes központi költségvetési bevételnek kevesebb mint 1 százalékát tették ki, tehát egy 0,6 körüli érték világlik ki a statisztikából, addig 201011ben már 4,54,8 százalékig jutottunk el. Az általunk érintett időszakban, 2013ra pedig már 7 százalékra h úzódott fel ez az érték, és azt is látni kell, hogy ezen belül a pénzügyi szervezeteket terhelő adótípusok mintegy 70 százalékot tettek ki az összadóvolumenből. És hogyha ezen 70 százalék nagy része minősített módon áthárításra került, akkor elmondható, h ogy ezen hatalmas különadóteher, ami, még egyszer mondom, eléri a társasági adók beszedési szintjét, ez nagyrészt a magyar állampolgárokat terheli továbbra is, következmények nélkül, és ezt a helyzetet önök fenntartják. Amellett tartják fenn, hogy három vá lasztást próbáltak meg behúzni oly módon, hogy ezt a nagyon fontos témakört lényegében tárgyalási szinten is negligálták. Az igazi és a valós probléma eközben valóban az, hogy miközben az átlag magyar dolgozó az uniós bérszínvonal átlagosan 40 százalékát k eresi meg, eközben az árak az uniós átlag 83 százalékát teszik ki továbbra is. Tehát ezt a hatalmas ollót nem sikerült szűkíteniük az utóbbi évek és az utóbbi év során. De az is elmondható, hogy amíg egy országleltár hiányzik, amíg ekkora hatalmas
