Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Vágó Sebestyén (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Gyermekeink védelmében” címmel - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
530 kell itt homokba dugnunk a fejünket, nem kell ú gy tennünk, mintha egyébként úgy minden rendben lenne, igenis vannak forró témák, amelyeket meg kell vitatnunk. Ugyanakkor, tisztelt képviselő úr, mint ahogy már volt egyszer lehetőségem önnel erről eszmét cserélni a miniszterjelö lti meghallgatáskor, most is azt tudom önnek elmondani, hogy szerintem itt nem az önmagáért való felvetés a nemzeti érdek, hanem ezeknek a kérdéseknek a megoldása. Én azt gondolom, ha most az első találkozón jelen helyzetben én semmi másra nem lettem volna hajlandó, mint ezeknek a kérdéseknek a megvitatására, akkor szerintem hosszú esztendőkre elvettem volna a lehetőségét annak, hogy sikerrel megvitassuk ezeket a kérdéseket. Ezért én arról szeretném önt tájékoztatni tisztelettel, képviselőtársam, hogy abban maradtunk a miniszter úrral, és erről a hétpárti egyeztetésen az ön képviselőtársát tájékoztattam is, hogy ezen sikertörténetek megépülésével párhuzamosan létrehozzuk azt a listát, amelyen az úgynevezett forró témák szerepelnek hiánytalanul. Fel is vetett ünk egypárat egyébként a találkozón, akár a nyelvhasználat ügyét, akár a magyar oktatási intézmények kérdését Szlovákia területén, és ezeket a kérdéseket kellő időben meg fogjuk vitatni. Ugyanakkor egy dologban szintén megegyeztünk, hogy biztosan nem fogun k egymásnak nyilvánosan, a Dunán keresztül üzengetni és egyfajta ilyen nyomásgyakorlásos ordibálásba átmenni, hanem mint érett, bölcs, európai polgárok fogjuk ezeket a kérdéseket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egymással megold ani. Ezt tudom önnek mondani tájékoztatásként egyelőre. November 10én, amikor a következő körben találkozom a pártok képviselőivel, remélem, hogy már további tájékoztatást fogok tudni adni az addig történő dolgokról. Köszönöm szépen a kérdésfelvetést. (Ta ps a Fidesz soraiból.) Vágó Sebestyén (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Gyermekeink védelmében” címmel ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Vágó Sebestyén, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az ig azságügyi miniszternek: „Gyermekeink védelmében” címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak. VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban napvilágra került, a kiskorúak sérelm ére elkövetett bűncselekmények és azok jellege kényszeríti a törvényhozást, hogy szankcionálásuk és megelőzésük érdekében radikálisabb lépéseket tegyen. Ehhez nem elég az a kormánypárti kezdeményezés, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncsel ekmények ne évüljenek el, ennél sokkal súlyosabb intézkedések szükségesek. Erre példa az a kezdeményezésünk, hogy az ilyen bűncselekményt elkövetők tartózkodási helye közérdekű adat legyen. Önök az Egyesült Államokat a demokrácia fellegvárának tekintik sok mindenben, és sokszor hű csatlósként követik őket. Ott ez az eljárás hatályos jogszabályokban rögzített. Nem gondolják, hogy sok mással szemben inkább ezt a gyakorlatot kellene követni? Persze ismerem az ilyenkor reflexszerűen jövő aggályokat, mint példáu l a személyiségi jogok kérdése vagy a bűnelkövetők testi épségének esetlegesen felmerülő, támadásoktól való védelme. A jogállamiság része kell hogy legyen az is, hogy indokolt esetben a többség vagy kiszolgáltatottabb rétegek, jelen esetben a gyermekek véd elmében mások jogait korlátozzuk. Az már csak a jogalkotó bölcsességén múlik, hogy a jogszabályok megalkotásánál - megtalálva az arany középutat - a potenciális áldozatoknak is fokozottabb védelmet nyújtson, de a terheltet is védje a jogtalan támadásoktól, az önbíráskodástól, a jogalkalmazónak, például az ügyben eljáró bíráknak pedig egyfajta mozgásteret hagyjon, hogy a