Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Túl vagyunk a választásokon, most már el lehet felejteni a szociális dolgozókat?” címmel - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
531 bűncselekmény jellege, körülményei, az elkövető reszocializációs vagy gyógyultsági foka alapján határozza meg az intézkedés jellegét. Tiszt elt Államtitkár Úr! Nagyon jól tudom azt, tisztában vagyok azzal, hogy az ezen intézkedések, akár ezen intézkedések hatékonysága is függhet attól, hogy a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer hogyan működik, akár a gyermekvédelmi jelzőrendszer hogyan működik - persze tudom, ez egy másik minisztériumra tartozik , de nem gondoljáke azt, hogy már régebben radikálisabb lépéseket kellett volna tenni, hogy ezeket a bűncselekményeket megakadályozzuk, gyermekeinknek fokozottabb védelmet nyújtsunk. Várom megt isztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Megadom a szót Répássy Róbert államtitkár úrnak. DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a kérdését, képviselő úr. A kérdése arra a mai napon az Iga zságügyi bizottság által megtárgyalt képviselői indítványra alapul, amelyben egy országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek volna elő, de a bizottság nem vette tárgysorozatba. Természetesen én is kíváncsian fogom olvasni a bizottság jegyzőkönyveit, hogy milyen indokokkal utasította el a bizottság. Ami a dolog érdemét illeti, nagyon fontos tisztázni, hogy itt közérdekből nyilvános adat fogalmáról beszélhetnénk, tehát nem közérdekű adatról, hanem közérdekből nyilvános adatnak minősülhetnének az ilyen s zemélyes adatok. Ezt azonban az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint olyan alkotmányossági követelmények mellett lehet csak korlátozni, mármint az ehhez fűződő alapjogot, amely esetén a szándékolt cél elérése is egy nagyon komoly, nyomós érv, és val óban indokolt ennek a személyiségi jognak a korlátozása. Azt szeretném önnek elmondani, hogy az Igazságügyi Minisztériumban már korábban is felmerült az a kérdés, hogy az elítéltek adatai milyen terjedelemben, milyen mélységben hozhatók nyilvánosságra, tek intettel arra, hogy az ítéleteket nyilvános tárgyaláson hirdeti ki a bíróság. Tehát van egy ellentmondás a személyes adatok védelme és a tárgyalás nyilvánossága között, hiszen a tárgyalás nyilvánossága alapján elvileg bárki értesülhet arról, hogy kit mire ítéltek, és tudjuk jól, hogy ezzel szemben az újságokban ez kitakarva, anonimizálva jelenik meg. Tehát azt tudom ígérni, hogy a jövőben meg fogjuk vizsgálni ezt a jogi kérdést, hogy hogyan lehet a tárgyalás nyilvánosságát és a személyes adatokat összeegyez tetni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) Dr. Szél Bernadett (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Túl vagyunk a választásokon, most már el lehet felejteni a szociális dolgozókat?” címmel EL NÖK : Tisztelt Országgyűlés! Szél Bernadett, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Túl vagyunk a választásokon, most már el lehet felejteni a szociális dolgozókat?” címmel. Képviselő asszony, öné a szó. DR. SZÉL BE RNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt héten megdöbbenve értesültünk arról, hogy az utolsó pillanatban meghiúsult a közel egy éve tartó tárgyalássorozat nyomán született megállapodás aláírása a szociális ágazati sztrájkbizo ttság képviselőivel. Az EMMInek az volt az