Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
3570 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre bejelentett felszólalások végére értünk. Most a további képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót TuriKovács Béla képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én oly sok esztendő után is mindig igyekszem jóhiszemű lenni, még ha néha naivnak is látszom ilyenkor. Nos, én azt gondolom, hogy a világon mindenhol a közszolgálati televíziókkal kapcsolatosan két alapvető kifogás szokott felmerülni. Azt szokták mondani, hogy nem eléggé közszolgálati, nem eléggé pártatlan és nem eléggé szórakoztató. Ha ezt a kettőt vetem össze és megpróbálom a hazai közszolgálati televízióra vonatkoz tatni, akkor azt gondolom, hogy ami a szórakoztató részét illeti, minden kritikával egyet tudok érteni. Meggyőződésem ugyanis, hogy a magyar irodalom kimeríthetetlen kincseket tartalmaz, amiket immáron - nem ez alatt a kormány alatt, hanem az elmúlt huszon egynéhány év alatt - egyszerűen nem használunk. Szabad kérdeznem a közszolgálati televízióban érdekeltektől: ugyan mi tartja őket vissza attól, hogy olyan remekműveket készítsenek, mint a Szent Péter esernyője? Meg kell kérdezni, hogy tessék mondani, ha má r ebből a költségvetésből nem futja arra, hogy megírják, azért vannak remek íróink, akik megírták, csak abból kellene valami olyasmit csinálni, amit érdemes nézni, és amit jó nézni. Ami a közszolgálatiságot illeti: olyan a világon nem létezik, amilyenről i tt időnként az ellenzék beszél, már akkor, ha éppen nincsenek kormányon, hogy olyan közszolgálati televízió létezne, amelyik folyamatosan az ellenzék hangját és műsorát közvetítené. Én ilyet nem ismerek, mert a BBC sem ilyen. Ebből következik az, hogy amik or fölmerülnek bizonyos aggályok, akkor azoknak konkrétaknak kellene lenni. Konkrét kérdésekre lehet konkrét válaszokat adni. Sok vagy kevés? Ez a másik, ami föl szokott merülni. Sok vagy kevés az a pénz, amit a köztelevízióra ráköltünk? Ha azt nézem, hogy nagyjábanegészében mit kapok, akkor megvallom, hogy számomra elég soknak tűnik. Ha meg azt nézem, hogy mit lehetne kihozni abból a pénzből, akkor azt kell mondanom, hogy akár még hozzátenni is érdemes lenne, ha olyan műsorokat lehetne csinálni, amelyek t ényleg nemzetiek lennének, és amelyek tényleg nemzeti szórakoztatást tudnának adni. Én a magam részéről éppen ezért minden olyan változtatást, amelyek kisebbnagyobb változtatásokkal valamilyen javítást akarnak elérni, támogatni tudom, és helyénvaló nak gondolom, de ezzel együtt azt gondolom, hogy a változtatásoknak most nem kell hogy vége legyen, hanem el kell érni a következőkben, hogy a köztelevízió valóban, talán még a világon is egyedülálló módon szolgálja azokat, akik majd a közpénzt ráfordítják . Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) (13.30) ELNÖK : Köszönöm képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. Parancsoljon, képviselő úr! NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Tisztelt Országgyűlés! Megtévesztő és elfogadhatatlan az a gyakorlat, amelynek keretében ezúttal ezt a salátatörvényjavaslatot is benyújtotta a két fideszes előterjesztő, megkerülve a jogalkotási szabályokat, a társadalmi egyeztetést. És valóban, bár mondjuk, Duna i Mónika a nevére vette - mint az új ciklus Menczer Erzsébetje (Derültség.) - ezt a médiatörvénymódosító salátajavaslatot, és bár a mosolya megnyerőbb, de a helyzet ugyanaz. Azt látjuk, hogy érdemi válaszokat nem kaphatunk, hiszen nincs itt az, aki valójáb an ezt a javaslatot írta, diktálta. Ezért, ha még meg is tisztelt minket, mondjuk, a bizottsági ülésen másodszori kérésemre némi érdeminek tűnő válasszal, arra például nem kaphattam magyarázatot, hogy miért kellett a tíz módosító javaslatom közül mindet úg y lesöpörni, hogy volt köztük még olyan is, amivel ön is