Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK:
3569 Képviselőtársam, tudja, hogy ön arra tett javaslatot, hogy 400 óra pluszmunkára lehet majd kötelezni a médiamunkásoka t? Ne sértődjön meg a sok kritikáért, nyilvánvalóan tudjuk, hogy nem ön írta Tuzson Bencével ezt a jogszabályt, csak önök terjesztették be azért, mert azokat az egyeztetéseket, amelyeket a kormánynak le kellene folytatnia, önöknek nem kell lefolytatniuk. D e énszerintem ön nem is egyeztetett a médiamunkásokkal, nem ment ki az MTVAba, ott pedig nem tette fel mindenki a kezét, hogy ugyanazért a pénzért sokkal többet szeretne dolgozni. Viszont ha már jól megdolgoztatják a médiamunkásokat, akkor annyi vezérigaz gatóhelyettes lehet, amennyit csak akarnak. Egy vezérigazgató kell hogy legyen, minden más állami cégnél a felügyelőbizottságtól az igazgatótanácson keresztül a vezérigazgatókig, illetve helyetteseikig minden egészen pontosan le van írva a törvényben, hog y hol, hány, mennyi lehet. Nem lehet, kérem szépen, egy seggel nem tudom, hány lovat megülni, ezt önök már nagyon sokszor elmondták, kivéve mégis ezt az egy esetet. Itt annyi vezérigazgatóhelyettes lehet, amennyit csak gondolnak, minden további nélkül. Az ember persze azt gondolja magában, hogy itt valakit meg kell védeni. Valamilyen személyes érdeket nem akarnak megsérteni, de szervezeti érdeket nyugodtan sérthetnek. Az állami intézmények ellenszolgáltatás nélkül akármilyen információt akármilyen terjedel emben közzétehetnek, magyarán mondva, a Fidesz szócsövévé lealacsonyított köztévé, közmédia és azon keresztül önök annyi információt, kormánypropagandát tömhetnek bele a most már kettővel több adóba, amennyit csak akarnak, és természetesen ennek még a törv ényi lehetőségét is megteremtik. Még egyszer kiemelném: nem gondolom, hogy önök Tuzson Bencével egy őszi estén összeültek és úgy gondolták, hogy tekintsük át, hogyan működik a magyarországi közmédia, és biztos, hogy mindegyikünknek van egy jó javaslata hoz zá; üljünk le egypár szakértővel és írjuk össze. Nem, ezt a kormány készítette elő, én ebben teljesen biztos vagyok, megkerülik az összes egyeztetési mechanizmust, és újabb tisztogatások is lehetnek persze, de legalábbis az egyszerűség, az átláthatóság és az olcsóság jegyében, gondolom, nem ugyanennyien fognak dolgozni az MTVAnál, mégis sokkal többet fognak elkölteni. A végére egy kérdés: ha ez tényleg ennyire hatékonytalanul, ha tényleg ennyire bonyolultan és tényleg ennyire drágán működött, tisztelt álla mtitkár úr, tisztelt képviselőtársam, akkor hogyan fordulhatott elő az, hogy ebben az évben, októberben és novemberben megtárgyaltuk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Médiatanács és azon belül természetesen az MTVA jelentését is, és önöknek egy gon dolatuk sem volt hozzá? A kormány nem is vett részt ezeken az üléseken, hiszen ezek a szervezetek olyan hihetetlenül függetlenek, hogy még a kormánynak sem, de a parlamentnek sem tartoznak beszámolni. Én hiába interpelláltam, nem kaphattam választ. Azt kap tam, hogy én ebben a kérdésben nem interpellálhatok. Nem hallottam fideszes képviselőtársaimtól, de a kormánytól sem a beszámolókat tárgyalva, de még a szavazás előtt sem, mert önök ezt már megszavazták, hogy tekintsük át, mert szerintünk ez drága, bonyolu lt és átláthatatlan; most majd egyszerűbb lesz és olcsó. Önök egyszer már megszavazták, akkor most ezt miért kellett idehozni, no pláne úgy, hogy azt azért elintézik, hogy az alapcsomagban az első hat helyen ennek a két új adóval együtt csak közszolgálati adója lehessen? Tehát aki csak az alapcsomagra tud előfizetni, az mostantól csak a kormány szócsövévé lebontott közmédiát tudja nézni, és úgy gondolom, önök erre kínosan odafigyelnek. S a maradék két csatorna? Azt gondolom, azt csak azért kellett létrehozn i, mert így majd kettővel feljebb kerül a ranglétrán az M1 nézettsége, mert lesz alatta még kettő, a két új létrejövő csatorna. Énszerintem meg erre nem kellene pénzt költeni. Ha egyszer elfogadták, hogy eddig jól gazdálkodtak, ha elfogadták, hogy eddig jó volt - mert ezt megszavazták , akkor most ezt miért kellett idehozni, főleg így, nem a kormány által felvállaltan, megkerülve az egyeztetési mechanizmusokat? Csak azért, hogy önöket tudja kiszolgálni a jövőben is a média. Ezért nem fogjuk mi ezt támogatn i. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :