Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 10. szerda (39. szám) - Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; az ügyészség 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2010. évi tevéke... - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3456 A többi esetben a feljelentések eddig sem jutottak el, hiszen a nemzeti föld alapos pályázatoknál egyszerűen az ügyészség minden esetben azt írta, hogy hivatali visszaélést nem követhettek el, nem történhetett hivatali visszaélés, hiszen a Nemzeti Földalap nem államigazgatási szerv, és mivel nem államigazgatási szerv, így ennek dol gozói nem számítanak hivatalos személynek. És ugyan nem cáfolták meg, hogy visszaélések történtek, de miután azok, akik a visszaéléseket csinálták, nem voltak hivatalos személyek, így hivatalos személy hiányában hivatali visszaélést nem követhettek el. Ezé rt minden esetben a feljelentést visszautasították. Egyébként erre hivatkozik ez a dokumentum is, a Bükki Nemzeti Park esetében, hogy a dolgozók, mondjuk, a Bükki Nemzeti Park igazgatója hivatali visszaélést azért nem követhetett el, merthogy ő nem volt hi vatalos személy. Ezzel szemben nyilván egy ügyész nem tud olyan alapos munkát végezni, mint egy képviselő, aki átolvassa jogi képzettség nélkül az iratokat, ezért nem találhatta meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság alapító okiratában ezt a 4. pontot, amibe n az van, hogy „a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közfeladata jogszabályban meghatározott közhatalmi tevékenység”. Jé! Mégis közhatalmi tevékenységet jogszabály szerint betöltő szervről van szó, ami alapján az ő dolgozói, hát, képzeljék el, hivatalos személ ynek számítanak. Ezért nem volt igaz az, hogy hivatalos személy által elkövetett bűncselekményt nem követhettek volna el. Mindezekből az látszik, hogy a Polt Péter által vezetett ügyészség nemcsak politikai számításból kezdeményezett ügyeket, amikről itt m ár képviselőtársaim beszéltek, hanem mind még 2002ben, mind pedig napjainkban is a Fidesz politikai érdekeinek megfelelően rejt el ügyeket, sikál el ügyeket, hogy azokban ne kelljen büntetőfeljelentést tennie ilyen egyértelmű esetekben is. Én ezt elfogadh atatlannak tartom. Legfőbb Ügyész Úr! Szerintem önnek nem lenne szabad politikai motiváció alapján így irányítani az ügyészséget. Vagy ha nem ön instruálta így az ügyészeket, akkor pedig gondoskodni kéne arról, hogy azokat az ügyészeket, akik ilyen hibákat követtek el, vonja felelősségre. Miután ez nem történt meg, hiába beszélünk erről az ügyről már több mint egy éve, ezért mégiscsak azt kell gondoljam, hogy ön áll az ügy hátterében. Ezért az ön tevékenysége elfogadhatatlan, ezért nyilván a beszámolója is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra Szilágyi György képviselő úr következik. Parancsoljon! SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Érdekes, hogy pont Harangozó Gábor mondta ki azt, amive l valóban egyet kell értenem. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezért is küzd, hogy ne legyenek ügyek és ne legyenek olyan simlisségek, amelyek kormányokon keresztül mennek át. Hadd említsek egyet: „Budapest szíve” program. Ugye, még az előző kormányok ala tt kezdték el a „Budapest szíve” program pályáztatását, elbírálását és hasonlókat, majd ugye, átnyúlt az Orbánkormányra. Az Orbánkormány fejezte be, vagyis hát már Tarlós István fejezte be a „Budapest szíve” programot. Igen, ennél a projektnél valóban vo ltak visszaélések. Feljelentést is tettünk, hiszen a pályázatot benyújtó és a pályázatot elbíráló személyeknél átfedések voltak. Ugyanúgy szavaztak a pályázat benyújtásáról, mind a pályázat elbírálásáról. Ez az akkori törvények alapján egyébként büntetendő cselekmény volt. Az ügyészségtől egyetlenegy mondatos választ kaptunk: ez nem bűncselekmény. Lehet, hogy önök előre tudták, mert most már nem lesz majd büntetendő cselekmény, hiszen itt van a Ház előtt az a törvény, amit meg fognak szavazni, hogy mostantó l kezdve majd a pályázatot elbíráló akár a saját cégét, a feleségének cégét vagy bármelyiket elbírálhatja nyugodtan, hiszen megszüntették az összeférhetetlenségi