Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról” szóló politikai vita - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2991 rezidenstámogatási program segítségével eddig több mint 1700 fiatal orvost és gyógyszerészt sikerült Magyarországon tartani, hiszen tudjuk jól, hogy a legnagyob b problémát éppen az orvosoknál és az egészségügyi szektorban jelenti a külföldi munkavállalás. Azt gondolom tehát, hogy a kormány által kijelölt irány jó és követendő. Számos olyan intézkedést tartalmaz a kormány programja a 2014 és 2018 közötti időszakra , ami alapján nyugodtan azt mondhatjuk, hogy egyre jobb feltételeket tudunk biztosítani azok számára, akik ideiglenesen vagy hosszabb távra azt gondolták, hogy számukra biztonságosabb és jobb boldogulást jelent a külföldön való munkavállalás. (10.00) Tiszt elt Hölgyeim és Uraim! Az élet három legfontosabb kérdése: honnan jössz, hová mész és mi az utad célja. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az elmúlt időszakot és a jelenlegi helyzetet, akkor azt tudom mondani, hogy a honnan jössz kérdésre egyértelmű a válas z, hogy a teljes összeomlástól, az ország csődjétől indult a magyar kormány 2010ben. Sikerült - Európában egyedülálló módon - a leghatékonyabb válságkezeléssel eljutni mára odáig, hogy Magyarország Európa éltanulója a gazdasági növekedés terén, Európa élt anulója Magyarország a munkahelyteremtések terén, és Európa éltanulója Magyarország egyébként a közbiztonságban tett intézkedések hatékonyságát tekintve. A hova mész kérdésre a válasz egyértelmű: a célunk az, hogy Magyarország egyre biztonságosabb, a csalá dok számára biztos megélhetést nyújtó ország legyen; egy olyan ország, ahol minden fiatalnak, aki pályát kezd, legyen munkalehetősége; mindenkinek az aktív lakosság köréből, aki szeretne munkát vállalni, legyen lehetősége arra, hogy Magyarországon olyan mu nkát szerezzen, amivel fenn tudja tartani a családját; és végül minden magyar oktatási rendszerben lévő tanulónak lehetősége legyen arra, hogy a tehetsége alapján és ne pedig az életkörülményei alapján jusson el oda, amire alkalmas és amire rátermett. Azt gondolom, hogy az adottságok erre ma megfelelőek Magyarországon. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Bangóné Borbély I ldikó képviselő asszony. Parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már előre látom, hogy ülünk meg állunk egymással szemben, mi mondunk valamit, önök meg l efestik a tündöklő Magyarország képét. Az elmúlt öthat évben indult meg a fiatalok tömeges kivándorlása Magyarországról. A külföldre távozottak, elvándorlók számának megugrása a FideszKDNP kormányzásának eddigi legszomorúbb, most már lassan kimondható: h elyrehozhatatlan következménye. Ez az utóbbi években rohamosan felgyorsult folyamat keresztülhúzhatja minden jövőbeli, Magyarország gazdasági rendbetételével kapcsolatos elképzeléseinket. Egy szakértő szerint ma már a gyermekvállalási korban lévők 78 száz aléka - de van, aki már 10 százalékot is mond - külföldön tartózkodik, míg egy évtizede ez az arány 12 százalék volt. Ezzel kapcsolatban az utóbbi hónapokban én több kérdést is feltettem Balog miniszter úrnak. Miniszter úr azt állította a „Mit tesz a korm ány azért, hogy ne növekedjen tovább a szülőképes korú nők kivándorlása, illetve hogy több gyermek születhessen?” kérdésre: 94,7 ezer magyar dolgozik külföldön. Ehhez képest a kormány honlapján éppen a válasz megküldésének napján jelent meg, hogy NagyBrit anniában a magyar állampolgárok száma meghaladja a százezret, a nem magyar állampolgárságú magyarokkal együtt pedig a 200 ezer felé közelít. Emlékszünk, hogy korábban Matolcsy György félmillióra becsülte a kivándorlók számát. Mindezek miatt újabb kérdéseke t tettem fel, hogy most akkor csökken vagy nő a kivándorlók száma. Akkor azt a választ kaptam Rétvári