Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 26. szerda (33. szám) - A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
2648 Köszönöm szépen. Schiffer András képviselő úr kö vetkezik. Parancsoljon! Ugyancsak ismételt felszólalás. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen az, amit Szakács képviselőtársunk elmondott, egy eléggé helytálló megvilágítása annak, hogy az egészségvédel mi cél hogyan valósul meg ezeknél a törvényeknél, mert hát azt láttuk, most már itt több ellenzéki hozzászólás ezt körülírta, hogy ez a javaslat és az előző is valójában éppen hogy nem az emberek egészségének, a fiatalkorúak egészségének védelmét szolgálja , hiszen hogy ha a fiatalok dohányzástól való távoltartása lenne a cél, nem csempésznének folyamatosan a dohányboltokba olyan árukat, amik tipikusan a kiskorúakat vonzhatják oda. Viszont helytálló az a megállapítás, hogy miközben a törvényjavaslat célja ne m egyéb, mint újra ki akarnak stafírungozni haveri vállalkozásokat, állami piacrablást szolgál egy ilyen törvényjavaslat, a másik oldalról ott van a kiskapu, hogy az egészségvédelmi célokat szintén haveroknak kiosztott kommunikációs kampányokon keresztül ó riásplakátokon, ahol az outdoor hirdetési felületeket szintén Fideszhez közel álló cégek fogják biztosítani, mint tudjuk, lehessen hirdetni. Egészségvédelem nem a törvényjavaslatban van, hanem a törvényjavaslatban megelőlegezett médiakampányok felületein l esz megfogalmazva egészségvédelmi cél. Ez a nagy trükk ebben a javaslatban. Azt gondolom, hogy néhány szakaszt érdemes tüzetesebben még szemügyre venni. A 4. § a koncessziós szerződések idő előtti megszüntetéséről is azt a gyanút erősíti, hogy többen csaló dtak a haverok közül a forgalmi adatokban, nem jött be a nagy biznisz, így most állami segítséggel szeretnének kiszállni a buliból. Az 5. § a 45 helyett 120 napos kiírási határidővel szintén az aktív piaci szereplőként megmaradó dohányboltosokat segíti azz al, hogy csak hosszú idő elteltével lép be a konkurencia. A 6. § szerintem a színtiszta mutyi esete. Lényegében arról szól, hogy akik kamupályázatokat nyújtanak be, azok nyernek is, majd nem folytatnak tevékenységet, így a piacon csak azok a kedvezményezet t boltok maradnak, amelyek az elsőkörös trafikmutyikban jutottak koncesszióhoz, és mindenki náluk kénytelen vásárolni. A 10. §ban a bírság értékhatárát az eddigi 200 ezerről 10 millióig terjedő sávról 10 ezerről 20 millióig terjedő sávra kívánják módosíta ni. Ezen nevetségesen alacsony összeg bevezetésével komolytalanná és visszaélések melegágyává teheti az intézményt. Éppen ezért az alsó határ csökkentése külön indokolásra szorul, hiszen ha önök valóban egészségvédelmi és piactisztítási célokat szolgálnána k, akkor éppenséggel nem a bírságok alsó határát csökkentenék tovább, mint ahogy egyéb esetekben ilyen eszközhöz nem is szoktak folyamodni. Tehát én azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy továbbra is az várna magyarázatra, hogy meddig kívánják folytatni azt, hogy gyakorlatilag oligarchacsoportok mondanak tollba törvényjavaslatokat. Az, ami itt zajlik a szemünk előtt, nem más, mint a foglyul ejtett állam tipikus esete. Jól meghatározható gazdasági érdekkörök - de majd Szatmáry volt államtitkár úr ezt nyil ván pontosan kifejti , jól meghatározható gazdasági érdekkörök rángatják a törvényhozást Magyarországon. Erről szól az állami piacrablás. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Mivel kétperces felszólalásra senki nem jelentke zett, rendes felszólalásra Korózs Lajos képviselő úrnak adok szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! KORÓZS LAJOS ( MSZP ):