Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
2400 elkövetkezendő időszakban, gyermekeink örömére. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti sorokból.) (8.10) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kérdezem, a kormány nevében kíváne valaki válas zolni. (Nincs jelzés.) Nem. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP képviselőcsoportjából Szél Bernadett képviselő asszony: „Tehetsz róla, tehetsz ellene!” címmel. Megadom a szót, parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, e lnök úr. Tisztelt Államtitkár úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap a nők elleni erőszak felszámolásának szentelt világnap. Ez a nap minden évben eszünkbe juttatja, hogy mennyi feladatunk van ezen a téren. Ne gondolják azt, tisztelt képviselőtársaim, ho gy ez az elmaradottabb országoknak a problémája. Ebben az országban is a nők ötöde megéli a bántalmazást, és hetente emberéletet követel a nők elleni erőszak ebben az országban. Ez a helyzet azonnali lépésekért kiált, és az első kérdés, amit fel kell tennü nk, hogy ki felel az erőszakért. Tragikus, de ebben az országban még mindig ott tartunk, hogy legtöbbször a nőket, az áldozatokat hibáztatják azért a helyzetért, amibe kerültek. Bizonyára kihívóan öltözködött, mondják, ha szexuálisan zaklatták, vagy olyan házisárkány lehetett, hogy a férje kiosztott neki egykét sallert. Kérdezem én: Magyarország kormánya így gondolkodik a nőkről? Döbbenten néztem azt a három, fiataloknak szóló prevenciós videót, amit a Baranya Megyei Rendőrfőkapitánysá g mutatott be „A biztonságosabb Pécsért” projekt keretében. Az spotoknak az volt a jelmondata, hogy „Tehetsz róla, tehetsz ellene!” A bűnmegelőzésinek mondott oktatóvideók a fiatal nők kihívó öltözködését, viselkedését, alkoholfogyasztását, az égvilágon mi ndent felelőssé tettek azért, hogy ezek közül a nők közül egy a szexuális erőszak áldozatául esett. Ezek a spotok azt üzenték, hogy az áldozat a hibás, ő tehet róla, ő tehet a helyzetéről, ő tehet arról, ő lehetett volna az az ember, aki megelőzte az erősz akot. A videókban szó sincsen az elkövetőkről, az ő felelősségükről, a videón az elkövető ember végig a homályban marad. Tisztázzuk, tisztelt uraim és hölgyeim: az áldozatokra nem érvényes ez a szlogen, viszont a kormányra annál inkább. Önök azok, akik teh etnek erről a helyzetről, és önök azok, akik tehetnek ezen helyzet ellen. Én szeretném felidézni azt, hogy mi az önök szemlélete erről az egész helyzetről. Önök ezt nem is titkolták. Az a szörnyű, hogy nemcsak így gondolkodnak, hanem így is beszélnek. Talá n emlékeznek Varga István fideszes képviselőre, hadd idézzük fel a mai napon, hogy ez a képviselő, akit utána az égvilágon semmi retorzió nem érte igazából, hogyan beszélt a magyar nőkről és egyáltalán a családon belüli erőszakról. „Talán vissza kellene ál lítani a családnak, a gyermekvállalásnak a rangját és szerepét.” - mondta a képviselő. „Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, akkor jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ezt talá lta mondani az önök képviselőtársa ebben a parlamentben, nem is olyan rég. Azt üzente, hogy ha a nők tudnák a helyüket, ahol Varga volt képviselőtársunk szerint a helyük van, a férfiak nem vernék meg őket. Na most, nincs is mit csodálkozni, hogyha egy ilye n helyzet van ebben az országban, akkor hetente kerülnek napvilágra azok a hírek, hogy a nőket brutálisan megerőszakolják, bántalmazzák, megölik, és hogy az egyetemek gólyatáboraiban is erőszakos bűnesetek történnek. A kormányzat igazából semmit nem tesz a zért, hogy a nőket megvédje ettől a helyzettől, és mondom én ezt azért, mert önök azok, akik az isztambuli egyezményt nem ratifikálják már jó ideje. Tisztázzunk valamit: ez az egyezmény arról szól, hogy hogyan lehet megelőzni ezeket a helyzeteket. Ez egy p revenciós intézkedéscsomagot tenne le az asztalra, felvilágosító és oktató kampányokról szólna, a rendőrök, az áldozatokkal foglalkozó szakemberek képzéséről, a civil